Véget ért az európai szereplés, jöhet a tavaszi hajrá a bajnoki címért. Remek volt követni a nemzetközi meccseket, több olyan teljesítmény is volt, ami után jó érzés volt magyarnak lenni. A Fradi szurkolók hozzászoktak már ahhoz, hogy minden évben a BL-selejtezőben kezdenek, de ahhoz, hogy ez jövőre is így legyen, meg kell nyerni a bajnokságot! Ez pedig nagyon nem lesz könnyű feladat. Mindjárt elsőnek várja a gárdát a Kisvárda és a meccs hangulata nem a leánynevelő intézetek légkörét fogja idézni. Sokkal inkább a kanadai favágó bajnokságét!
- A Kisvárda otthon olyan mint a dorogi brikett! Kemény, karcol és nehéz megtörni. A Puskás Akadémia elleni hazai meccsen 7 sárgalap került kiosztásra, a Paks ellen 5, a Kazincbarcika ellen is 5. A csapatok nem ölelésért járnak Kisvárdára, ott lila lesz a láb, nagyon meg kell küzdeni minden pontért! De talán ennek a keménységnek köszönhetően áll a 2. helyen a csak a hazai eredményeket figyelembe vevő tabellán a Várda és a rendes táblázaton is bőven-bőven felülteljesítenek. Ma egy rendkívül motivált Kisvárda fut ki a pályára! Odajön a Fradi, kicsit óhatatlanul is leeresztve az európai búcsú után, ilyenkor nem szokott sikerülni azonnal felpörögni és erre pontosan készülnek is Kisvárdán. Egy rendkívül harcos, erőszakos, már-már durvaságba hajló Kisvárdát várok amelyik lerohanja majd a Fradit. A kérdés az, tudják-e ezt kezelni a zöldek és kontrákkal ez esetben rendbe rakják majd a vitézeket, valahogy úgy, ahogy Nyíregyházán is tették, vagy pedig sikere lesz a kisvárdai szemléletnek és pontot szereznek ezzel.
- Nem fogom kritizálni többet Robbie Keane stílusát! Az biztos, hogy az ír jó vezető és a fiatalokkal is rendkívül jól bánik. Az általa játszatott stílust nagyon nem szeretem, de ha ezzel lesz bajnok a csapat, ám legyen, a legnagyobb elismerés illeti majd érte! De ha nem lesz bajnok, akkor elvárom, hogy Robbie Keane vonja le a következtetést és ne fogja semmire a kudarcot, hanem vegye a kalapját és távozzon! Mindenesetre a két keret közti különbség hatalmas és még idegenben is ki kellene jönnie! Egy jó taktika kell, jó csapatot felküldeni a pályára és ez a Fradi bárkit le tud győzni. De minden alapvetően az edzőn és a stratégián múlik! A bizalom megvan, sima vendégsikert várok!

Ahhoz, hogy mindezt továbbra is fenntarthassuk ezen a szinten a Tipplapot, és még jobb- és több tartalmakat készíthessünk, hozzátok fordultunk segítségül és elindítottuk a Donably-t. Minden támogatás számít, és segít abban, hogy a közösségünk tovább növekedjen. Ha teheted, kérjük támogass minket! Ez számunkra hatalmas segítség! Előre is köszönjük szépen!


Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!