2026.03. 22.

FIX csokor - 2026.03.22 (Rennes - Metz + 4 elemzés!)

FIX csokor - 2026.03.22 (Rennes - Metz  + 4 elemzés!)

Ebben a rovatban azok a meccsek szerepelnek, amelyek erős eséllyel dőlnek el valamelyik kimeneteli oldalra, tehát vagy az egyik nyer, vagy a másik. A szorzók vegyesen vannak, 1,30-tól akár kettő fölé is és mindig van egy-egy olyan, amelyik single is erős szorzót jelent! De a kockázat zömmel alacsonyabb, így ezeket a tippeket szelvénykiegészítésnek javasoljuk, vagy akár kétegységnyi téttel is játékba lehet küldeni.

Mára 5 mérkőzést szedtem össze a mai futball-kínálatból. A főtipp FIX-re:   

 

Rennes - Metz
2026. március 22., vasárnap,17:15
Labdarúgás - Francia bajnokság

  • A Roazhon Parkban próbál javítani az európai kupaindulásért küzdő Rennes, amely a liga legnehezebb helyzetben lévő csapatát, a kiesés ellen harcoló FC Metz együttesét fogadja. A Rennes lendületes sorozattal érkezett a legutóbbi fordulóba, hiszen négy egymást követő bajnoki győzelmet aratott, köztük egy 4–0-s sikert a Nice ellen és egy 3–1-es diadalt a Paris Saint-Germainnel szemben, amelyek egyértelműen jelezték nemzetközi ambícióikat. A Lille elleni 2–1-es hazai vereség azonban megtörte ezt a menetelést, hiába szépített a szünet után Esteban Lepaul. A bretonok jelenleg a hetedik helyen állnak 43 ponttal, és csupán gólkülönbség választja el őket az európai kupaszereplést érő pozíciótól. A Metz súlyos válságban van. Az utolsó helyen állnak mindössze 13 ponttal, és 14 pontos hátrányban a bennmaradást jelentő vonaltól. Az elmúlt 11 tétmeccsükön nyeretlenek maradtak, a bajnokságban pedig november óta nem nyertek, ezalatt mindössze két döntetlent értek el, miközben 12 vereséget szenvedtek. Legutóbb egy kaotikus, 4–3-as vereségbe futottak bele a Toulouse ellen, ami ismét rámutatott védekezési problémáikra: 60 kapott góljuk a legtöbb az európai top öt liga mezőnyében, idegenben pedig már 11-szer kaptak ki. A különbség minden mutatóban jelentős, és a Rennes támadósora jó eséllyel már az első perctől nyomás alá helyezi a vendégeket, hazai győzelem várható!


Atalanta - Hellas Verona
2026. március 22., vasárnap,15:00
Labdarúgás - Olasz A

  • AZ Atalanta hazai környezetben fogadja a kiesés ellen küzdő Hellas Verona csapatát. A bergamóiak a Bajnokok Ligájában komoly verést kaptak a Bayern Münchentől: a hazai 6–1-es zakó után idegenben 4–1-re kaptak ki, így összesítésben 10–2-vel búcsúztak. A bajnokságban is gyengélkednek, hat meccs óta nyeretlenek minden sorozatot figyelembe véve, miközben két döntetlent játszottak az Udinese és az Inter ellen, utóbbi ellen Nikola Krstović késői egyenlítése mentett pontot. Ennek ellenére még mindig van tét számukra, hiszen a hetedik helyen állnak, mindössze négy pontra az európai kupaindulást jelentő helyektől. Hazai pályán viszont erősek, november vége óta senki sem gyűjtött náluk több pontot otthon. A vendégek helyzete jóval súlyosabb: a tabella utolsó helyén állnak, kilenc pont a hátrányuk a bennmaradást jelentő vonaltól, és mindössze négy pontot szereztek hat meccsen az ideiglenes edző irányításával. A Genoa elleni 2–0-s vereség újabb csalódás volt, és bár a Bologna otthonában meglepetést okoztak, az csupán a második idegenbeli sikerük volt az idényben. Védekezésük különösen sebezhető, hiszen ők kapták a legtöbb gólt a mezőnyben. Az Atalanta motivált, az európai zakó után hazai környezetben javíthat, míg a Verona minden mutatóban küszködik. Hazai győzelem várható!


AS Roma - Lecce
2026. március 22., vasárnap,18:00
Labdarúgás - Olasz A

  • Fájdalmas EL-búcsú után, az Olimpico Stadionban folytatja a BL-helyekért való küzdelmét a AS Roma, amely az alsóházban ragadt Lecce együttesét fogadja. A rómaiak drámai párharcban estek ki az Európa-ligából, miután a Bologna elleni oda-visszavágós csatában 5–4-es összesítéssel maradtak alul, hiába harcolták ki hosszabbítást Lorenzo Pellegrini késői góljával. A védekezési hibák azonban végzetesnek bizonyultak, és a bajnokságban sem akar menni a szekér. Öt mérkőzés óta nyeretlenek, visszacsúsztak a hatodik helyre, és már tíz vereségnél tartanak a szezonban. Előbb a Juventus ellen adtak le kétgólos előnyt, majd vereséget szenvedtek Genovában és Comóban is, utóbbi meccsen emberelőnyből fordított az ellenfél. A Lecce ugyanakkor kedvező ellenfélnek számít számukra, 1986 óta nem kaptak ki tőlük. A vendégek egy fontos győzelemmel eltávolodtak a kiesőzónától, de legutóbb a Napoli ellen vereséget szenvedtek, és idegenben az utóbbi hat meccsükből ötöt elveszítettek. A felsőházi csapatok ellen különösen gyengék, 15 mérkőzésen mindössze négy pontot gyűjtöttek, és csak hat gólt szereztek. A Roma formája ingadozó és védekezése sebezhető, de a Lecce korlátozott támadójátéka kevés veszélyt ígér. Ha szorosan is, de megszerzi a győzelmet a Róma.


Estoril Praia - Rio Ave
2026. március 22., vasárnap,16:30
Labdarúgás - Portugál bajnokság

  • A portugál élvonal 27. fordulójában az Estoril Praia és a Rio Ave csapatai meccselnek egymással, ahol a hazaiak veretlenségi sorozatukat szeretnék folytatni a vendégek pedig a kiesés ellen harcolnak. Az Estoril Praia magabiztos formában várja az összecsapást, legutóbb 1–0-ra nyert a Nacional otthonában, ahol Felix Bacher korai fejesgólja döntött, majd stabil védekezéssel őrizték meg az előnyt. Az év eleje óta tíz bajnokiból hetet veretlenül hoztak le, öt győzelem és két döntetlen mellett, vereségeiket pedig kizárólag a Benfica és a Sporting Lisszabon ellen szenvedték el. Ez a sorozat versenyben tartja őket az európai helyekért, jelenleg a hetedik helyen állnak 37 ponttal. Hazai pályán különösen erősek: kilenc bajnoki óta veretlenek, öt győzelemmel és négy döntetlennel. A Rio Ave ezzel szemben a bennmaradásért harcol, de az utóbbi hetekben életjeleket mutatott. Az Estrela Amadora elleni 2–1-es sikerrel öt pontra távolodott el a veszélyzónától, Jalen Blesa pedig duplával vezette győzelemre csapatát. Ezt megelőzően hat vereség után sikerült megszakítani a negatív sorozatot, majd a Tondela ellen is nyertek, így most már három egymást követő győzelemre hajtanak. A tabellán a 12. helyet foglalják el 27 ponttal, és céljuk az élvonalbeli tagság megőrzése. A hazai pálya és a stabil forma az Estoril mellett szól, szoros meccsen, hazai győzelem várható!


FC Utrecht - Go Ahead Eagles
2026. március 22., vasárnap,14:30
Labdarúgás - Holland bajnokság

  • A holland pontvadászat mai játéknapján az FC Utrecht csapata hazai körülmények között fogadja a Go Ahead Eagles csapatát. Az Utrecht az Európa-ligában nyeretlenül zárta a csoportkört, így most a bajnokságon keresztül próbál visszajutni a nemzetközi porondra, és ennek megfelelően jó sorozatot épített: hat meccs óta veretlen, négy győzelemmel és két döntetlennel. Legutóbb a Twente otthonában nyertek 2–0-ra Artem Stepanov és Angel Alarcon góljaival, és az elmúlt hat fordulóban szerzett 14 pontjuknak köszönhetően a nyolcadik helyen állnak. Hazai pályán különösen stabilak, hiszen 13 mérkőzésen mindössze 12 gólt kaptak, ami a második legjobb mutató a ligában. A Go Ahead Eagles ezzel szemben egy hosszú nyeretlenségi sorozat után talált magára: három győzelmet aratott az utóbbi négy meccsén, köztük egy kiütéses, 6–0-s sikert a NAC Breda ellen, ahol Jakob Breum mesterhármast szerzett. A vendégek így már a 12. helyre kapaszkodtak fel, és mindössze hat pontra vannak a mostani ellenfelüktől. Idegenben azonban továbbra is küszködnek, hiszen 13 bajnokiból csak kettőt tudtak megnyerni, ami az egyik leggyengébb mérleg a mezőnyben. Az Utrecht masszív hazai védekezése és stabil formája komoly alapot ad, várhatóan megmarad a három pont a hazai csapatnál.


👉 Ha tetszenek tartalmaink, kérjük, támogasd a munkánkat és regisztrálj a Tippmixpróra ITT! Sok sikert mindenkinek! 

Ahhoz, hogy mindezt továbbra is fenntarthassuk ezen a szinten a Tipplapot, és még jobb- és több tartalmakat készíthessünk, hozzátok fordultunk segítségül és elindítottuk a Donably-t. Minden támogatás számít, és segít abban, hogy a közösségünk tovább növekedjen. Ha teheted, kérjük támogass minket! Ez számunkra hatalmas segítség! Előre is köszönjük szépen! 

👉 Támogass minket a Donably-n!

tipp
Rennes - Metz
Rennes nyer | 1.37 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Gandras 2026-03-22 08:15:47
Az Utrecht masszív hazai védekezése és stabil formája komoly alapot ad, várhatóan megmarad a három pont a hazai csapatnál.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.03.22. 14:30
Utrecht - Go Ahead Eagles
1X2
Utrecht
1.53 2 - 0
Tét 100
Nyeremény 153
Gandras 2026-03-22 08:15:28
A hazai pálya és a stabil forma az Estoril mellett szól, szoros meccsen, hazai győzelem várható!

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.03.22. 16:30
Estoril - Rio Ave
1X2
Estoril
1.63 1 - 2
Tét 100
Várható nyeremény 163
Gandras 2026-03-22 08:15:02
A Roma formája ingadozó és védekezése sebezhető, de a Lecce korlátozott támadójátéka kevés veszélyt ígér. Ha szorosan is, de megszerzi a győzelmet a Róma.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.03.22. 18:00
Roma - Lecce
1X2
Roma
1.41 1 - 0
Tét 100
Várható nyeremény 141
Gandras 2026-03-22 08:14:25
Az Atalanta motivált, az európai zakó után hazai környezetben javíthat, míg a Verona minden mutatóban küszködik. Hazai győzelem várható!

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.03.22. 15:00
Atalanta - Hellas Verona
1X2
Atalanta
1.32 1 - 0
Tét 100
Nyeremény 132

további tippjeink a Foci világából

A gyenge szezont futó Athletic a El-indulásért küzdő Betist fogadja vasárnap kora este.
A gyenge szezont futó Athletic a El-indulásért küzdő Betist fogadja vasárnap kora este.
Érdekes mérkőzéssel zárul az olasz élvonal 30. fordulója vasárnap este, 20.45-kor a firenzei Stadio Artemio Franchiban, ahol a Fiorentina és az Inter csap össze. A hazaiak a kiesés elől menekülnek, de remek formába lendültek, míg a listavezető vendégek a bajnoki címre hajtanak, ám pocsék passzban vannak.
Érdekes mérkőzéssel zárul az olasz élvonal 30. fordulója vasárnap este, 20.45-kor a firenzei Stadio Artemio Franchiban, ahol a Fiorentina és az Inter csap össze. A hazaiak a kiesés elől menekülnek, de remek formába lendültek, míg a listavezető vendégek a bajnoki címre hajtanak, ám pocsék passzban vannak.
Kicsit olyan múlt vs. Jövő érzésem van ezzel a meccsel kapcsolatban. A Puskás egyelőre lefelé süllyed a tabellán, a Debrecen meg bejelentkezett a dobogó alsó fokára. A felcsúti helyszín kiegyenlíti az esélyeket, ebből lehet egy pörgős jó kis meccs, és lehet egy lagymatag semmise is. Hozzám most ez utóbbi áll közelebb!
Kicsit olyan múlt vs. Jövő érzésem van ezzel a meccsel kapcsolatban. A Puskás egyelőre lefelé süllyed a tabellán, a Debrecen meg bejelentkezett a dobogó alsó fokára. A felcsúti helyszín kiegyenlíti az esélyeket, ebből lehet egy pörgős jó kis meccs, és lehet egy lagymatag semmise is. Hozzám most ez utóbbi áll közelebb!