2021.10. 21.

Veretlenek egymás ellen

Veretlenek egymás ellen

Az Európa Ligában ma a hercegségbeliek Eindhovenbe látogatnak. Amely gárda nyer, nagy lépést tesz a továbbjutás felé. Fotó: pixabay.com

PSV-Monaco, 10.21., 21.00, Európa Liga

  • Az eindhoveniek a hazájuk bajnokságában a 2. helyen állnak, eddig kiegyensúlyozottan teljesítenek, mindössze egy pont a lemaradásuk az Ajax-szal szemben, amellyel vasárnap játszanak majd idegenben rangadót. Az EL-ben eddig a Sociedaddal remiztek otthon a hollandok, majd magabiztosan nyertek Grazban - 1-4 lett a végeredmény a Sturm ellenében.
  • A Monaco csak a középmezőnyben tanyázik a League I-ben, egy jobb szériát követően kikapott a társulat Lyonban. Ami a nemzetközi porondot illeti, nos, ott még veretlenek a déliek: hazai környezetben szűken verték az osztrákokat (1-0), majd értékes ponttal tértek haza San Sebastianból (1-1). Azt gondoljuk, ebben a keretben azért több van, de Niko Kovacnak egyelőre nem sikerül kihoznia a legtöbbet a társulatból.
  • A hazaiak bevállalós focit adnak elő hétről-hétre, és ma sem várunk mást. Ugyanakkor a gall támadók is veszélyesek lehetnek a kinyíló enindhoveni védelemre. Ezért döntöttünk a gólváltás  mellett!
tipp
PSV - Monaco
Mindkét csapat szerez gólt | Igen | 1.65 | (1/10)

kapcsolódó meccs

PSV - Monaco

2021. 10. 21. 21:00 | EL, B csoport Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A Zebrák őrült meccsen kaptak ki a MAPEI-stadionban vasárnap este, míg a hollandok a kiesőjelöltnél szaladtak bele a késbe. Kombi tippet hoztunk!
A Zebrák őrült meccsen kaptak ki a MAPEI-stadionban vasárnap este, míg a hollandok a kiesőjelöltnél szaladtak bele a késbe. Kombi tippet hoztunk!
Már-már olybá tűnt, kikecmergett a gödörből Matarazzo mester alakulata, amikor is vasárnap eset otthon kaptak egy hármast a Matracosoktól. Ma az EL-ben a szeszélyes Bournemouth érkezik Spanyolországba.

Megkezdi az idei nemzetközi szereplését a Ferencváros is az Európa Ligában, mindjárt az első meccset idegenben játsszák a zöldek, az ellenfél pedig régi, „jó” ismerős, a skótok zöldjei! Azt nyilván tudjuk, hogy a két keret közti értékbeli különbség jócskán a Celtic felé billen el. De ez nem jelenti azt, hogy ne lehessen megfogni egy erősebb gárdát! A Fradi nagyon sokszor bizonyította már ezt és ma az összes játékos extrán motivált lesz!