2024.08. 29.

Európa Liga: Borac Banja Luka – Ferencváros (ÉGJEN AZ A TŰZ!)

Európa Liga: Borac Banja Luka – Ferencváros (ÉGJEN AZ A TŰZ!)

Az még csak hagyján, hogy hazai pályán nem tudott megverni a Fradi egy ennyivel gyengébb csapatot, a legnagyobb probléma az, hogy a hírek szerint nincs rend az öltözőben! Pascal Jansen pedig így elsőre nem úgy tűnik, hogy kezelni tudja majd a klikkesedést. De cáfoljanak rám!

  • A Midtjylland elleni első félidős játék még rendben volt. A Borac ellen viszont lassú és körülményes volt a csapat. A Borac pontosan felkészült a Fradi játékából és megfojtotta a támadásokat. A bosnyákok támadásban közel voltak a nullához, de sajnos a Fradi sem volt sokkal jobb annál! Személy szerint az a véleményem, hogy hiba volt azokat a játékosokat visszafogadni, akiket már egyszer eltávolítottak az öltözőből. Lehet szidni Sztankovicot szidni, de az biztos, hogy ő rendet tudott tartani! Ráadásul Owusu, Esiti, Gojak, Bassey, Loncar (bár ez utóbbit én sajnálom kicsit) ötösfogat semmi szerepet nem kap már és kétségtelen, hogy ilyenkor nem a legjobb a hangulat az öltözőben, klikkesedés alakul ki. Jansen kiváló edző, az általa játszatott stílus modern, nagyon hatékony támadójáték, de ehhez nagyon alaposan be kell tanulni. Olyan ez, mint egy gépezet, mindenkinek megvan a pontos helye és szerepe benne! Hiszem, hogy a Fradinál meg tudják tanulni, de úgy látszik idő kell hozzá. A csatársor hirtelen sovány lett. Kodro elment, Bassey nulla, Pesic nem hatékony, Varga sérülésből érkezik vissza, még nem száz százalékos. De hogy jót is mondjak! Virgil Misidjan jó vételnek tűnik! Gyors, agilis, jól cselez a bal szélre jó megoldás lehet. Remélem kap lehetőséget. A másik oldalon hiba, hogy nem játszik már sokkal többet Kady! Az ő mozgásán is látni, hogy nagyszerű játékos! Továbbra sem értem, miért nem játszik Szevikjan?! Amikor pályára lépett, nagyon jól futballozott és most úgy szólnak a hírek, hogy elmegy. Szóval vannak itt kérdések és bizony, ha nem sikerül bejutni az EL-főtáblára, akkor komoly felháborodás lesz!
  • Biztos vagyok benne, hogy a Borac nem fog nekimenni a Fradinak! Ugyanúgy átengedik majd a szervezés jogát és kontráznak majd. Agresszív, már-már durva játékukkal megpróbálják megfojtani majd a Fradit. Ennek ellenére le lehet győzni őket, mert a Fradi még mindig sokkal jobb csapat. Ha azt a játékot tudnák játszani olyan gyorsan és pontosan, mint amit a Midtjylland ellen az első félidőben, akkor nem lehetne probléma! És nagyon sajnálnám, ha megint széthúzás miatt menne tönkre a csapategység. Mindenesetre egy biztos: Pascal Jansen kiváló edző, aki hisz abban a játékban, amit csinál! És hagyni kell dolgozni, mert akkor lesz eredmény. De az öltözőben rendnek kell lenni!
  • Voltak olyan időszakok az elmúlt héten az X után, amikor temettem a Fradit, a szeretett csapatomat! De már ég a tűz és a hit bennem, hogy meg tudják (tudjuk, ahogy mondani szoktuk) verni a Boracot! Neba.a már meg, hogy egy bosnyák klub tizedannyi értékben kicsapja a Fradit az EL-playoffban! NEHOGYMÁR!! MEG KELL RAKNI ŐKET A P.BA! Remélem ég a tűz a játékosokban is!

KÉRJÜK, SEGÍTSD A MUNKÁNKAT ÉS A TIPPMEZŐRE VAGY ERRE A FELIRATRA KATTINTVA, REGISZTRÁLJ A MEGÚJULT TIPPMIXPRÓRA AHHOZ, HOGY JÁTSSZ! KÖSZÖNJÜK!

tipp
Borac Banja Luka – Ferencváros
FTC nyer | 1.68 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
senki 2024-08-29 18:56:50
Hogy lehet ilyet írni hogy jól cselezni. A mai fociban nem is kell cselezni. Kis túlzással Csak max 30méterre odagurítani a labdát a másiknak. Ennyi. Ha valaki cselezni akar és a védő rámozdul mert úgye ő figyel akkor már fordul is meg és gurítás hátra. Unalmas vicc a mai foci. Majd a végeredményeket megnézem. Persze hajrá MAGYAROK.
UltrasKispest 2024-08-29 20:03:41
Jogos
Gyurka72 2024-08-29 18:22:58
Támadólag fog a Fradi fellépni. Ma kijön a különbség. Félidőre vezetünk, a végére lesz 3 gól közte.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.08.29. 21:00
Borac Banja Luka - FTC
1. félidő - 1X2
FTC
2.28 0 - 0
Tét 100
Kihagyott nyeremény 228
UltrasKispest 2024-08-29 17:52:59
Az utcát már megnyerték a hazaiak sajnos
Zsoli 2024-08-29 13:14:02
nehezen de a továbbjutás meglesz a fradinak

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.08.29. 21:00
Borac Banja Luka - FTC
Kétesély
Borac Banja Luka vagy Döntetlen
1.88 0 - 0
Tét 1000
Nyeremény 1880
Niké 2024-08-29 11:09:20
Ritka gyenge ez a mostani Ferencváros!
Ez ma nálam ezért is hazai.
Nem érzem azt idegenben majd érvényesítik a papírformát.
Eleve nekik van egy jó kapusuk míg Dibusz és az új igazolások a védelemben elintézték a dán továbbjutást.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.08.29. 21:00
Borac Banja Luka - FTC
1X2
Borac Banja Luka
5.00 0 - 0
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 5000
Spitball 2024-08-29 12:50:00
Tegnap a slovan mezén láttam a Nick nevedet. Aztán rákerestem, mert nem tudtam, ez egy szlovák fogadóiroda.... Így már értem!
Niké 2024-08-29 13:28:32
Igen főtámogat vagyok!
Pákász 2024-08-29 12:13:47
Szia
Alapvetően reális szoktál lenni. De megnéztem mindhárom tippedet a magyar klubcsapatok mai meccseiről és mindhárom vágyvezérelt és nem reális. De ez még nem is lenne baj, a baj az, hogy magyarként egy bosnyák csapatot juttatnál tovább a magyar Fradival szemben! A Serie A egyik élgárdáját pedig vereted a Puskással. Nem jobb a Borac, messze nem!
Zsoli 2024-08-29 13:05:36
nem szabad szívvel fogadni, vagyis lehet de abból sokszor bukás van
Niké 2024-08-29 13:02:40
Puskás egyedül ami kicsit elrugaszkodott a valóságtól.
Mára egy-egy ilyen biztos lesz és nem csak azok nyernek otthon akik az odavágón nagyon kikaptak.
3 másik ilyen Topolya,Santa Coloma,Zira. (3-5-6-gólokkal kaptak ők ki)
A Fradi mai veresége nem ördögtől való.
Azért a Klaksvik kiesett ellenük pedig vártam egy visszavágót velük.
Tavalyi alapján 3-0 a Borac javára mert Klaksvik-Ferencváros 0-0 utána Ferencváros-Klaksvik 0-3.
A kezdés stimmel!
Pákász 2024-08-29 14:39:39
Mondom, ez a vágyvezérlés! A Fradinak simán le kell győznie ezt a csapatot. Ez a realitás! Mivel ez sport, néha történnek meglepetések is. De AZ NEM REALITÁS! Mint ahogyan a Klaksvik meccs sem volt az. A Fradi sokkal jobb csapat!
prigioni 2024-08-29 23:11:51
Annyira jobb csapat, hogy ma 102 perc alatt kapura sem lőtt!
bukfenc 2024-08-29 16:22:59
Szia! Csak egy gondolat, és egyáltalán nem akarok egyik oldalra se állni! Az én olvasatomban a sokkal jobb csapat hazai környezetben simán hozza a meccset, ezzel szemben 0:0 (és sajnos nagy 0). Nem ide való lehet, de szegény Simi forog a sírjában, mondom ezt egykori Újpest drukkerként!

további tippjeink a Foci világából

A Galata ma Lettországba látogat. A török támadósor félelmetes, igaz, a védelme még nem állt össze. Fotó: pixabay.com
A Galata ma Lettországba látogat. A török támadósor félelmetes, igaz, a védelme még nem állt össze. Fotó: pixabay.com
E kijelentés igaz a támadósorra és a védelemre is. Ma az ukránokat fogadják az EL. második játéknapján.
E kijelentés igaz a támadósorra és a védelemre is. Ma az ukránokat fogadják az EL. második játéknapján.
Nagyon nehéz meccs vár a Ferencvárosra, tekintve, hogy az új kiírás szerint egy nagy táblázatba kerül az összes gárda az európai kupák mindegyikében és csak az első 8 alakulat helye biztos a nyolcaddöntőben. Így aztán a nagycsapatok nem spórolhatnak egyetlen meccsen sem, hiszen kiemelten fontossá vált a gólkülönbség! Ennek a nyomát láthatjuk az eddigi meccseken mind a BL-ben, mind az EL-ben.
Nagyon nehéz meccs vár a Ferencvárosra, tekintve, hogy az új kiírás szerint egy nagy táblázatba kerül az összes gárda az európai kupák mindegyikében és csak az első 8 alakulat helye biztos a nyolcaddöntőben. Így aztán a nagycsapatok nem spórolhatnak egyetlen meccsen sem, hiszen kiemelten fontossá vált a gólkülönbség! Ennek a nyomát láthatjuk az eddigi meccseken mind a BL-ben, mind az EL-ben.