Az év egyik legkellemesebb meglepetéscsapata hazai körülmények között fogadja az év legnagyobb összeomlását produkáló együttest. Debrecen – MTK a Péntek esti fociban, a 23-ik forduló nyitómérkőzésén!
- A Debrecennél minden adott arra, hogy jövőre a szezon egyik-, bajnoki címért harcoló alakulata legyen. Korábban még csak dobogót írtam volna nekik 2026/27-re, de a dobogót már reálisan idén elérhetik, de legalábbis nagy csatában vannak érte! Úgy állnak jelenleg a 3. helyen, hogy az elmúlt két meccs nem sikerült! Előbb vereséget szenvedtek Újpesten 2-1 arányban, majd döntetlent játszottak a szezon másik legnagyobb meglepetéscsapatának otthonában, Zalaegerszegen. Egyik mérkőzésen sem voltak alárendelt helyzetben a játékot tekintve. Stabil biztos háttér jellemzi a csapatot, angol tulajdonos, anyagi tekintetben nincs gond, a szakmai háttér pedig nagyon erős! A spanyol Sergio Navarro kiváló edző, remekül forgatja a csapatot. A nyári átigazolási időszakban biztosan lesz komoly erősítés, de már idén is reálisan mennek a nemzetközi kupaindulást jelentő helyekért. Ami a Magyar Kupa jelenlegi állását tekintve erősen esélyes, hogy a 4. hely is indulhat majd a KL-selejtezőben! A Loki-szurkolók megnyugodhatnak, rendezett a jövő!
- Az MTK esetében viszont érthetetlen összeomlásról kell beszélni! A téli szünetben felállították Horváth Dávidot, és kinevezték a helyére Pinezits Mátét. A csapat az első tavaszi meccsen még elverte a Kisvárdát idegenben, de azóta zuhanórepülésben tart a kieső zóna felé! Négy meccs három vereség egy nyomorult X a Puskás Akadémia ellen és már 25 ponttal pontazonossággal állnak a 9. helyen a Nyíregyházával, aki 10. a gólarány miatt. A már kieső Diósgyőr pedig 23 egységet gyűjtött. Nem túlzás kijelenteni, hogy nem lesz csoda, ha kiesik az MTK!
- Tükörsima hazai győzelmet várok egy remek duplázóért!

👉 REGISZTRÁLJ ITT, aktiváld az egyedi bónuszkódot és legyen tiéd a 10.000 forintos befizetési bónusz!
Ahhoz, hogy mindezt továbbra is fenntarthassuk ezen a szinten a Tipplapot, és még jobb- és több tartalmakat készíthessünk, hozzátok fordultunk segítségül és elindítottuk a Donably-t. Minden támogatás számít, és segít abban, hogy a közösségünk tovább növekedjen. Ha teheted, kérjük támogass minket! Ez számunkra hatalmas segítség! Előre is köszönjük szépen!


Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!