2019.10. 04.

Innsbruck- Kapfenberg: Összejön-e az első siker a szezonban?

Az osztrák másodosztály tizedik fordulójában a sereghajtó Kapfenberg az előző körben nagy pofonba szaladó Innsbruck otthonába látogat, lássuk az esélyeket!

LABDARÚGÁS, OSZTRÁK 2. | 2019.10.04. 19:10
WACKER INNSBRUCK - KAPFENBERG

  • A Kapfenberg egészen pocsékul startolt a bajnokságban és ez a forma továbbra is tart, hiszen kilenc forduló alatt egyetlen meccset sem nyert meg. Döntetlen is csupán kétszer játszott. Sikerélmény csak a kupában érte, ahol a Marchfieldet búcsúztatta.  Egészen nagy zakókba is beleszaladt már az idény során, hiszen a Horntól ötöt a Dornbirntől pedig hatot kapott, legutóbb a Lieferingtől kettőt ( az egyiknél Bukta Csaba adta a gólpasszt).
  • Az Innsbruck ötvenszázalékos mérleggel áll a ligában, hiszen négy győzelme mellett ugyanennyiszer hagyta el vesztesen a játékteret, egyszer pedig ikszelt. Az viszont teljes mértékben mellettük szól, hogy odahaza ötből négyszer nyertek és ezzel jelenleg ők állnak a legjobban a ligában kizárólag a hazai produkciókat figyelembe véve.
  • Azt gondolom, hogy a múlt heti Lafnitz elleni 0-3 csak egy egyszeri kisiklás volt és most a liga jelenlegi leggyengébb csapata ellen visszatérnek a helyes ösvényre.
tipp
Wacker Innsbruck - Kapfenberg
1X2 | Wacker Innsbruck | 1.76 | (6/10)

kapcsolódó meccs

Wacker Innsbruck - Kapfenberg

2019. 10. 04. 19:10 | Osztrák 2. Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Bajnokok Ligája alapszakaszának negyedik fordulójában a veretlen Arsenal a Fortuna Arénába látogat, ahol a Slavia Prága látja vendégül. A londoniak hét ponttal továbbra is az élmezőnyben állnak, míg a cseh bajnok három forduló után még mindig kieső helyen várja az összecsapást.

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. Szikárzó mérkőzésre lehet számítani a Sárkány stadionjából, a házigazda Porto fogadja a Napoli együttesét. A portugál együttes három egymást követő vereséggel kezdte európai szereplését, így egyre nagyobb nyomás nehezedik rá, a Napoli legutóbb megszerezte első győzelmét a sorozatban, de idegenben azonban komoly nehézségekkel küzd!

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Bajnokok Ligája alapszakaszának szerdai játéknapján az AEK Athén a Real Madridot fogadja, a görögöknek pedig egy kifejezetten nehéz feladatot kell megoldaniuk a sorozatban hibátlanul szereplő spanyol sztárcsapat ellen.