friss 2 órája

Felkészülési mérkőzés: Ferencváros – Qarabag

Felkészülési mérkőzés: Ferencváros – Qarabag

Ausztriában edzőtáborozik a teljesen újjáalakuló Ferencváros, amely ma lejátssza a harmadik felkészülési meccsét is, ezúttal a tavalyi BL-playoff párharcból már jól ismert Qarabag csapatával. Ezzel a meccsel élesztem újjá a magyar focit a 2026/27-es szezonra!

  • A Fradinál teljes újratervezés van, amit nem fogok politikai aspektusból szemlézni. Robbie Keane távozott, helyette a bajnok Győri ETO edzője Borbély Balázs érkezett haza, hiszen ő már dolgozott a Ferencvárosban, ráadásul Hajnal Tamás nagyon jó barátja. Ennek személy szerint nagyon örülök, mert, hála a jóIstennek, vége van az ír kick and run bunkófocinak, helyette a zöld-fehér rekordbajnok történelméhez és stílusához passzoló négyvédős-, kreatív előrejátékon alapuló focit láthatunk majd. A taktikai felállás 4-2-3-1, vagy 4-3-3, amelyben egy középső középpályás a védekező szerepben van, két sokat mozgó középpályás pedig támad és védekezik is. És van hozzá elég játékos már most és még akár érkezhet igazolás akkor is, ha idén ez csak ingyen történik. A keretet viszont szűkíteni kell! A stílus mellett, Borbély Balázs másik dicsérendő erénye, a fiatal tehetségek játékba dobása! Ezt már az osztrák edzőtábor első meccsén láthattuk, amit Szabó Szilárd és Varga Zétény jó játékkal hálált meg! Mindenképp meg kell említeni Keitát, aki nem sérülés miatt nem játszott a tuskónál, hanem azért mert nem szerette! Az első edzőmeccs azeri bajnok Sabah Baku (lenyomta a Qarabagot!) ellen 1-1-gyel ért véget. Ezen a meccsen Keita 6-os pozícióban  játszott tanári módon! Ha ez így lesz a bajnokságban is, akkor nagyon sok jóra lehet számítani! De lássuk, hogyan állhat fel a Borbély-féle Fradi a magyar szabály betartásával, mondjuk 4-2-3-1-ben!
  • A kapuban egy magyar poszt már meg is van, hiszen Dibusz mellett Varga Ádám és a fiatal Őri Levente van jelenleg az edzőtáborban, de ha lesz csere, akkor kizártnak tartom, hogy a kapusposztra külföldi jöjjön. A védelem két széle a lyukas poszt, azt gondolom! A jobb oldalon Osváth mellett a fiatal Nagy Olivér bevethető és Botka Endi, aki hosszabbított! A Pakstól érkező játékos inkább szélső védő, a Sabah ellen gyenge volt. De hátha megszokja majd. A bal szélen Nagy Barna nem fér bele Borbély csapatába, maradt az ír ajándéka, Odowda Kálmán, aki legalább profi mentalitású, de balvédőnek gyenge lesz. A brazil Cadu viszont kiváló szélső védő, gyors, kreatív és beadni is tud, ráadásul mindkét oldalon bevethető.
  • A középső védő posztján megvan a csapat, Gomez, Raemakers, Szalai és a Cissé helyett érkező, szintén francia Zohoré a választási lehetőség, ráadásul még Botka is tud középső védőt játszani.
  • A középső középpályán szintén bőséges a választási lehetőség, Keita klasszis, maradt Maiga, aki amikor játszott remek volt labdaszerző VKP-pozícióban, Ha Ötvös felépül ő is itt a legjobb, bevethető a norvé, de már magyarnak minősülő (5 éve itt van) Zachariassen, és a fiatal Madarász is sokat fejlődött. Ott van Ausztriában a Keane-hagyaték talán legjobb játékosa az izraeli Kanikovszki, aki rendkívül brusztolós, hajtós játékos, simán befér a keretbe. És még mindig itt van Philippe Rommens, akiről ha valami jót kellene mondani, akkor a profi hozzáállást tudnám említeni. A fiatalok közül pedig Bagi Ádám bizonyíthat a középpályán.
  • A Keane-foci áldozatai a szélsők voltak, akik idén egészen biztosan húzni fogják az új Fradi szerkerét: Bal oldalon Elton Acolatse, és Cirkovic, aki a lengyel kölcsön ideje alatt remekül teljesített, valamint marad még egy évig Lisztes Krisztián, aki nagyon jól játszott a Sabah ellen és láthatóan nagyon akar. A középső támadó középpályás pozícióban tud legjobb teljesítményt nyújtani Jonathan Levi, Daniel Arzani és Corbu, a jobb szélen pedig Grúber Zsombor, ő lőtte a gólt a Sabah ellen, valamint Varga Zétény és Edgar Szevikjan, akik szintén kölcsön után jöttek vissza. És végül a befejező csatárok posztja, itt Yusuf, Kovacevic mellett a két magyar fiatal Gólik és Szabó Szilárd vár bevetésre. Jaj és majd elfelejtettem a VB-n szereplő Lenny Josephet, akit nagyon remélem, hogy el tudnak még adni! Ez így sok, nyilván szűkíteni kell a keretet. A magam részésről szívfájdalom nélkül megválnék Odowdától, Rommenstől, Szevikjantól, Lenny Josephtől, de még Kanikovszkitól is, de az biztos, hogy a keret még most is a legerősebbek között van az NB1-ben. Nézzünk egy kezdőt: Dibusz – Osváth, Gomez, Zohoré, Cadu – Keita, Maiga, Zachariassen – Lisztes, Kovacevic, Grúber és az öt magyar is megvan. Én optimista vagyok és az sem fog túlságosan kibillenteni az sem, ha idén nem lesz csoportkör. Bizonyítson a Győr is, meg a többi magyar csapat is. A bajnokságot KELL visszaszerezni!
  • Az ellenfél a Qarabag, amelyet jól ismerünk és amely a BL-ben legutóbb kiválóan szerepelt! Gurban Gurbanov mester kreatív támadójátéka (Ilyet szeretnénk a Fradiban is) nagyon erős. Nehéz meccs lesz, amit látni szeretnék az a gördülékeny támadójáték, a pontos passzok, beadások és a fejlődés! Az eredmény majd a Vojvodina ellen és a bajnokságban kell majd! A tippem gólváltás és legalább három gól a meccsen.

FIGYELEM! Egészen elképesztő, akár 100.000 forint értékű első befizetői bónusz a VEGAS.HU-nál! Kattints IDE és regisztrálj, hogy ki tudd használni az egyedülálló lehetőséget! 

FIGYELEM! Háromszintes üdvözlőbónusz, akár 120.000 forint értékben a TIPPMIXPRÓn! Regisztrálj, hogy hozzáférj a bónuszodhoz! 

 

tipp
FTC - Qarabag Baku
Mindkét csapat szerez gólt és több, mint 2,5 gól a meccsen | 1.71 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A házigazda az esélyesebb, de a vendégek sokat remiznek. 1.7-ért támadjuk be a mérkőzést!
A házigazda az esélyesebb, de a vendégek sokat remiznek. 1.7-ért támadjuk be a mérkőzést!
Az elődöntőben több dolog is a házigazda mellett szólt, mégsem mertük behúzni a sima hazait.
Az elődöntőben több dolog is a házigazda mellett szólt, mégsem mertük behúzni a sima hazait.
A 2026-os világbajnokság egyenes kieséses szakaszában, a legjobb 32 között Santa Clarában csap össze az Egyesült Államok és Bosznia-Hercegovina, ahol a társházigazda hazai pályaelőnyben bízik, de nem lesz egyszerű dolguk a szívós bosnyákok ellen!
A 2026-os világbajnokság egyenes kieséses szakaszában, a legjobb 32 között Santa Clarában csap össze az Egyesült Államok és Bosznia-Hercegovina, ahol a társházigazda hazai pályaelőnyben bízik, de nem lesz egyszerű dolguk a szívós bosnyákok ellen!