A kelet-magyarországi rangadók egyike, ráadásul a két szurkolótábor módfelett utálja is egymást. A Nyíregyháza talán előrébb jár szakmai munka terén, míg a hazai pálya előnye kiegyenlíti a mérleg nyelvét. Ráadásul ez egy kiesési derbi is!
- A Diósgyőr kétarcúsága továbbra is fennáll, ami nem feltétlenül vereségekben mutatkozik meg. Az MTK elleni szép győzelmet (4-0) követően legutóbb képtelenek voltak megverni a fő kiesőjelöltet Mezőkövesden! Márpedig az a gárda, amelyik szenved a Kazincbarcika ellen, az egyértelműen szintén a kiesőzónához tartozik. Meggyőződésem, hogy az utolsó három csapat (+ZTE) keretéből a Diósgyőré a legerősebb, viszont a szakmai háttér náluk a legrosszabb, ez teljesen egyértelmű! Kovács Zoltánt csomagban kellene eltávolítani Radenkoviccsal együtt, hozni egy tisztességes hátteret és edzőt, mindjárt más lenne a helyzet. Így sajnos hiába a válogatott Gera, a rendkívül tehetséges Babos Bence, vagy épp a magyar szinten kiemelkedő tudású Acolatse, a Diósgyőr a kiesési harc főszereplője marad!
- A Nyíregyházi keret talán egy fokkal gyengébb, mint a borsodi, viszont náluk a szakmai háttér egyértelműen erős. A szakmai vezetés már nyáron alaposan megfontolta a döntést és Szabó István kinevezésével hosszú távban gondolkodott, ám a kémia nem volt meg a csapat és edző között, szegény Szabó I. nem tudott maradandót alkotni. Most az ismét esélyt kapó Bódog Tamásé a lehetőség. Az biztos, hogy fizikális problémái nem lesznek a csapatnak, a téli felkészülés alatt elképzelhető, hogy vért fognak pisálni, de könnyedén futnak majd végig 120 percet is, ha kell! Bódog a Bundesligában szocializálódott edző, így a modern támadójátékot helyezi előtérbe, sok mozgással, sok passzal és kreativitással. Az eredményeket tekintve még kétarcú a csapat, döcög a játék, de lesz jobb. Ha nem lesz, kiesnek.
- Összességében a két játékosállomány közötti kicsi diósgyőri fölényt plusz a hazai pálya előnyét a nyíregyházi szakmai munka minősége kiegyensúlyozza. Harcos kemény meccset várok, szoros eredménnyel, gólváltással és több büntetőlappal.

Ne hagyd ki a ziccert és szerezd meg a Tippmixpro-bónuszodat. Regisztrálj itt!


Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!