Az első meccsen a luzitánok szereztek előnyt. Ma a sváboknak muszáj lesz támadniuk - erre alapozzuk a tippünket.
- A múlt héten szűk fél óra elteltével már kétgólos előnybe kerültek a kék-fehérek, Undav még a szünet előtt szépített, de ezzel ki is alakult a végeredmény.
- A Porto vezeti hazája bajnokságát, előnye hét egység, igaz, a Sporting egy meccsel kevesebbet játszott nála. Farioli mester alakulata vasárnap a Morierense együttesét látta vendégül, és végül magabiztos, 3-0-ás sikert aratott. Az EL-ben a nyolc közé jutásra nagy az esélye, de ehhez ismét jól kell sáfárkodniuk a helyzeteikkel. Az első ütközet kiegyenlítet játékot hozott, amiben pedig bízhatnak Moráék, hogy a Sárkány Stadionban ismét félelmetes lesz a hangulat.
- A svábok magukat okolhatják azért, hogy hátrányból várják a visszavágót. Sebastian Hoeness alakulata több helyzetet is kidolgozott az első felvonáson, de ezek közül csak egyet tudott értékesíteni. A brigád vasárnap a Bindesligában vígasztalódott, ekkor rangadón verte 1-0 arányban a Lipcsét. A bajnokságban ezzel őrzi a 4. helyét. Amiben reménykedhetnek Lewelingék, hogy vendégként is rendre eredményesek - ma pedig más esélyük ugye nincs is, ha tovább akarnak jutni a negyeddöntőbe.
- Az első ütközethez hasonlóan nyílt focit várunk, és ismét a gólváltásra fogadunk!

Ahhoz, hogy mindezt továbbra is fenntarthassuk ezen a szinten a Tipplapot, és még jobb- és több tartalmakat készíthessünk, hozzátok fordultunk segítségül és elindítottuk a Donably-t. Minden támogatás számít, és segít abban, hogy a közösségünk tovább növekedjen. Ha teheted, kérjük támogass minket! Ez számunkra hatalmas segítség! Előre is köszönjük szépen!

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
tippszelvény
Midtjylland - Nottingham
Igen
Aston Villa - Lille
Aston Villa
Porto - VfB Stuttgart
Porto
Sahtar Doneck - Lech Poznan
Igen és több, mint 2,5
Sparta Praha - AZ Alkmaar
Több, mint 2,5
Rayo Vallecano - Samsunspor
Rayo Vallecano
Besiktas - Kasimpasa
Több, mint 2,5
Bryne - Brann Bergen
Több, mint 2,5
tippszelvény
Porto - VfB Stuttgart
Porto