2023.09. 21.

Fogadáskészítő: LASK – Liverpool (Szoboszlai Dominik az EURÓPA LIGÁBAN?) – 2023.09.21

Fogadáskészítő: LASK – Liverpool (Szoboszlai Dominik az EURÓPA LIGÁBAN?) – 2023.09.21

Ez a rovatom a Fogadáskészítő segítségével készült el. Az adott mérkőzést kielemezve 2-3 szempontból összeállított tippet küldök játékba, amelynek szorzója minden esetben a duplázó körüli értéket közelíti, de mégis jó esélyekkel indul! A Liverpool a Raiffeisen Arénába utazik, ahol az osztrák LASK Linz ellen lép pályára az Európa Liga E csoportjának nyitómérkőzésén.

LASK - Liverpool
09. 21. 18:45 EL
Tipp: Liverpool + több mint 2,5 gól
Odds: 1,76
Stake: 8/10
Indoklás:

  • A Vörösök az elmúlt idényben a Premier League-ben elért ötödik helyezésük miatt kerültek az EL-be azonnal, míg a házigazdák a selejtezőben 3-2-re legyőzték a Zrinjski Mostart. Az osztrák focit a mindenkori BL-résztvevő Salzburg magasan uralja, az összes többi csapat általában a második helyért harcol. Ezek között minden kétséget kizárólag a LASK az egyik. Tavaly sokáig versenyben voltak a 2. helyért, de végül nem sikerült és a Sturm Graz jutott a BL-selejtezőbe, míg a Linz az EL-selejtezőben kezdte, ahol a bosnyák kiscsapat, a Zrinjski 3-2-es győzelmével a fekete-fehérek történetük során mindössze harmadszor jutottak be a csoportkörbe. A LASK remek formában van már egy ideje. Szombaton Sageder csapata három győzelmet aratott a bajnokságban az Austria Klagenfurt 3-1-es legyőzésével, és a Raiffeisen Arénában a legutóbbi négy mérkőzés mindegyikén győzni tudott, és mindkétszer két gólt szerzett, és csak egyet kapott. A jelenlegi formája alapján a linziek képesek lehetnek arra, hogy a Toulouse és az Unione SG-vel felvegyék a harcot a csoportmásodik helyért és ezzel továbbjussanak a kiesési szakaszba. Nagyon sok a sérült Sageder csapatában, Tobias Anselm, Yannis Letard és Adil Taoui sem kerülhet a csapatba, a szélső Lenny Pintor is hiányzik, a tavaly 17 gólt szerző japán Keito Nakamura pedig a Reimsbe igazolt.
  • A Liverpool hat év után először nem került be a BL-csoportkörbe, de ennek ellenére egy rendkívül erős gárda. A Pool a hétvégén négy mérkőzésre növelte győzelmi sorozatát azzal, hogy hátrányból fordítva harmadszor is győzni tudott ebben a szezonban: Cody Gakpo, Andy Robertson és egy Hugo Bueno öngól jóvoltából 3-1-re süllyesztette el a Wolverhampton Wandererst, ezzel bebetonozta harmadik helyét a Premier League tabelláján. Szoboszlai Dominik pedig egy olyan sprintet vágott ki, amely az EGÉSZ Premier Liga történelmének második leggyorsabb futása volt! Egészen elképesztő a magyar fiú! A Liverpool immár 16 bajnoki mérkőzés óta veretlenül áll és a célja egyértelmű idén: a legjobb 4 közé kell jutni, ezzel a BL-főtáblára kerülni jövőre. Jürgen Klopp egészen biztosan rotálni fog! Az eltiltásból visszaérkező Virgil Van Dijk bekerül, hogy meccsterhelése legyen, de sérülés miatt kimarad Trent Alexander-Arnold és Thiago Alcantara is. Kezdő lehet a nyáron szerződtetett Ryan Gravenberch, valamint a tehetséges Ben Doak is megkapja a lehetőséget. Az tviszont el tudom képzelni, hogy az eddig összes bajnokiját végigjátszó Szoboszlai Dominik csak a padon kezd pihentetés céljából. 
  • A LASK mindig bátor támadójátékot játszik otthon és nagy hiba lenne a Liverpool ellen beállni védekezni. Különösen azért, mert a Vörösök leggyengébb része a védelem! A bátor játék a hazaiaktól mindenképp érhet egy gólt, a Livetpool pedig akár rotál, akár nem, klasszis támadókkal van tele. Így a meccs végére megszerzik a győzelmet. Jó meccs lesz, sok góllal.

tipp
LASK - Liverpool
Liverpool nyer + több mint 2,5 gól | 1.76 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
49ers_fan 2023-09-21 17:49:56
Kispados.
Eviola 2023-09-21 06:30:17
Hajra Szoboszlai

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2023.09.21. 18:45
LASK - Liverpool
Szoboszlai D. gólpasszt ad?
Igen
4.00 1 - 3
Tét 100
Kihagyott nyeremény 400
qkesto89 2023-09-21 08:13:06
Nem fog kezdeni! Klopp pihentetni fogja a West Ham elleni bajnokira!
Eviola 2023-09-21 11:39:57
Kar.

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Az Európa Liga harmadik fordulójában a török Super Ligát vezető Galatasaray szerdán a svéd Elfsborgot fogadja hazai körülmények között, remélhetőleg Sallai Rolanddal a soraiban.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Az Európa Liga harmadik fordulójában a török Super Ligát vezető Galatasaray szerdán a svéd Elfsborgot fogadja hazai körülmények között, remélhetőleg Sallai Rolanddal a soraiban.
Közkedvelt fogadási forma az, amikor egy adott meccsen mindkét féltől várjuk azt, hogy betaláljon az ellenfél hálójába. Általában jó szorzókat adnak rá, így könnyedén beilleszthetőek egy kétmeccses szelvénybe, de gyakran single is megállják a helyüket. Ez lesz mára a legjobb BTTS!
Közkedvelt fogadási forma az, amikor egy adott meccsen mindkét féltől várjuk azt, hogy betaláljon az ellenfél hálójába. Általában jó szorzókat adnak rá, így könnyedén beilleszthetőek egy kétmeccses szelvénybe, de gyakran single is megállják a helyüket. Ez lesz mára a legjobb BTTS!
A Galata ma Lettországba látogat. A török támadósor félelmetes, igaz, a védelme még nem állt össze. Fotó: pixabay.com
A Galata ma Lettországba látogat. A török támadósor félelmetes, igaz, a védelme még nem állt össze. Fotó: pixabay.com