2020.08. 06.

Európa Liga: A Frankfurt nem adja fel

Európa Liga: A Frankfurt nem adja fel

Komoly, 3¬0-ás előnyből várja a svájci együttes az Európa Liga nyolcad döntőjének visszavágóját hazai pályán. A Frankfurt szinte reménytelen helyzetben van, de az biztos, hogy nem adják fel. Nézzük mire érdemes ennek tudatában fogadni a mai mérkőzésre !

LABDARÚGÁS, EURÓPA LIGA| 2020.08.06. 21.00
BASEL – EINTRACHT FRANKFURT

  • A Basel a nyolcad-döntő első mérkőzésén Campo, Bua és Frei találatával 3-­0-ra nyert a Frankfurt ellen, és kényelmes helyzetből várhatja a visszavágót hazai pályán.
  • A bajnokságban csak a harmadik helyen végzett az együttes, ami az előző éveshez képest csalódás volt számukra, az EL-ban való jó szereplés ezért nagyon fontos számukra.
  •  A bajnokság utolsó mérkőzését 3 napja játszották, így meccsben vannak, szemben az Eintracht Frankfurttal, akik a bajnokságot június 27-én fejezték be, azóta pedig csak egy barátságos meccset játszottak a Monacoval.
  • A hazai csapat bővelkedik kitűnő góllövőkben: Cabal (14), Ademi (13), Frei (10) és Stocker (8) találattal járult hozzá a csapat góljaihoz a bajnokságban.
  • A mai mérkőzésen sérülés miatt kimarad az első számú kapus Joas Omlin, továbbá Ramires, Zuffi, és Pululu.
  • A csapat várható kezdő felállása: Nikolic; Widmer, Comert, Alderete, Riveros; Xhaka, Frei; Stocker, Campo, Petretta; Cabral
  • Az Eintracht Frankfurt a bajnokságban a 9. helyen végzett. Igen hullámzó volt a teljesítményük, de a végére belejöttek a játékba. Az utolsó 4 meccsükön nem kaptak ki, 3 győzelmük mellett 1 döntetlenjük volt.
  • Kiváló góllövőkkel a németek is rendelkeznek. Andre Silva (12), Hirtenegger és Bas Dost (8-­8) találatot szerzett a bajnokságban.
  • A következő kezdő csapattal állhat fel az együttes: Trapp; Abraham, Hasebe, Hinteregger; Costa, Rode, Ilsanker, Kostic; Kamada; Silva, Dost.

Azt gondolom, hogy egy német csapat soha nem ad fel semmilyen párharcot. A Frankfurt már az első pertől támadólag fognak fellépni, ami az első félidőben meghozza az eredményét és betalálnak a baseli kapuba.

tipp
Basel- Eintracht Frankfurt
vendég csapat góljainak száma 1. félidőben több, mint 0,5 | 1.65 | (9/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Maki67 2020-08-06 14:55:11
A tipp simán jöhet! És ha mindeközben kapnak hármat,akkor jó meccs is lesz@

további tippjeink a Foci világából

A bergamói együttes érkezik ma az Anfield Roadra. Mutatjuk, hogy milyen tippel készülünk a meccsre. Fotó: pixabay.com
A bergamói együttes érkezik ma az Anfield Roadra. Mutatjuk, hogy milyen tippel készülünk a meccsre. Fotó: pixabay.com
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Két kiváló olasz csapat találkozik az Európa Liga negyeddöntőjében. Az első mérkőzésen a Milan a Romát fogadja a San Siróban.

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Az Európa Liga negyeddöntőjében a Benfica fogadja a Marseille csapatát. A párharc győztese a Liverpool-Atalanta párharc győztesével meccsel majd a döntőért.