Majdnem minden fordulóban van egy meglepetés eredmény, amire senki nem gondol. Szerintem a 4. körben ez a meccs lesz az! A hét ponttal és veretlenül álló Debrecen hazai körülmények között fogadja az egypontos Nyíregyházát. Nem lennék meglepődve, ha a DVSC kicsit nagy mellénnyel futna ki ma a pályára! Nekik is igazi értékmérő lesz ez a mérkőzés.
- Nézzük csak a két csapat eddigi három-három mérkőzését! A DVSC a nyitómeccsét Zalaegerszegen játszott, ahol rendkívül sok hiba tarkította az összecsapást. A 3-3-as remi teljesen megérdemelt, a Debrecen Dzsudzsáknak és Báránynak köszönhette a pontszerzést. A második körben 1-0-ra verték meg a sokkal jobban játszó MTK-t, a budapesti kék-fehérek rengeteg gólhelyzetet alakítottak ki, de vagy elpuskázták, vagy pedig a mezőny legjobbja, a Loki kölcsönkapusa Varga Ádám védett ki mindent. A gólt pedig Batik szerezte Dzsudzsák Balázs passzából! Legutóbb pedig Mezőkövesden léptek föl a Kazincbarcika vendégeként és a Kolorcity uralta a játékot! 62%-ban birtokolták a labdát, a lövések száma 10-6 szintén a Barcika javára! Kifejezetten kiegyenlített meccs volt, ami 1-1-re állt, majd Dzsudzsák büntetőből megszerezte a három pontot. Összességében elmondható, hogy a három meccsből egy olyan volt, ahol erősebb ellenfelet győztek le, de ott kiemelkedő kapusteljesítmény kellett, a másik két meccs kiegyenlített volt és gyengébb ellenfelekkel játszottak!
- Nézzük a Nyíregyházát! Nem kezdtek jól, mégis az első meccsen szerezték egyetlen pontjukat. Hazai környezetben remi a gyengécske Kisvárda ellenében. Utána Felcsúton léptek fel és nagyon jó játékkal uralták a meccset és sokáig vezettek is, majd a meccs végén két egyéni villanással tudott a Puskás éppen csak fordítani! Nem érdemelt vereséget a Szpari, de a foci ilyen. Legutóbb pedig egy nagyon erős Fradi ellen játszottak otthon és a mutatott játék egyáltalán nem volt rossz! Nagyon harcosak voltak a nyíregyházi játékosok, pontosan passzoltak, a Fradi ellen is támadtak és kapura törtek! Ráadásul egy nagyon jól játszó Fradi ellen szenvedtek vereséget. Szabó István egyre jobban összerakja ezt a gárdát és biztos vagyok benne, hogy nem lesz gond a kieséssel, sőt ha fogadni kellene arra, kettejük közül melyik végez előrébb a bajnokság végére, én a Nyíregyházát mondanám!
- Ha nem a pontokat nézzük, hanem a csapatteljesítményt és az eddigi ellenfelek minőségét, akkor bizony a Nyíregyháza felé billen a mérleg és ma be fognak jönni a dolgok. Nem kap ki a Spartacus!



Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
tippszelvény
DVSC - Nyíregyháza
Több, mint 1,5
Nagy Dominik maródi, Kovácsréti és Beke menni akar Nyírből, nagy itt a kavarás.
A Lokiban még mindig Dzsudzsi a huzóember, ott de sikerült a fiatalítás, sok pénz kereső futóbolondok.
Egy X jó Debrecenből.
tippszelvény
DVSC - Nyíregyháza
Döntetlen
tippszelvény
DVSC - Nyíregyháza
Nyíregyháza
tippszelvény
DVSC - Nyíregyháza
DVSC