2018.07. 29.

NB1-es vasárnapi koktél nyolcszoros profitért?

NB1-es vasárnapi koktél nyolcszoros profitért?

Három mérkőzés maradt vasárnapra az OTP Bank liga második fordulójából. A csalódott csapatok csatájaként is nevezhető Hali – UTE mellett az újonc Kisvárda is pályára lép ma, mégpedig a Bozsik Stadionban, valamint sor kerül az örökrangadóra is. Három meccs, három tipp és egy 8,83-as szorzó! Mit gondoltok?

  • A Haladásnak nem sikerült a győzelem a Honvéd ellen, ráadásul elmeszelték a Fraditól érkezett válogatott támadójukat Priskin Tamást is, aki góllal és ostobasággal járult hozzá a nyitómeccshez, ezzel aztán a kiállítás sorsára jutott. A liláknál nemrég még EL-menetelésről álmodozott Vignjevic mester, de aztán a Sevilla alapgőzzel is hintett egy négyest a fővárosi csapatnak, így minden bizonnyal el kell búcsúzniuk az Európa Ligától. A kudarc miatt felpaprikázott játékosok kozmetikáznák a bizonyítványt és nyerni mennek a vasi megyyeszékhelyre. A Haladás otthon tartaná a három pontot, az Újpest elvinné mindenáron. Nem mondanék semmit a kimenetelre, viszont minimum 3 gólt várok, mégpedig úgy, hogy mindkét csapat vállal majd.

Tipp: Mindkét csapat szerez gólt és OVER 2,5 – 2,30

  • A Kisvárda a MOL Vidi FC ellen kezdett idegenben, ahol a várható vereség jutott nekik. Ma pedig ismét idegenben lépnek pályára a Honvéd ellen. A Kisvárda esélye az egységesség lehet és az, hogy tét nélkül a vállakon futballozhatnak a játékosok, hiszen ma sem ők az esélyesek. A Honvédnál kétséges a játéka Danilónak, de a hazai pálya miatt mindenképp őket várják győztesnek a bukik. Szerintem egy döntetlen simán benne lehet, főleg ha Danilo nem lép pályára, de ezen a meccsen is inkább csak a gólokra mennék rá. Nyílt sisakos játékot várok és a rengeteg hiba között be fog férni mindkét kapuba 1-1 gól.

Tipp: Mindkét csapat szerez gólt – 1,60

  • Az örökrangadó mindig látványos, élvezetes szokott lenni. Az MTK újonc ugyan, de remekül erősítettek és kiváló játékukkal a nyitófordulóban elpáholták az Újpestet is. Az MTK remek, rutinos játékosokkal rendelkezik minden csapatrészben. A védelemben Pintér Ádám és a Honvédtól szerződtetett Ikenne-King, a középpályán Bognár István és Kanta Szabolcs, a csatársorban pedig Kulcsár és Lencse képes kiemelkedő teljesítményre. Erős, egységes és önbizalommal teli csapat Feczkó Tamás együttese, ma is nagyon akarnak majd, ami minimum egy gólban fog megmutatkozni. A Ferencváros ma már kiemelkedik az összes csapat közül, akár két hasonló erősségű csapatot is pályára tudnának küldeni, a kérdés csak az, hogy végre jó játékkal és gólokkal is párosul-e az akarat, mert amit Netanyában mutattak az elkeserítő volt. Mivel a MOL VIDI FC tegnap döntetlent játszott, itt a lehetőség, hogy két pontot ráverjenek az egyetlen riválisukra.

Tipp: Vendég és OVER 2,5 – 2,40

A három tipp kötésben 8,83-as szorzót ad, szerintetek van esélye? Mit gondoltok Ti a meccsekről?

3-AS KÖTÉS - 1 000 FT

  ESEMÉNY IDŐPONT KIMENETEL ODDS
  MTK - FTC (1X2 + Gólszám 2,5) 2018.07.29. 18:00 Vendég és több 2,40
  Haladás - Újpest (Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5) 2018.07.29. 18:00 Igen és több, mint 2,5 2,30
  Honvéd - Kisvárda (Mindkét csapat szerez gólt) 2018.07.29. 18:00 Igen 1,60
Tét összesen1 000 Ft
Várható nyeremény8 832 Ft

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A téli szünet előtti utolsó fordulóban a 4. helyen álló Debrecen hazai körülmények között fogadja a 6. helyezett Kisvárda csapatát. Kelet-magyarországi összecsapásról van szó, így motivált csapatokat láthatunk majd.

Újpesten megérkezett Dárdai Pál! Ő lesz a klub sportigazgatója, otthagyta ezért a munkáért a Herthát és Berlint. Ma pedig meglehet a sima győzelem is, hiszen az utolsó helyezett Kazincbarcika érkezik a Megyeri útra.

Kicsi, sárga, savanyú, de a miénk és így szeretjük, ahogy van.Ismét nyereményjátékot indítunk az NB1-es szezonra, pont ugyanazokkal a szabályokkal, mint tavaly. Minden egyes fordulóra kell tippelni, a szezon végén az első három helyezett nyer. A részleteket kattintás után!