2025.11. 01.

NB1: Ferencváros – MTK

NB1: Ferencváros – MTK

Nincs jó formában a Ferencváros, ráadásul kétarcú, hiszen az EL-ben remekelnek a zöldek, viszont a bajnokságban gyengélkednek! A hétközi kupameccsen egy négyessel sikerült hazaküldeni a Békéscsabát, viszont az MTK klasszisokkal jobb csapat a viharsarkiaknál!

  • Robbie Keane kiváló motivátor, rendkívül szigorú edző, aki kézben tartja az irányítást. Vele nem fordulhat elő, hogy az öltöző megeszi, ahogy mondani szokták! Igazi vezéregyéniség, viszont az általa betanított és követett statikus-, a beadásokra alapuló brit futball annyira-de annyira nem illik a Fradihoz, hogy már fájó! És láthatóan a hazai csapatok, főleg a kreatív támadó focit játszó gárdák alaposan felkészülnek és sikeresek is tudnak lenni. A ZTE a kiesés ellen harcol, de az az alázás, amit a Fradival csináltak legutóbb fájó volt. Az ismeretlen spanyol jobbhátvéd úgy szlalomozott a Fradi-védők között a tizenhatoson belül, hogy a pár éve még Fiolát megtáncoltató Paintsil is csettintene a ZTE gólja láttán! Ez így nem megy sokáig! Ráadásul Keane csak a játékosai hibáiról beszél, egy szót sem ejt a saját felelősségéről és hibájáról! Talán nem csak ezt a 3-5-2-őt kellene csak nyomni, mert itthon ennél sokkal több kell! Tartok tőle, hogy ez a bajnoki cím rámegy a rossz edzőválasztásra! Ahhoz, hogy legyen idő a munkára, az átalakulásra, most kellene lépni, de nyilván a jó nemzetközi szereplés miatt nem fogják kirúgni az írt. Pedig azt kellene.
  • Az MTK remek formában van, lendületes támadójátékot játszanak, 24 lőtt góljuknál csak a Paks szerzett többet! A fiatal tehetségekből és a rutinos sokat megélt játékosokból álló kék-fehérek hatalmas motivációval érkeznek a Groupamába, tudják, hogy most el lehet kapni a Fradit. Rajtuk nincs semmi nyomás, felszabadultan focizhatnak, míg a Fradi erős győzelmi kényszerben játszanak majd.
  • Egyszerűen nem elég az, amit a Fradi nyújt mostanában a bajnokságban! És nem a játékosok tehetnek róla, hanem Keane! Ezzel a kiismerhető taktikával úgy, hogy sosem változtat, nem sokáig lesz nyerő. Láthatóan felkészülnek az ellenfelek és sikerül megfogni a zöldeket. A Fradi biztosan rotál majd, Romao már játszott a kupameccsen, ahogyan Lisztes Krisztián is. Joseph hajtott, küzdött és két góllal vette ki a részét a Békéscsaba ellen, az ő játékára is jó esély van. Varga Barnabás pihent szerdán, így ő is a kezdőben kap majd lehetőséget. A Fradinak csak a győzelem a megfelelő, így fejben nem lesznek a legoptimálisabb állapotban.
  • Egy biztos, az a rettenetesen gyenge, kiismerhető játék, amit a Fradi a Zete ellen mutatott legutóbb, az MTK ellen sem lesz elég. Minden valószínűség szerint javul a csapat játéka, de az ellenfél is sokkal erősebb lesz. Sajnos nem kap ki az MTK, sőt ebben a meccsben a vendégsiker is jó eséllyel benne van, ráadásul komoly szorzót adnak érte.

Tiéd lehet az 5X2000 forint értékű INGYENES FOGADÁS a Tippmixprót! Ne hagyd ki a ziccert – szerezd meg BÓNUSZODAT!

tipp
Ferencváros – MTK | X2 | 2.70 | (7/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Pákász 2025-11-01 21:45:26
Azért Bognár kicsit beszólt a Fradinak megint a meccs előtti interjúban, amikor azt mondta, hogy Győrben vannak a legjobb külföldiek! Nem bír leállni ezzel, olyan ez nála mint a rulett.
A Fradi jól játszik végre. A ZTE ellen miért nem lehetett így játszani? ILyenkor mindig kérdőjelek vannak bennem...
zsoma88 2025-11-02 01:11:08
minden évben ezt játszák
Niké 2025-11-01 17:36:27
Tessék Paks megint nem nyert!
Újra sokkal gyengèbb játékot produkáltak.
Ferencváros most nyerni fog,mindenki a kedvükben jár ebben a fordulóban.
MTK idegenbeli meccseiken elvétve nyert.
Kiàllítàssal kiharcolt egy pont Felcsúton,Kazincbarcikai vereséggel egy mai nagyobb zakójuk is reális.
zsoma88 2025-11-01 16:40:22
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.11.01. 20:00
FTC - MTK
1X2 + Gólszám 1,5
Hazai és több
1.54 4 - 1
Tét 1000
Nyeremény 1540
Niké 2025-11-01 12:51:50
Hasonló szériában akadt gól nèlküli meccsük,bármi lehetséges.
tomi65 2025-11-01 11:11:19
g/g + 2. félidő gólszám: 0,5 óver
Gyurka72 2025-11-01 09:04:52
Fradi több botlást nem engedhet meg magának. Simán nyernek ma.
Niké 2025-11-01 17:38:03
Tessék ha ma kikapnak akkor sem sokkal rosszabb a helyzetük,a dobogósok leikszeltek.
Niké 2025-11-01 12:54:03
Á belefér!
Paks is belehúzott már egy here és a másik jelenleg jobban álló Kisvárda tegnap egy kiàllítàssal sem tudtak nyerni.
bazsi411@gmail.com 2025-11-01 07:57:01
Ez az MTK egy borzasztó szar csapat, a Fradi meg képes meglepetést okozni negatív és pozitív értelemben is. Ma nyer a Fradi. Hazai és több mint 2.5 gól.
Bleró 2025-11-01 07:23:39
Nagyon nem szeretem a fradit,de ez elég erős hogy ez a bajnoki cím elmegy.(rámegy a rossz edzőválasztásra) egyáltalán nincs kihívója jelenleg itthon!!paks se vehető komolyan,ha meglenne az esélye a bajnoki címre akkor soha nem hozza a meccseket!mint jelenleg is 5meccs 1 győzelem! Puskás lehetne a vetélytárs de látjuk idén ők is gyengék.talán a Győr szorongathatná meg idén valamennyire.egyszerűen nincs kihívója itthon a fradinak!szerintem egy 50%-os teljesítménnyel is bajnok lesz a fradi.
Smeagol 2025-11-01 09:37:56
Teljesen igazad van
Baggio 2025-11-01 07:28:39
Ezzel a játékkal több vetélytársa is van, szerintem! Győr mindenképp, Paks mindenképp.
Pákász 2025-11-01 21:46:10
A mai játékával nincs rivális
Bleró 2025-11-01 08:46:41
Legyen így,ne csak a fradi legyen a bajnok!De hogy a Paks vagy a Győr vagy a Puskás nem lesz bajnok az idén abban teljesen biztos vagyok
zsoma88 2025-11-01 16:37:50
akkor ki lenne ha nem ezek közül :DD
Baggio 2025-11-01 09:20:02
Ha ők nem, akkor a Fradi lesz. A többiek közül senkiben nem látom az erőt, hogy végig bírja.
tozso001 2025-11-01 07:03:17
GG

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.11.01. 20:00
FTC - MTK
Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5
Igen és több, mint 2,5
1.79 4 - 1
Tét 1000
Nyeremény 1790

további tippjeink a Foci világából

Az a nagy szerencséje a Ferencvárosnak, hogy nem csak ők botladoznak méltatlanul magukhoz képest, hanem a riválisok is! Olyannyira, hogy a tabella első helyén jelenleg a Debrecen áll. Ma a Fradi elmaradt meccsét pótolja be Kisvárdán, majd a hétvégi fordulóban a Groupamában is összecsapnak a csapatok.
Az a nagy szerencséje a Ferencvárosnak, hogy nem csak ők botladoznak méltatlanul magukhoz képest, hanem a riválisok is! Olyannyira, hogy a tabella első helyén jelenleg a Debrecen áll. Ma a Fradi elmaradt meccsét pótolja be Kisvárdán, majd a hétvégi fordulóban a Groupamában is összecsapnak a csapatok.
A hétközi időszakban két elmaradt mérkőzést pótolnak be az NB1-ben, ezek közül ma a Győr mezőkövesdi vendégjátéka kerül megrendezésre, ahol a Kazincbarcika lesz a pályaválasztó. Első látásra egyoldalú találkozónak tűnik!
A hétközi időszakban két elmaradt mérkőzést pótolnak be az NB1-ben, ezek közül ma a Győr mezőkövesdi vendégjátéka kerül megrendezésre, ahol a Kazincbarcika lesz a pályaválasztó. Első látásra egyoldalú találkozónak tűnik!
Hát ha folytatódik az eddigi egy sima-, egy fordított minta, akkor a jó EL-meccs után jön a katasztrofális bajnoki mérkőzés. Vagy képes lesz fordítani a Fradi a hazai játékán?
Hát ha folytatódik az eddigi egy sima-, egy fordított minta, akkor a jó EL-meccs után jön a katasztrofális bajnoki mérkőzés. Vagy képes lesz fordítani a Fradi a hazai játékán?