A Kisvárda két meccs után egy ponttal áll a tavaszi idényben és ez bizony nem tett jót a csapat pontjainak, de még mindig a 6. helyen állomásoznak. A mai ellenfél viszont a kötelezően verni kell-kategóriába tartozik és ha ma sem szerez három egységet a Várda, akkor Révész Attila alighanem bosszús lesz az öltözőben!
- Révész Attila az MTK elleni vereség után alaposan átvariálta a diósgyőri kezdőcsapatát, bekerült a két nemrég igazolt játékos a középső védő Radmanovac és a középen visszavont támadó Mbock is. Előretolt csatárként Bíró Bence a házi góllövőlistát öt góllal vezető magyar játékos kezdett. A 4-2-3-1 közepén az eltiltása után visszatérő Popolával alaposan megerősítette csapatát Révész Attila. Csakhogy mégis egy elkerülhető gólt kaptak, az első félidő végén, pedig a Kisvárda jobban játszott az első félidő első felében. A második félidőben kiegyenlített küzdelem zajlott a pályán, de az egyenlítéshez kellett a diósgyőri Szakos, aki felrúgta a támadó kisvárdai játékost. A VAR megerősítette azt a szabálytalanságot, amit a 16-oson kívül követtek el! Ez hatalmas játékvezetői hiba volt és még hol volt a Győr-DVSC meccs. A meccs végén a Kisvárda nyomott, de az eredmény nem változott. Az 1-1 igazságos volt a játék képéhez. Ma a fő kiesőjelöltet papíron kötelező megverni a Kisvárdának, ezért sokkal támadóbb, sokkal intenzívebb csapatot várhatunk, ráadásul hazai pályán!
- A Kazincbarcika sem fog örökké vereséget szenvedni, szokták mondani és ez legutóbb meg is valósult. Pedig a fő kiesőjelölt a Hungária körúton lépett fel és Kuttor Attila szinte a fél csapatot kicserélte! Az új igazolások közül kezdett Radkowski, Ferenci és az egykori zalaegerszegi Ikoba, akinek 56 ols lába van! Kuttor támadó felfogásban küldte a pályára a csapatát 3-4-3-as felállásban és ennek meg is lett az eredménye. A 3. percben Rácz László hatalmas fejesgóllal megszerezte a vezetést a Barcikának. Az MTK még a 8. percben kiegyenlített, de utána összezuhantak. A lengyel Ratkowski nagyon jól játszott, de nem csak ő, hanem az egész Kazincbarcika sokkal jobb volt, mint korábban. Lehet, hogy nincs is lefutva még a kiesés? Hát majd ma kiderül.
- Azt várom, hogy a Kisvárda otthon sziklakemény lesz, megpróbálnak majd keményen dominálni otthon és nagy meglepetés lenne, ha a KBSC két győzelmet is tudna egymás után szerezni. De egy meglepetés X benne van, így 1X a tippem, amit a gólszámmal egészítenék ki. A Kisvárda azokon a meccseken, amelyeket otthon egy verhető ellenféllel szemben játszottak (MTK, Zalaegerszeg) rendre sok gól potyogott! Ma is kitámad majd a Várda, a Barcika 3-4-3-mal pedig képes lesz gyors kontrákkal betalálni. Lesz minimum három gól!

Ahhoz, hogy mindezt továbbra is fenntarthassuk ezen a szinten a Tipplapot, és még jobb- és több tartalmakat készíthessünk, hozzátok fordultunk segítségül és elindítottuk a Donably-t. Minden támogatás számít, és segít abban, hogy a közösségünk tovább növekedjen. Ha teheted, kérjük támogass minket! Ez számunkra hatalmas segítség! Előre is köszönjük szépen!


Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!