A címben feltett kérdésre az igenlő válasz erősen valószínű, de ez nem csak a Fradi hazai meccsén múlik a Monaco ellen, hanem a Zvezda hazai összecsapásán is, a Trabzon ellen!
- Azt nem kell különösebben sulykolni senki számára, hogy a Monaco erősebb csapat, mint a Ferencváros. A legfontosabb tény az, hogy már nem akkora a különbség, mint rég és ettől fogva bármikor kijöhet egy jó eredmény, egy győzelem a Fraditól is olyan csapatok ellen, mint a Monaco. Ez pedig nagyszerű dolog és ahogy az eddigi négy fordulóból láthattuk is, valóban így is van. Ezt az építkezést kell folytatni tovább, az idei EL-szereplés már siker és dicsőség, bárhogyan is végződik a kaland. Az viszont sajnos, szintén tény, hogy a Ferencváros, dacára a 9 pontnak, még akár ki is eshet az utolsó helyen! De ehhez az kell, hogy a zöldek egyetlen pontot se szerezzenek, a Zvezda pedig verje meg mind a Trabzont, mind a Monacót a hátralévő két meccsén. Ez pedig azért nagyon nehéz feladat számukra, mert csak két csapat jut az EL-egyenes kieséses szakaszába és a Fradinak 9 pontja van, a franciáknak és a törököknek pedig 6-6! Márpedig mindkét gárda az EL-ben akar továbbjutni. Ettől fogva mindketten nagyon motiváltan, keményen fogják támadni a Zvezdát. A szerbek pedig, bár jó csapat, semmivel nem jobb, mint a Fradi!
- Nyilván annak a valószínűsége, hogy a Zvezda hullajt pontot, ezáltal a Fradi 3. helye már biztos, esélyesebb, mint az, hogy a magyar bajnok szerez pontot a két hátralévő meccsén, akárcsak egyet is. Ezzel semmiképpen nem nézem le a Ferencvárost! Sőt! A legutóbbi Zvezda elleni meccsen látható volt, hogy minden a helyén volt! A küzdeni tudás, a játéktudás, a taktika, az akarat, minden! A győzelem nem szerencse kérdése volt, hanem kiharcolt szép győzelem! Ma egy olyan Fradi lép pályára a zsúfolásig telt Groupamában, amely ugyanilyen arculattal fog rendelkezni! Az, hogy ez elég lesz-e ma a Monaco elleni pontszerzéshez, azt nem tudom, de egy gólra erős esélyes, hogy elég lesz, a franciák meg sajnos szintén erősen esélyes, hogy betalálnak egyszer.
A tippem a gólváltás, a meccsen szurkoljuk ki a magyar bajnok pontszerzését és bízzunk a törökökben is, hogy legalább egy pontocskát ők is hazavisznek majd Belgrádból. Ez esetben pedig lehet örülni!


Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
tippszelvény
FTC - Monaco
FTC vagy Döntetlen
tippszelvény
FTC - Monaco
Hazai és igen