2018.08. 03.

Középpontban az NB/I - a 3. forduló mérkőzései!

Középpontban az NB/I - a 3. forduló mérkőzései!

A 3. fordulót rendezik a honi élvonalban. Mutatjuk, hogy mit várunk a mérkőzésektől!

  • A Puskás az MTK-t látja vendégül szombaton délután. A felcsútiak még nem nyerte, legutóbb hiába vezettek már 2–0-ra Miskolcon, a végén be kellett érniük döntetlennel. Az újonc előbb bravúros győzelmet aratott a liláknál, majd megadta magát a Fradinak. mindkét alakulat az előre játékban jobb, így a gólváltás lehet a jó opció.
  • A Debrecen a DVTK-t fogadja. A Loki nem kezdett rosszul, nem úgy a borsodiak. Az az érzésünk, hogy a házigazda otthon tartja a pontokat a kissé erőtlennek tűnő diósgyőriekkel szemben…
  • Az FTC–Haladás meccs országos 1-esnek tűnik elsőre, minden bizonnyal a hazaiak nyernek is, de elnézve a két brigád eddigi eredményeit, a gólos opciót is bele lehet vinni a tipp meghozatalába. A +2.5 sem hangzik rosszul, sőt…
  • A Vidi a Mezőkövesddel találkozik Felcsúton. A piros-kékek papíron sokkal erősebbek, más kérdés, hogy a BL-meccs mennyit vett ki Vargáékból. A matyóságiak a vártnál jobban rajtoltak, négy pontosak, ám ma nem borul a papírforma, hazai siker lesz a vége.
  • Vasárnap az Újpestre a Kisvárda látogat. A hazaiak a nemzetközi kupasorozat miatt fáradtabbak lesznek ellenfelüknél, ahol bizony zajlik az élet. Az újonc rosszul nyitott, és ezen a sorozaton nem ma javítanak a keletiek…
  • A Honvéd–Paks mérkőzéssel zárul a forduló. A fővárosiak jól kapták el a rajtot, a tolnaiak a váratlan mezőkövesdi vereség után remiztek a Vidivel. A zöld-fehérek tudnak meglepetést okozni, így nem biztos, hogy a kimenetelre érdemes tenni: a gólváltás sokkal jobban hangzik például… 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Levi20 2018-08-03 21:56:42
erre ne fogadjatok, pedig a Mezőkövezsd most nyerhetett volna:-) nekem az jön le, hogy a Vidi sem hitte el hogy nyerhetnek, de bejött nekik, viszont Svédországban szerintem ki fognak kapni!
http://www.origo.hu/sport/futball/20180803-elhalasztjak-a-vidi-hetvegi-bajnokijat-mezokovesd-nb-i.html

további tippjeink a Foci világából

A téli szünet előtti utolsó fordulóban a 4. helyen álló Debrecen hazai körülmények között fogadja a 6. helyezett Kisvárda csapatát. Kelet-magyarországi összecsapásról van szó, így motivált csapatokat láthatunk majd.

Újpesten megérkezett Dárdai Pál! Ő lesz a klub sportigazgatója, otthagyta ezért a munkáért a Herthát és Berlint. Ma pedig meglehet a sima győzelem is, hiszen az utolsó helyezett Kazincbarcika érkezik a Megyeri útra.

Kicsi, sárga, savanyú, de a miénk és így szeretjük, ahogy van.Ismét nyereményjátékot indítunk az NB1-es szezonra, pont ugyanazokkal a szabályokkal, mint tavaly. Minden egyes fordulóra kell tippelni, a szezon végén az első három helyezett nyer. A részleteket kattintás után!