A Fradi sikeres rajtot vett az Európa Ligában, míg a salzburgiak még csak gólt sem lőttek! Ennek ellenére a Red Bull Arénában nem a magyar bajnok lesz az esélyesebb. De Genkben sem volt az, mégis három ponttal érkeztek haza Varga Barnabásék és Európa egyik legjobban fejelő csatára ma is ott lesz a pályán! Na ez a tény is benne van a tippalkotásban.
- A Salzburggal kezdem. A gárda Thomas Letsch vezetésével még mindig keresgéli helyét a második számú európai kupasorozatban, miután a Bajnokok Ligája selejtezőjében a Club Brugge ejtette ki őket. Az eddigi két csoportmérkőzésen vereséget szenvedtek: 1–0 a Porto ellen hazai pályán, majd 2–0 Lyonban. Ez a két kudarc a tabella 35. helyére taszította őket, pont nélkül, mindössze a Malmőt előzve gólkülönbséggel. A hazai bajnokságban azonban három mérkőzés óta veretlenek, mindegyiken két gólt szereztek, és a legutóbbi találkozón, a Rheindorf Altach ellen 2–2-es döntetlent értek el, miután hátrányból jöttek vissza. A Salzburg az utóbbi öt hazai mérkőzésükből csak egyet nyert meg, így a ferencvárosi találkozón formajavulásra lesz szükségük. Sok a kimaradó az osztrákoknál, hiszen John Mellberg, Takumu Kawamura és Karim Konate sérülés miatt kihagyják a mérkőzést, míg Aleksa Terzic valószínűleg betegsége miatt nem lesz bevethető. A hiányzó posztokat Rasmussen és Kouakou Joane Gadou pótolhatja. Egy biztos, a Salzburgnak, mint a falat kenyér, úgy kell a győzelem, ezért rohamozni fognak, a Fradi stílusának pedig a kontrajáték megy a legjobban, ezt már Genkben is tudják!
- Nézzük a Fradit. A kapuskérdés az első számú probléma. Remélhetőleg Dibusz Dénes nem csak vállalni tudja a játékot sérülése után, hanem hozza is a rá jellemző bravúros formát, de ha mégsem így lesz, akkor gond lehet! Gróf Dávid mentális állapota erősen kérdéses, miután az Újpest elleni meccs hajrájában elkövetett butasága miatt a lilák ízekre szedik, így rajta keresztül kicsit a Ferencvárost is! Megértem, hiszen 28 mérkőzés óta nem tudtak nyerni a Derbin szegény újpestiek, ez pedig hatalmas frusztrációt jelent. Természetesen Gróf nagy butaságot követett el, és ezért meg kell kapnia a méltó büntetést, de amit most ellene csinál a komplett újpesti érzelmű tömeg, az túlzás. Ennek a hozománya pedig az, hogy ha neki kell ma védenie, nem biztos, hogy függetleníteni tudja magát a rá nehezedő nyomás alól.
- A felállás minden bizonnyal a 3-4-2-1-féle karácsonyfa felállás lesz, a középhátvédek közül Cissé szerepe biztos, ő pihent a lilák ellen, mellette minden valószínűség szerint Gartenmann és a hórihorgas Raemakers lesz majd. A belga lassúsága jelenthet problémát. A két szélen Cadu és Robbie Keane liblingje, O’Dowda szerepel majd, ők szintén pihentek a derbin. Középen a Keita-Kanikovszki kettős szerepeltetése várható, ide nagyon hiányzik Maiga. Előttük Levi, Tóth Alex és a sprintkirály Lenny Joseph közül kettő kerülhet be, elöl természetesen Varga Barni biztos pont.
- A Salzburg eddigi két veresége ellenére tapasztalt és erős csapat, minőségben és értékben is erősebb kerettel. Varga Barnabás és a Fradi támadójátéka egy gólt minimum jelent majd, aztán meglátjuk lesz-e még, illetve, hogy ez mire lesz elég. A gólváltás mellett az 1X-nek van jóval nagyobb esélye fogadási szempontból, ha pedig elmegy és nyer a Fradi, hát ott egye meg a fene! Én nem fogadok a kedvenc csapatom ellen, akiknek viszont ez nem fontos, azoknak jó lehetőség ez a kombó 2,11-ért.



Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
tippszelvény
Braga - Crvena zvezda
Braga vagy Döntetlen
FCS Bukarest - Bologna
Bologna
Genk - Betis
Döntetlen vagy Betis
Lyon - Basel
Lyon
Salzburg - FTC
Igen
Brann Bergen - Rangers
Nem
Freiburg - Utrecht
Freiburg