2025.12. 03.

NB1: Kazincbarcika – Győr

NB1: Kazincbarcika – Győr

A hétközi időszakban két elmaradt mérkőzést pótolnak be az NB1-ben, ezek közül ma a Győr mezőkövesdi vendégjátéka kerül megrendezésre, ahol a Kazincbarcika lesz a pályaválasztó. Első látásra egyoldalú találkozónak tűnik!

  • Másodikra pedig még inkább egyoldalúnak tűnik, hiszen a Kazincbarcika a mezőny leggyengébb keretével rendelkezik, a hazai mérkőzéseit albérletben, Mezőkövesden kénytelen megrendezni, révén, hogy a hazai stadion nem megfelelő az NB1-re. Minden tekintetben egy olyan csapatról beszélünk, amely nem üti meg az élvonal szintjét. A küzdőszellemre nincs panasz, Kuttor Attila jó munkát végez, a gárda fizikálisan és taktikai téren mindig jól fel van készítve, egész egyszerűen nincsenek azon a szinten, hogy tartósan képesek legyenek nyerni. Néha egy-egy gyengébb csapat ellen kijön a pontszerzés, még a győzelemre is volt példa, de ez nem lesz elég a bennmaradáshoz. Legutóbb a Diósgyőrt fogadták hétvégén ugyanitt és 1-1-es döntetlent harcoltak ki. A játék képe alapján reális volt a remi, az pedig elsősorban a Diósgyőr szempontjából figyelmeztető jel! Ma is egy felkészített, motivált csapat fut ki a mezőkövesdi aréna gyepszőnyegére, de hamar el fogják veszíteni a kedvüket.
  • A Győr ugyanis a mezőnyben az egyik jobb játékosállománnyal rendelkező csapat, amelyet Borbély Balázs kiváló munkával rakott össze. A látványos támadójáték és az eredmények pedig újra focihangulatot teremtettek Győrben és az eredmények sem maradnak el, bár még hullámzik a csapat. Anton, Vitális, Bumba és Bembuali hazai szinten kiemelkedő játékosok, bármelyik csapatba beférnének. A gárda legutóbb sima meccsen verte 3-0-ra az MTK csapatát, ha csak megközelítően ugyanazt a szintet tudják produkálni, akkor nincs esélye a Kazincbarcikának. Tükörsima vendéggyőzelem várható!

Ne hagyd ki a ziccert és szerezd meg a Tippmixpro-bónuszodat. Regisztrálj itt!

tipp
Kazincbarcika – Győr
Győr nyer | 1.53 | (9/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
zsoma88 2025-12-03 17:56:07
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.12.03. 18:00
Kazincbarcika - Győr
1. félidő - Gólszám 0,5
Kevesebb, mint 0,5
3.30 1 - 3
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 3300

további tippjeink a Foci világából

A Tipplapon idén is egy egész szezonon át tartó nyereményjátékot hirdetünk, amely a VB-játékhoz hasonló módon zajlik majd. Kérjük, hogy a SZABÁLYZATOT mindenki olvassa el! Sok sikert mindenkinek! EBBEN A POSZTBAN KELL TIPPELNI AZ AKTUÁLIS FORDULÓRA!

A még mindig szeszélyes Újpest hazai pályán fogadja a láthatóan a kiesés ellen küzdő Nyíregyháza csapatát. A kulcs az lesz, hogy az Újpest mennyire tudja érvényesíteni a hazai pálya előnyét, illetve a Nyíregyháza képes lesz-e megismételni a Puskás Akadémia elleni győzelme során mutatott teljesítményét.

A Fradi fél lábbal és szemmel talán már a San Siróban jár, de botorság lenne, ha nem teljes erőbedobással fordulnának a Paks felé! Mert akkor könnyen baj lehet a vége.
A Fradi fél lábbal és szemmel talán már a San Siróban jár, de botorság lenne, ha nem teljes erőbedobással fordulnának a Paks felé! Mert akkor könnyen baj lehet a vége.