2018.11. 29.

Középpontban a 16. forduló!

Középpontban a 16. forduló!

Lassan a féltávhoz érkeznek a csapatok a honi pontvadászatban, a forduló rangadóját Székesfehérváron rendezik, ahol a 2. fogadja a 3. helyezettet.

  • A Kisvárda–Puskás Akadémia összecsapást egyértelműen a vendégek várhatják kedvezőbb helyzetből, múlt heti sikerükkel elszakadtak a kiesőzónától. Ma is a felcsútiak tűnnek esélyesebbnek, három ponttal térhetnek haza az újonctól.
  • Az MTK, noha legutóbb kikapott, eddig erős felül teljesít. Mai ellenfele az idegenben harmatos Loki lesz. A fővárosiak tapadni igyekeznek az élmezőnyhöz, ám a hajdúságiak egy győzelemmel beérhetik aktuális riválisukat. Ikszre voksolunk!
  • A Mezőkövesd is pozitív meglepetés eddig az idei kiírásban, az újpestiek viszont nem tudnak kitörni a szürkeségből. A matyóságiak bárkire veszélyesek lehetnek – itt is a pontosztozkodást tartjuk a legjobb opciónak.
  • A sereghajtó Haladáshoz a DVTK érkezik – klasszikus kiesési rangadó tehát. A zöld-fehérek a Fradi elleni győzelem után megint kikaptak, a borsodiak viszont verték az MTK-t. Itt a kevés gólos fogadási lehetőségben van fantázia.
  • A Stabil Pakshoz a listavezető Ferencváros érkezik. Tolnában már sokszor megszenvedett a pontokért a Fradi, és ma sem biztos, hogy könnyed győzelmet aratnak Bödéék. Itt sem várunk gólzáport, a -2.5-ben van inkább érték.
  • Az EL-ben is vitézkedő fehérváriak vasárnap a Honvédot fogadja. A Vidi legutóbb nyerni tudott Debrecenben, a kispestiek viszont nem bírtak a Mezőkövesddel. Ma a hazai pálya előnyét kihasználja a bajnok, és nyer.      

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A forduló legfontosabb mérkőzését Győrben rendezik, ahol a második helyezett ETO FC a listavezető Puskás Akadémiát fogadja. Mindkét csapat 15 ponttal áll nyolc forduló után, így a találkozó nemcsak a közvetlen rivális legyőzése, hanem a tabella élének megszerzése miatt is különösen fontos. Két általam „nagyon kedvelt” csapat (irónia) találkozik ma és a realitás nagyjából azonosul a szívem vágyával és döntetlen-körüli eredményre van kilátás. Na lássuk a részleteket!

Igazi külvárosi rangadó következik, ahol a gyengén rajtoló Kispest hazai környezetben fogadja a város másik széléről érkező lila-fehér alakulatot. A vendégek a negyedik helyről, 14 ponttal várják a találkozót, míg a Honvéd hat ponttal a tabella utolsó helyén áll, igaz, a kispestiek egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak. A két csapat több mint három év után találkozik ismét egymással az élvonalban!

A ZTE–Nyíregyháza találkozón két, a kiesőzónától távolodni igyekvő csapat csap össze a ZTE Arénában. A bajnoki tabellán a Nyíregyháza nyolc ponttal a tizedik, a ZTE hat ponttal a tizenegyedik helyen áll. A háromhetes válogatott szünet után mindkét együttes számára fontos lehet a pontszerzés, ezért izgalmas és hajtós találkozó várható!