Nincs nyugalom a Ferencváros háza táján, hiszen a Nyíregyháza csúnyán megleckéztette a gárdát a bajnokságban, míg egyre több helyről hallatszik az elégedetlenség hangja annak ellenére, hogy az Európa Ligában kifejezetten remekelt a csapat, a vereségek elkerülték. Sajnos gyaníthatóan csak eddig…
- Kezdjük a törökökkel. A Fenerbahce számára a szezon eleji bizonytalanság mára teljesen eltűnt, hiszen a Dinamo Zagreb elleni 3–1-es nyitófordulós vereség óta tízmeccses veretlenségi sorozatot építettek fel, amely nyolc győzelmet és két döntetlent foglal magában. Domenico Tedesco együttese az elmúlt hetekben különösen hatékony támadójátékot mutatott, hiszen legutóbbi öt mérkőzéséből négyen legalább három gólt szerzett, a Caykur Rizespor otthonában pedig 5–2-re diadalmaskodott. Az Európa Ligában is szépen javítottak: a Nice (2–1) és a Stuttgart (1–0) legyőzése után gól nélküli döntetlent játszottak a Viktoria Plzen vendégeként. A tabellán jelenleg hét ponttal a 15-ik helyen állnak, de bőven van még lehetőségük arra, hogy a legjobb nyolcba is beverekedjék magukat. Ehhez ma mindenképp győzelemre van szükségük. Vannak nagyon fontos hiányzók a csapatban! Fred, Ismail Yuksek és Jayden Oosterwolde hiányzik eltiltás miatt, különösen a holland középső védő fog hiányozni. A csatársor nagyon erős, Jhon Duran kezdett legutóbb, ám Youssef En-Nesyri csereként szerzett gólja akár visszahozhatja őt a kezdőcsapatba. Egy biztos, a csurig telt hazai környezetben egy nagyon harapós kifejezetten kreatív sokpasszos támadófocit bemutató Fener várja a Fradit. Tedesco mester pedig minden bizonnyal megnézte a zöldek legutóbbi meccseit és jól látta, hogy komoly problémákkal küzd a magyar bajnok!
- Merthogy Robbie Keane beívelgetős, statikus futballja megbukott! A nemzetközi porondon eddig még nagyon sikeresen menetelt a gárda, de nem szabad elfelejteni, hogy nagyon jó sorozata volt és azt sem, hogy igazán komoly és jó formában lévő ellenféllel még nem találkoztak! A Genk szenved azóta is, szoros, küzdelmes meccsen szerencsével sikerült nyerni. A Salzburg mély gödörben volt, talán most már valamivel jobb játékot mutatnak, de réges-régen eltűnt már a korábbi dominanciájuk, még az osztrák bajnokságban is. A Ludogorec a leggyengébb csapat az EL-ben, a bolgároknál nagyon régen nem látott mély válság uralkodik! A törökök pedig nem csak sokkal erősebb kerettel bírnak, hanem remek formában is vannak! Ha a Nyíregyháza teljesen szétjátszotta a Fradit, akkor mit fog csinálni a Fener egy hasonló modern támadójátékkal? Nem értem, hogy nem lehet belátni, hogy rossz úton jár a Ferencváros, ha továbbra is hagyja az ír mestert tevékenykedni. Nyilván a nemzetközi kupában elért sikerek még a helyén tartják őt egy darabig és az is segíti, hogy amikor botlik a Fradi a bajnokságban, akkor (milyen érdekes) botlanak a riválisok is. De nem lesz ez így örökké! Bódog Tamás lemeccselte Robbie Keane-t úgy, hogy momentuma nem volt a zöldeknek a Szpari ellen! Akkor sem szólhattak volna egy szót sem, ha 4-5 gólt vág be a Szabolcs vármegyei alakulat. Két ember van, akik többnyire hozzák magukat, sajnos már Dibusz sem a régi. Varga Barnabás nagyon jó formában van, de csapágyasra van hajtva, Tóth Alex pedig 19 évesen mutat olyan érett játékot a csapatban, aminek következtében sorakoznak érte az európai nagy klubok. A Juventus mellett már a Liverpool érdeklődését is lehetett olvasni a sajtóban. Csak kérjenek érte szép összeget, fizessék belőle ki az írt és viszontlátásra! Aztán kell minimum két gyors és mozgékony középső védő, valamint legalább egy hatos. De ez már a jövő zenéje.
- Ma sajnos nem sok esélyt látok a pontszerzésre, de még egy kétgólos vereség is bele fog férni, hiszen nem a Fener ellen kell idegenben pontot szerezni, hanem majd sokkal inkább a hazai meccseken a Rangers és a Panathinaikosz ellen. No meg Felcsúton vasárnap!



Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
tippszelvény
Fenerbahce - FTC
Igen
tippszelvény
Fenerbahce - FTC
Döntetlen vagy FTC
tippszelvény
Fenerbahce - FTC
Igen
31 Ederson
27Semedo
37 Skriniar
14 Demir
3 Brown
94 Talisca
21 Asensio
11Alvarez
70 Aydin
19En Nesyri
9 Akturkoglu