Első látásra remek meccs várható Győrben, ahol két kifejezetten támadójátékot bemutató csapat találkozik! A lilák szép játékkal verték meg otthon a Diósgyőrt, míg a Győr Pakson játszott 3-3-as döntetlent, majd a hétközi kupafordulóban továbbjutott a Konferencia Ligában a Pjunyik Jereván ellen. Ez a siker biztosan ösztönző erővel hat majd számukra!
- A Győr nagyon jól játszott Pakson is, de főleg csütörtökön a Pjunyik ellen hazai környezetben! A játék minden szegmensében sokkal jobb volt a győri együttes, 64%-ban birtokolta a labdát, annyi helyzetet dolgoztak ki és puskáztak el, hogy a várható gólok (XG) száma 2,01 volt az ETO-nál! 21 kapura lövés, amiből 10 el is találta a kaput. Bembuali két gólt lőtt és maradt is benne, Stefulj, Anton és Bumba is remek volt, de igazából mindenki jó teljesítményt nyújtott! Összességében elmondható, hogy a Győr ott folytatta, ahol az előző idényben abbahagyta, és várhatóan a tabella elején kell majd keresni őket!
- Az Újpestet kicsit megtolták hátulról, hiszen a magyar szabály mindenkit visszafog, ők viszont háttérben a MOL-lal, könnyedén beintettek az MLSZ-nek és ők egyedül megtették, hogy lemondanak az MLSZ támogatásról, de cserébe az játszik, aki a legjobb, ha ez történetesen 11 idegenlégiós, hát akkor ez van! Mivel a liláknak nincs kiemelt akadémiájuk ezt könnyebben megtehették, mintha lenne. Lehet itt jogászkodni, de a helyzete fehéren-feketén az, hogy nincs esélyegyenlőség az NB1-ben, ez pedig alapvetően rossz! Az pedig, hogy ezt hagyják az MLSZ-ben, az még rosszabb! De mindenképpen meg kell említeni, hogy a pénz jótékony hatása már most látszik a csapaton. Nagyon erősen igazoltak, jobban, mint a Fradi, olyan kiváló játékosok jöttek, akik még a bajnokcsapatban is beférnének! Matkót például simán beraknám a Fradiba is! Ehhez jön Krznar ellentmondást nem tűrő támadási játékstílusa, ami láthatóan beválik. Mondjuk a DVTK nem lesz a tabella első felében idén, de ha a Győrt is legyőzik idegenben úgy, ahogy a miskolci legényeket, akkor én magam is kimondom, megérkezett a Fradi nyakára az Újpest! És ezért is igazságtalan az, hogy engedik, hogy a lilákra ne vonatkozzon ugyanaz, mint a többi csapatra! Ez így nem tisztességes verseny! A mai meccsen gólváltást és minimum három gólt várok!



Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
tippszelvény
Győr - Újpest
Igen és több, mint 2,5
Az èlvonalban az egyik fele nyugodtan figyelmen kívül hagyhatjàk ezt az 5+1 Magyar szabàlyt.
Ellenben a kiemelt Akadèmia besorolásúaknak ez 3+2 ha az eddig folyósított összes pènzt megakarják kapni és a kiemelt pozicíót megtartani.
A fiatal percekben azt nem hozták napvilágra kivel mennyit írtak alá,de mindenki elfogadta.
2000-7000 közötti fiatal perceket mondtàk.
A klubok nem járultak ehhez hozzá ezért nem publikus.
Ezen klubok rendszerint sokkal többet kapnak mint az a félmilliárd.
Nyomokban vannak magyarjaik és 21év alattiak.
Lentebb Kis Lisztest már írtam.
Valahogy a kiemeltek a kiskapukat keresgélik és a Magyar fiatalokat.
Gólokat várok!
Újpest számára jól jött a hazaiak szinte rögtön repülnek Stockholmba.
Kissé tartalékos ETO-ra számítok.
tippszelvény
Győr - Újpest
Több, mint 3,5
Ebben az oddsban van ma érték szerintem.
Ami számomra elképesztő az az, hogy utoljára majdnem 20 éve (2006.12.10-én) győzött a Győr otthonában az UTE!!! Szerintem itt az idő, hogy ez a rossz széria idegenben is megszakadjon. Jó a Győr, de idén az Újpest is az lesz. Ebben az idényben a Fradit is el fogják kapni...
Aki óvatosabb annak X2 is mehet, mert hát ugye bármi lehet..de én most bátrabb leszek és behúzom majdnem tripláért a vendég győzelmet 🍀🍀🍀
tippszelvény
Győr - Újpest
Újpest
„Irreális elvárásokat teremtett egyes játékosok, ügynökök és klubtulajdonosok fejében. Olyan árakat és béreket kérnek, aminek a szakmai kompetenciát tekintve nincs meg az alapja.”
„A nemzetközi piacon elérhető játékosokkal összehasonlítva három-négyszeres áron akarják eladni nekünk a magyar labdarúgókat. Azért hülyének ne nézzenek minket.”
Hozzátette, a jövő az utánpótlásban van és a saját utánpótlásukat kell felfejleszteni egy olyan szintre, hogy folyamatosan tehetségeket tudjanak kinevelni.
Ratatics arra is tett utalást, hogy az Újpestnél jelenleg nem az ötmagyaros szabály teljesítése a prioritás, hanem az, hogy minőségi és ütőképes csapatot tegyenek a pályára, miközben az utánpótlásba fektetik a pénzt.
„Nekünk nem az a filozófiánk, hogy azért akarjuk teljesíteni a magyarszabályt, mert különben az MLSZ nem ad pénzt. Matematikailag is logikátlan, amit csinálnak, mert a mi esetünkben 300-500 millió forintról van szó, úgy, hogy 2-3 játékosért bőven kifizetnénk azt a pénzt és nem kapnánk meg azt a kvalitást.”
„Inkább az építkezésben hiszünk”
Nem a liláknak engedik, hogy rájuk ne vonatkozzon a szabály !!!!
Mindenkinek engedik.
NEM KÖTELEZŐ!!!!
Azt, hogy a fradinak miért kell az a "filléres" pénz azt Kubatov urat kéne megkérdezni.
Nálam nonszesz, hogy a szabály bevezetése után volt olyan magyar játékos akinek az ára duplája lett.
Azért ne fizessen már egy klub 1,5 millát egy magyar játékosért.
Nem a magyarosítás ellen van az Újpest, hanem egyszerűen nem lehet minimum 10 magyar játékost összerakni úgy, hogy az ne menjen a csapat minőségére!!!!!
A Vèber Akadèmia(Újpesten U19-esek az övéi)nem kiemelt státusza tovább könnyít hiszen nem miliárdokat dobnak csak egy félmilliárdot.
Ez különben egy Zalaegerszegre ugyanígy megállja.
Telerakják a keretet argentin meg egyéb külföldivel és kisebbet vesztenek mint egy Ferencvàros vagy Kisvàrda is.
Ferencvàrostól mostani hír a Kis Lisztest hazahoznák mert a fiatal szabály miatt csak Tóth Alex akiben bízhatnak.
Kiemeltkènt két játékos kell és hasonló szintet meghaladó fasorban sincsen.
Ezért kell Lisztest visszahívni,hamar befejezte Frankfurti karrierjét.