2025.09. 20.

NB1: Kazincbarcika – Újpest

NB1: Kazincbarcika – Újpest

Az Újpestnél áll a bál, kiestek a Magyar Kupából az egykori Fradista Tímár Krisztián vezette Kecskeméttől, a szurkolók pedig nehezen tudták megemészteni. Nyomdafestéket nem tűrő szavakkal szidalmazták kedvenceiket, le is akarták vetetni a mezt, de végül erre nem került sor. Nem túlzás azt mondani, hogy forrósodik a kispad Damir Krznar alatt, ha ma nem tudják megverni a fő kiesőjelöltet, akkor minden bizonnyal útilaput kötnek a talpára.

  • Kubatov Gábor nem is tudta kihagyni a lilák kiesését a kupából, posztolt egyet gyorsan a közösségi térben, miszerint abban bízott, hogy a döntőben találkozhatnak, mármint a Fradi és az Újpest, de talán majd jövőre! Az biztos, hogy nagyon nem úgy focizik az Újpest, ahogyan egy temérdek pénzből megerősített csapathoz illene! Két győzelem, egy döntetlen és három vereség a mérleg a bajnokságban, szerény 7. helyen állomásoznak, a válogatott szünet előtt az MTK-tól kaptak ki odahaza. Nehéz megmondani, hogy mi lehet a baj, hiszen a nyári átigazolási időszakban olyan szinten erősödött meg az Újpest, hogy a klubtulajdonos már BL-csoportkört vizionált! Kis túlzással mindenkit megkapott Krznar, akire rámutatott. Az én véleményem az, hogy a gond az, hogy telerakták a csapatot balkáni játékosokkal! Ezek hiába tehetségesek, mentálisan abszolút hektikus mind, a profizmustól távol állnak, ha van kedvük focizni, akkor szárnyalnak, ha nincs akkor borzasztóan gyengék! Nem véletlen, hogy a csapat legjobbja a három portugál játékos! Biztos, hogy el fogják zavarni Krznart, utána okosan kellene választani edzőt. Mondjuk Pető Tamás biztosan többet tudna kihozni a keretből! Vagy éppen Bódog Tamás. Mindenesetre ezt a Kazincbarcikát illő lenne megverni simán ezzel a kerettel!
  • A Barcika próbálkozik derekasan, Kuttorra egy rossz szó nem lehet, hiszen amit lehet kihozott ebből a keretből. Diósgyőrben már majdnem sikerült, de végül 2-2-es döntetlen lett a vége, legutóbb pedig Pakson kaptak ki sima 3-0 arányban. A Kolorcity igazolásokkal próbálkozik erősíteni, legutóbb a Vasasnál kegyvesztett Berecz Zsombor érkezett és ha a régi játékát tudná majd nyújtani, akkor erősítést jelent majd. Nehezen tudok olyan forgatókönyvet elképzelni, ami szerint megússza a kiesést a Kazincbarcika, de nem fogják könnyen adni magukat és biztosan fognak győzelmet is aratni. Talán éppen most az Újpest ellen!
  • Nyilván a lilák kerete sokkal mélyebb, sokkal komolyabb minőséget képvisel! Ha csak ezen múlna, akkor nem is lenne kérdés, hogy ki nyer. Csakhogy a vendégek formája nagyon rossz, a hangulat biztosan nincs az egekben, hatalmas győzelmi kényszerben vannak mind a szakvezetés, mind a szurkolók által! Ilyen körülmények között azért nehezebb motiválni a játékosokat. Egy korai gól jót tenne az Újpestnek, utána minden bizonnyal megnyugodnának és kiütnék a Barcikát. De ez most nagyon nem biztos tény! Egy ilyen feszült hangulatú mérkőzésen bőven lesz szabálytalanság és lapok is érkeznek majd! Különösen, hogy a játékvezetői kar is olyan gyenge idén, hogy szegény Puhl Sándor minden bizonnyal forog a sírjában!

Ha tetszenek tartalmaink, kérjük, támogasd a munkánkat és regisztrálj a Tippmixpróra ITT! Sok sikert mindenkinek! 

tipp
Kazincbarcika – Újpest
Több, mint 4,5 büntetőlap a mérkőzésen | 1.87 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Gyurka72 2025-09-20 18:32:48
Katasztrófa ez az Újpest. Edzőt akarnak buktatni, azért játszanak így.
GABIBUSZ 2025-09-20 20:05:44
Inkább édesanyjukkal kellene játszaniuk! Kurva sokat buktam pedig csak egy nyomorult gólt vártam tőlük de erre se képesek! De őszintén ezek a patkány focisták mi az édes anyjukért kapják a fizetésüket????
Ronnie 2025-09-21 00:34:50
Gabikám, tegnap azt írtad, hogy már nem "tolod nagyban", leálltál.
Gondold át, hogy nincs-e szükséged segítségre a szerencsejátékkal kapcsolatosan.
zsoma88 2025-09-20 21:38:32
azt kéne hogy le sapnák a fizetésük felét ha nem tudnak nyerni már zsinórba, egyből fociznának
zsoma88 2025-09-20 11:29:48
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.09.20. 18:00
Kazincbarcika - Újpest
1X2
Újpest
1.75 2 - 0
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 1750
Niké 2025-09-20 10:28:21
Bizony az Újpest jól titkolja mennyit javult a keretük!
Barcikán meg most amikor a Debrecen anyagi válságba került plusz motivációt kaptak mára.
Annak ellenére rendre a kapusuké Gyollai a legjobbjuk ma nyerhetnek.
Kit verjenek meg ha nem ezt az Újpestet!
Ráadásul akár a Kecskemétnél a hosszabbítást itt is fel lehet emlegetni a várható botlást kimagyarázva.
Jó kis gólváltós ikszet tippelek!

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.09.20. 18:00
Kazincbarcika - Újpest
1X2 + Mindkét csapat szerez gólt
Döntetlen és igen
4.90 2 - 0
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 4900
Ronnie 2025-09-20 13:11:29
Vagy fordított nézőpontból: kit verjenek meg, ha nem ezt a Barcikát? Szerintem így is lesz, legalább 2 góllal.
Smeagol 2025-09-20 08:05:14
"klubtulajdonos már BL-csoportkört vizionált!"
Te nem tudom hogyan szeded ezt az állandó hülye baromságokat.
Megértem én, hogy hatalmas fradi szurkoló vagy, sőt még azt is, hogy ezzel az jár, hogy utálod az Újpestet (vagy legalábbis nagyon boldog vagy ha valami tré üt be).
De kérlek sokadjára, olyat írjál már ami megfelel a valóságnak!!!
Milyen BL csoportkör??? 😡😡😡
Egyenlőre az lett mondva, hogy nemzetközi indulás a cél, (ugyebár a kupa már kilőve). De egyáltalán az, hogy BL ben indulhasson ahhoz első hely kell!!!!
Az meg kimondottan megmondta, hogy még nem mostanában lesz, hogy a fradit előzzük!!!! Akkor ezeket tedd már össze mielőtt legközelebb is olyanokat írsz ami nem igaz!!! 😡😡😡
Pákász 2025-09-20 18:34:55
Szia Smeagol! Sziasztok!
Hernádi Zsolt, a MOL Csoport elnök-vezérigazgatója – aki 2024 áprilisa óta az Újpest FC tulajdonosa – egy interjúban azt mondta, hogy tíz éven belül a klub magyar bajnok lesz, és szerepelni fog a Bajnokok Ligája csoportkörében. A Mandinernek adott interjúban, amikor megkérdezték, hol látja az Újpestet tíz év múlva, így válaszolt:

„A bajnokcsapatot? – kérdezett vissza széles mosollyal. – Egyértelmű, hogy az lesz.” „Bajnokok Ligája?” – jött a következő kérdés. „Persze, kint leszünk, Bajnokok Ligája-csoportkör, tíz év múlva.”
Ez számomra teljesen egyértelműen azt jelenti, hogy BL-csoportkört vizionál! Időpontot nem írtam!
De mivel cikksorozatom elsődleges célja az, hogy az NB1-re elfogulatlan tippeket hozzak és ezeket jól kibeszéljük, megígérem, hogy visszaveszek az ilyen élcelődésből!
Tom2004 2025-09-20 13:14:36
Egyetértek veled Smeagol, sajnos tény, hogy mindig picit "ferdít" a felvezetésben,... de ahogy írod valószínű a "zöld pártiságból" adódik (mint Kubatovnál).
Ami a kitűzött célt illeti, a dobogó volt és nemzetközi szereplés...persze ezek igen messze vannak. Az edzőben viszont nem látom a "tüzet" . A mutatott játék néha nem rossz, de ha van egy gyenge első félidő, akkor a szünetben Guardiola is "odacsapna" egyet, de ez az edző szerintem nem egy érzelmeket kimutató edző.
A betegség ( a szokásos) ahogy látom, felállt védelem ellen nincs megoldás csak ha talál az UTE egy gólt, a támadó focit játszók ellen pedig tud játszani az Újpest (mondjuk ott is van egy jó Paks ) .
Edzői képességen sok fog múlni, tud -e ezen változtatni.
Ronnie 2025-09-20 13:08:01
10 év múlva lesznek BL-csoportkörben, ezt mondta Hernádi. Jól tudja tehát Pákász, de így, hogy az időpontot nem írta bele, valóban kissé félreérthető.
Niké 2025-09-20 10:22:04
Szia!
Valóban ez nem hangzott el!
Tény óriási célokkal indultak és nemzetközi porondról álmodtak,de erre utaló nyomta sehol sincsen.
Ugyanyilyen fosok voltak tavasszal!
Kb annyival jobbak az akkor elèrt sikereiket már lehozták nagyjàból.(2-3 meccsen tudtak nyerni,háromhoz egy még kell)
Smeagol 2025-09-20 12:11:47
Gyakorlatilag három pontra vagyunk a 3. helyen lévő sokkal jobb Derecenhez képest.
Egyébként szerintem nem annyira szar a helyzet mint amennyire annak látjuk. Vagyis az éremnek két oldala van. Ha az egyik oldalt nézed a vereségek egyik se volt reális. A Pakssal is minimum partiba voltunk a Várda maga se tudja hogyan nyert meg az Mtk se. Ezek mellett a Győr fél perccel a vége előtt egyenlített 10 ember ellen.
A szerencse nagyon nincs velünk egyenlőre és mindegyik meccsen azért nem játszott a csapat szarul a vereség ellenére se. Ha ez a kis szerencse faktor már átbillenne a mi irányunkba akkor megindulunk majd felfelé. Az érem másik oldalát is látom mert nem vagyok hülye. Én is jobb és eredményesebb játékot vártam de nagyon az elején vagyunk nincs még vége. A kupakiesés után egyébként az edzőt én is elzavartam volna de még most is próbálok pozitívan hozzáállni. Már amennyire tudok. Mert azért a türelmem nekem is véges.
Pákász 2025-09-20 18:37:13
Szívesen meghallgatom majd a Barcika meccs után is, hogy mit gondolsz! Mert szerintem NEM JÓ AZ ÚT! ezt a balkáni fősodort el kellene felejteni! A három portugál tök jó játékos! Az edző tekintetében, sokkal többet tudna kihozni ebből az ÚJpest-keretből mondjuk egy Tímár Krisztián! Vagy hogy lila-vérűt mondja, egy Pető Tamás! MIÉRT NEM KAPNAK LEHETŐSÉGET?
GABIBUSZ 2025-09-20 20:09:05
Jó játékosok csak egy kiesőjelöltnek még gólt se tudnak rúgni!
Pákász 2025-09-20 18:50:17
Egyébként én megéltem a három év NB2-őt, az angolok állandó hitegetését, a rengeteg borzalmasan gyenge egzotikus játékost, szóval abszolút együtt tudok érezni most veletek!

további tippjeink a Foci világából

Az a nagy szerencséje a Ferencvárosnak, hogy nem csak ők botladoznak méltatlanul magukhoz képest, hanem a riválisok is! Olyannyira, hogy a tabella első helyén jelenleg a Debrecen áll. Ma a Fradi elmaradt meccsét pótolja be Kisvárdán, majd a hétvégi fordulóban a Groupamában is összecsapnak a csapatok.
Az a nagy szerencséje a Ferencvárosnak, hogy nem csak ők botladoznak méltatlanul magukhoz képest, hanem a riválisok is! Olyannyira, hogy a tabella első helyén jelenleg a Debrecen áll. Ma a Fradi elmaradt meccsét pótolja be Kisvárdán, majd a hétvégi fordulóban a Groupamában is összecsapnak a csapatok.
A hétközi időszakban két elmaradt mérkőzést pótolnak be az NB1-ben, ezek közül ma a Győr mezőkövesdi vendégjátéka kerül megrendezésre, ahol a Kazincbarcika lesz a pályaválasztó. Első látásra egyoldalú találkozónak tűnik!
A hétközi időszakban két elmaradt mérkőzést pótolnak be az NB1-ben, ezek közül ma a Győr mezőkövesdi vendégjátéka kerül megrendezésre, ahol a Kazincbarcika lesz a pályaválasztó. Első látásra egyoldalú találkozónak tűnik!
Hát ha folytatódik az eddigi egy sima-, egy fordított minta, akkor a jó EL-meccs után jön a katasztrofális bajnoki mérkőzés. Vagy képes lesz fordítani a Fradi a hazai játékán?
Hát ha folytatódik az eddigi egy sima-, egy fordított minta, akkor a jó EL-meccs után jön a katasztrofális bajnoki mérkőzés. Vagy képes lesz fordítani a Fradi a hazai játékán?