2020.11. 05.

Nyeregben a házigazda

Nyeregben a házigazda

A belgák eddig mindkét csoportmeccsüket behúzták, így ha ma nyernek, nagy lépést tesznek a továbbjutás felé. Ellenfelük 3 pontos, és jellemzően felvállalja a nyílt játékot. Mutatjuk a tippünket!

Labdarúgás, EL, J csoport, 2020.11.05. 21:00, Antwerpen - LASK

  • Ivan Leko együttese kikapott a hétvégi rangadón, Brüsszelből pont nélkül tért haza a piros-fehér együttes (Anderlecht 1-0). A tabellán így most csak a 6. helyen tanyáznak, elsősorban a szeszélyes idegenbeli mérlegüknek köszönhetően (3-0-3). A gárda az EL-ben viszont eddig parádézik, előbb Razgradban nyertek 2-1-re Refaelovék, majd hazai környezetben győzték le a Spurst - gólt sem kapva az ütközetben. Pedig azért ez ritka a társulatnál, 11 bajnokin már 15-ször adta meg magát a védelem.
  • A linziek a londoni 3-0 után élvezetes mérkőzésen verték a bolgárokat 4-3-ra, a végén engedtek ki, ami kishíján megbosszulta magát. Jelenleg 3 pontosak, a továbbjutáshoz ma pontot, pontokat kellene szerezniük a fekete-fehéreknek. Egy hullámzó periódus után kezdenek magukhoz térni Dominik Thalhammer fiai, kétszer győztek a bajnokságban, és gólt sem kaptak az említett találkozókon.
  • A belgák eddig tökéletesen szerepelnek az EL-ben, az osztrákoknak viszont nagyon kellene legalább egy pont. Ugyanakkor mindkét együttes alapvetően támadószellemben futballozik, éppen ezért várunk gólokat a mérkőzésen.
tipp
Antwerpen - LASK
Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5 | Igen és több, mint 2,5 | 1.85 | (1/10)

kapcsolódó meccs

Antwerpen - LASK

2020. 11. 05. 21:00 | EL, J csoport Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A Zebrák őrült meccsen kaptak ki a MAPEI-stadionban vasárnap este, míg a hollandok a kiesőjelöltnél szaladtak bele a késbe. Kombi tippet hoztunk!
A Zebrák őrült meccsen kaptak ki a MAPEI-stadionban vasárnap este, míg a hollandok a kiesőjelöltnél szaladtak bele a késbe. Kombi tippet hoztunk!
Már-már olybá tűnt, kikecmergett a gödörből Matarazzo mester alakulata, amikor is vasárnap eset otthon kaptak egy hármast a Matracosoktól. Ma az EL-ben a szeszélyes Bournemouth érkezik Spanyolországba.

Megkezdi az idei nemzetközi szereplését a Ferencváros is az Európa Ligában, mindjárt az első meccset idegenben játsszák a zöldek, az ellenfél pedig régi, „jó” ismerős, a skótok zöldjei! Azt nyilván tudjuk, hogy a két keret közti értékbeli különbség jócskán a Celtic felé billen el. De ez nem jelenti azt, hogy ne lehessen megfogni egy erősebb gárdát! A Fradi nagyon sokszor bizonyította már ezt és ma az összes játékos extrán motivált lesz!