2021.02. 15.

Napi duplázó, 2021.02.15 (2,17)

Napi duplázó, 2021.02.15 (2,17)

Az olvasók kedvenc rovatában közel duplázó szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy ajánlatba. A cél, hogy minél alacsonyabb kockázati tényezővel lehessen játékba küldeni a szelvényt akár papíros változatban, akár a neten.

Hárommeccses szelvény:

  • Három olyan mérkőzést választottam, amelyek hazai győzelme erősen valószínű. Azért hármat, mert a DVCS - Gyirmót miatt a Tippmixorón a hármas kötés minimálisan kötelező. A DVSC nem is ad lehetőséget sem arra, hogy csak egy percig azt gondolja bármelyik másik csapat, hogy esély van átvenni tőlük az első helyet. Ráadásul legutóbb semmi sem jött össze Szolnokon, ahol a hazaiak nagyon jól játszottak, így vereség lett a vége. 23 forduló alatt a második. Ma ezek után mindenképp nyerni kell a hazai pályán a Gyirmót ellen, még akkor is, ha a jobb NB2-es csapatok közé tartozik a Győr-Sopron megyei gárda. 
  • A második mérkőzésem a Chelsea - Newcastle meccs lesz, ahol jót tett az edzőváltás a kékeknek. Thomas Tuchel egyre inkább a saját arcára formálja a csapatot, ez pedig jót tesz az eredményességnek. Három győzelem után ismét az 5. helyen állnak, a cél pedig az, hogy oda érjenek a BL-t érő helyek valamelyikére. Ehhez a kötelezőket hozni kellene, a mait is. De azt gondolom, hogy a Newcastle nem lesz akadály. 
  • A harmadik mérkőzés a Bayern München hazai összecsapása a Bielefeld ellen. Ezt nem kell annyira magyarázni, országos egyes. 

tipp
Chelsea - Newcastle 1X2 Chelsea 1.24
Bayern München - Bielefeld 1X2 Bayern München 1.17
DVSC - Gyirmót 1X2 DVSC 1.50

2.18 | (8/10)

kapcsolódó meccsek

Chelsea - Newcastle

2021. 02. 15. 21:00 | Premier Liga Tovább a meccshez

Bayern München - Bielefeld

2021. 02. 15. 20:30 | Bundesliga 1. Tovább a meccshez

DVSC - Gyirmót

2021. 02. 15. 20:00 | NB II Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Azért nem állnék oda Bódog mester pofonja elé, érdemes megnézni a karját a Szpari-edzőnek! Rúsz Márton játékvezető agyán is átvillanhatott néhány Bud Spencer film jelenete abban a pillanatban. Summa Summarum, tettlegességig nem fajult az incidens, csak ordibálásig, de Bódogot így is három meccsre eltiltották, így ma sem lehet ott a kispadon, a Kisvárda vendégjátékán!

Szigorúan tények: A három forduló után kialakult NB1-es tabella első helyén álló Újpest az 5. helyezett MTK-t fogadja a Megyeri úton az OTP Bank Liga 4. fordulójában.
Szigorúan tények: A három forduló után kialakult NB1-es tabella első helyén álló Újpest az 5. helyezett MTK-t fogadja a Megyeri úton az OTP Bank Liga 4. fordulójában.
A két újonc találkozik idén először az NB1-ben, ahol az eddig mutatott játék alapján a Vasas jobbnak tűnik valamivel, de a hazai pálya előnye kiegyensúlyozza ezt. Szoros, harcos mérkőzés várható, az NB2-ben a Honvéd örülhetett, lesz-e revans ma?