Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Go Ahead Eagles története során először lép pályára az Európa Liga főtábláján, ahol az FCSB lesz az ellenfél. A holland kupagyőztes számára ez az első igazi nemzetközi megmérettetés, míg a román rekordbajnok a gyenge bajnoki rajt után a nemzetköziben bizonyítana.
Go Ahead Eagles – FCS Bukarest
2025. szeptember 25., csütörtök,18:45
Labdarúgás - EL, csoportkör
Tipp: Mindkét csapat szerez gólt és több, mint 2,5 gól a mérkőzésen
Odds: 1,84
Stake: 7/10
Indoklás:
- A Go Ahead Eagles tavalyi kupadiadala alapján, amikor tizenegyesekkel múlták felül az AZ Alkmaart, jutottak el az EL főtáblára. Felemás eredményekkel kezdtek az Eredivisie-ben, eddig csak két győzelmet arattak hat forduló alatt, mindössze egyszer kaptak ki, háromszor pedig döntetlent játszottak. Melvin Boel csapatának legemlékezetesebb pillanatai a Volendam elleni 3–0-s és a Zwolle elleni 2–0-s siker voltak, ahol nemcsak támadásban, hanem védekezésben is megbízhatóan teljesítettek. A keretben több fiatal támadó is bizonyítani akar, Milan Smit például csereként két gólt szerzett a legutóbbi derbin, míg Victor Edvardsen gólok nélkül is a legtöbb helyzetet teremtette társainak és két gólpasszal vezeti a csapatot. A gárda a szokásos hollandokra jellemző modern támadójátékot játsszák, gyakorta eredménnyel! Vannak sérültek, közöttük Soren Tengstedt és Pim Saathof a kezdő tagja lenne. A lelkesedés és az újdonság ereje komoly fegyvertény lehet hazai pályán!
- A 28-szoros román bajnok FCSB nincs jó formában, tíz bajnoki mérkőzésből mindössze egyet nyertek meg, ötöt elvesztettek és négy döntetlent játszottak. Legutóbbi találkozójukon 3–1-re kaptak ki a Botosanitól, így címvédőként nehéz helyzetbe kerültek a bajnokságban. Európában azonban eddig magabiztosabbak voltak: veretlenül jutottak túl a selejtezőkön, a Drita elleni 6–3-as összesítés és az Aberdeen elleni 5–2-es siker után joggal bíznak abban, hogy nemzetközi színtéren jobban teljesítenek. A keretben Florin Tanase az egyik kulcsember, aki öt bajnoki gólt szerzett, míg Mamadou Thiam gólokkal és gólpasszokkal is hozzájárult a csapat eredményességéhez. Adrian Sut és Joyskim Dawa sérülés miatt nem bevethető, de az FCSB tapasztalata és támadókészsége miatt mindenképpen veszélyt jelenthet a holland újonc számára.
- Mire számíthatunk mindezek alapján? A találkozó nyílt játékot ígér, hiszen a Go Ahead Eagles a lelkesedésre és a hazai pálya előnyére, az FCSB pedig nemzetközi rutinjára támaszkodhat. A hollandok támadójátékban hatékonyak, és már többször bizonyították, hogy képesek több gólt szerezni, ugyanakkor védekezésük sebezhető. A románok formája a bajnokságban gyenge, de Európában rendre betalálnak, és Tanase, illetve Thiam révén gólveszélyesek. Mindezek alapján reális, hogy mindkét csapat eredményes lesz, és a mérkőzésen több mint 2,5 gól születik!


Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!