2022.01. 15.

Felkészülési mérkőzés: Sturm Graz – MOL Fehérvár FC

Felkészülési mérkőzés: Sturm Graz – MOL Fehérvár FC

A hazai bajnokság egyik legtehetősebb klubcsapata, a MOL Fehérvár FC belehúzott az osztrák vonalba. Előbb leigazolták a válogatott Peter Zuljt, aki a török élvonalbeli Basaksehirtől érkezett Székesfehérvárra, aztán pedig lekötöttek egy meccset a Sturm Graz csapatával.

MOL Fehérvár – Sturm Graz
Terme Catez, 14:30

  • A Vidinél még mindig próbálják megerősíteni a csapatot, most pedig egy igazán pedigrés játékos érkezett. Végigjátszotta a korosztályos válogatott csapatokat, makd 2018-ban debütált a nagyválogatottban Luxemburg ellen. Azóta összesen 11 meccsen viselte az osztrák mezt, a 11 meccsen négy gólpasszt adott. A Fehérváriaknál eddig is voltak igazán jó játékosok, lassan egy szó sem érheti a klubvezetést, mert szép lassan erősödik, izmosodik a csapat. Csak ez egyelőre az eredményeken nem látni. Még mindig az a véleményem, persze a vélemény szabad és objektív is, hogy amíg Szabics Imre az edző, addig nem lesz jó eredmény. Nem azért, mert Imre rossz edző, hanem pontosan azért, amiért a Fradinál nem vált be Peter Stöger! Egy halkszavú kedves ember, egy balkáni-játékosokkal telerakott csapatba pedig keménykezű ember kell. Persze távozók is lesznek, no meg van fogadkozás, hogy felzárkóznak az elbolyra. Meglátjuk, ma a Sturm elleni meccs után többet tudunk.
  • A grazi alakulat a bajnokságban második, egyedül a hatalmas szinten kiemelkedő Salzburg előzi meg őket. De amióta a sógoroknál az energiaitaláról híres cég önti a pénzt a csapatokba, azóta kibérelte az első helyet a tabellán és kiemelkedően jó munka folyik a klubnál. Olyan játékosokat nevelnek ki és adnak el hatalmas pénzekért élvonalbeli európai kluboknak, mint Haaland, Sabitzer, vagy éppen Szoboszlai Dominik. A Sturm sokkal inkább osztrák-szint, ami azt jelenti, abszolút egy kategória a MOL Fehérvárral. A csapat két legjobbja Manqrit Sakaria és Jakob Jantscher. A 22 éves elefántcsontparti Anderson Niangbo pedig villámgyors csatár, akár komoly játékos is lehet belőle.
  • Ezeken a mérkőzéseken az elsődleges szempont, hogy az edzéseken begyakoroltakat a pályán is megmutassák a csapatok, így nincs öldöklő iram és nincs csontzene sem. Viszont mivel még bőven az építkezés szakaszában járunk vannak helyzetek, gólok. A Covid is betesz most az európai focinak, ki tudja, hogy épp kinek kell kihagynia napokat.

Mindenesetre két jó csapat találkozik ma és egy jó kis mérkőzésen minimum három gól születhet.

tipp
MOL Fehérvár – Sturm Graz
over 2,5 gól | 1.65 | (7/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Azért nem állnék oda Bódog mester pofonja elé, érdemes megnézni a karját a Szpari-edzőnek! Rúsz Márton játékvezető agyán is átvillanhatott néhány Bud Spencer film jelenete abban a pillanatban. Summa Summarum, tettlegességig nem fajult az incidens, csak ordibálásig, de Bódogot így is három meccsre eltiltották, így ma sem lehet ott a kispadon, a Kisvárda vendégjátékán!

Szigorúan tények: A három forduló után kialakult NB1-es tabella első helyén álló Újpest az 5. helyezett MTK-t fogadja a Megyeri úton az OTP Bank Liga 4. fordulójában.
Szigorúan tények: A három forduló után kialakult NB1-es tabella első helyén álló Újpest az 5. helyezett MTK-t fogadja a Megyeri úton az OTP Bank Liga 4. fordulójában.
A két újonc találkozik idén először az NB1-ben, ahol az eddig mutatott játék alapján a Vasas jobbnak tűnik valamivel, de a hazai pálya előnye kiegyensúlyozza ezt. Szoros, harcos mérkőzés várható, az NB2-ben a Honvéd örülhetett, lesz-e revans ma?