2020.02. 12.

Magyar Kupa: Uram, segíts, hogy győzhessünk!

Magyar Kupa: Uram, segíts, hogy győzhessünk!

Mondhatja ezt most sok szurkoló Békéscsabán, a Puskás Akadémia elleni kupameccs előtt. A szívből jövő sóhaj viszont nem biztos, hogy a Teremtő felé irányul, sokkal inkább a Békéscsaba fiatal, ám rendkívül tehetséges kapuvédője, Uram Jánosnak szól! A fiatal cerberuson nem fog múlni semmi, csakhogy lesz még egy csapat a pályán.

LABDARÚGÁS, MAGYAR KUPA
2020.02.12. 18:00
BÉKÉSCSABA - PUSKÁS AKADÉMIA

  • A Békéscsaba okozta a legutóbbi forduló legnagyobb meglepetését azzal, hogy kiverte a regáló bajnokot, a Ferencvárost. De nem árt végiggondolni azt, hogy a Fradi akkoriban az Európa Ligában is szerepelt, így a nemzetközi kupaszereplés és a bajnoki címvédés is a kupa elé sorakozott a prioritás szempontjából. Dőreség lenne azt gondolni, hogy a Békéscsabának mákszemnyi esélye is lenne egy olyan Fradi ellen, aki kiemelten fontosnak tartja a kupasorozatot is. Ellenben a Puskás Akadémiával, amely kimondva-kimondatlanul a nemzetközi kupákban akar indulni. De ez nem biztos, hogy sikerülni fog a bajnokságban, hiszen a 3.-4. helyért minimum hárman küzdenek. Így a kupasiker érétke megemelkedik.

Biztos vagyok benne, hogy a Puskás Akadémia kiemelten fontosnak tartja a Magyar Kupát és ehhez így is fog hozzáállni. És azzal pedig, nem gondolom, hogy bárki is vitába szállna,  hogy az NB1 harmadik legértékesebb keretével rendelkező felcsúti alakulat nagyságrendekkel jobb csapat, mint az NB2-es viharsarki gárda. A vendégegyüttes támadni fog, a Békéscsaba pedig megpróbálja felvenni a kesztyűt. Remek, többgólos összecsapást várok! Az OVER 2,5 remek oddszot ér több irodánál is. 

tipp
BÉKÉSCSABA - PUSKÁS AKADÉMIA
Több, mint 2,5 gól | 1.70 | (7/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
ferenc.mizsei 2020-02-12 21:54:47
Köszi tippet! :) megfogadtam ;)

további tippjeink a Foci világából