2018.06. 19.

Ilyen egy gólos hazai!

Ilyen egy gólos hazai!

Ma a Stjarnan az ÍBV-t látja vendégül az izlandi bajnokságban, Van két töletünk is, hogy mit hozhat a kilencven perc.

Stjarnan - ÍVB
Tipp 1.: 1-es! (1.50 - tippmixpro)
Tipp 2.: +2.5! (1.45 - tippmixpro)

  • A hazaiak nem állnak rosszul kilenc forduló elteltével, 16 egységgel a 4. helyen tanyáznak, 22 találattal messze ők a legerdményesebbek a ligában. Ami érdekeség, hogy otthon sokat remiznek (2-3-1). A visszafogottab rajtot remek folytatást követte, sorozatban négy tétmeccset húztak be (egy kupa, három bajnoki). Fontos hiányzója nem lesz az együttesnek.
  • A ÍVB 8 pontjával a 11., kieső helyről várta a játéknapot. A gárda kiesett a kupábó is, és az utolsó két bajnokiját is elveszítette. Idegenben eddig túl sok siker nem érte a brigádot, csak a sereghajtónál tudott nyerni, a másik négy kimozdulása vereséggel zárult. Egy középpályás ma sérülés miatt nem lehet ott a keretben.
  • A házifazda 7/2-es over/under mutatója egész masszívnak tűnik, ráadásul az utolsó négy találkozójukon is jött az over opció. Ma is gólokban gondolkodunk, és kötve hisszük, hogy a Stjarnan nagyszerű sorozata me szakadna meg.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Bukayo Saka ebben a szezonban 6 bajnoki mérkőzésen 3 gólt szerzett, és ezzel ő az Arsenal legeredményesebb játékosa. A 25 éves angol szélső a hét közepén, a Lille elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen perceken belül betalált, miután beállt a kispadról. A Premier League címvédője vasárnap, 17.30-kor a Nottingham Forest otthonában lép pályára. A házigazdák sérülés miatt két alapembernek számító középhátvédjüket is nélkülözni kényszerülnek. Ez a sebezhetőség pedig tökéletes célpontot kínálhat az Ágyúsok legélesebb támadófegyverének.

A profi sportfogadók nyereséget ígérő stratégiája: a szögletfogadás! Ehhez mindenképpen idézzük fel a labdarúgás szabálykönyvét, mit ír a szögletről: szögletrúgást akkor kell ítélni, amikor a labda utoljára védőjátékost érintett, majd teljes terjedelmével akár a földön, akár a levegőben áthalad a kapuvonalon, de nem esik gól. Élőben alkalmazható stratégia következik! De több fogadóirodánál alkalmazható a meccs előtti alap fogadásnál is! Nézzünk egy aktuális mai tippet, alacsony kockázattal és vonzó szorzóval!

Az AC Milan lombardiai rangadón fogadja az Atalantát vasárnap este, 18 órakor a Serie A 7. fordulójában. A házigazdák a 6., a vendégek pedig a 10. helyről várják a mérkőzést, ám a köztük lévő különbség mindössze 3 pont. Azt azonban érdemes megjegyezni, hogy amíg a Rossoneri továbbra is veretlen, addig a bergamói gárda 6 bajnokiból már 3-at is elvesztett a mostani szezonban. Bár a válogatott szünet óta hibátlan a La Dea, a milánói gigásznak jó esélye van arra, hogy hosszú idő után újra legyőzze tartományi riválisát.