2018.12. 15.

NB1: Melyik csapat támad fel az Atomvárosban?

NB1: Melyik csapat támad fel az Atomvárosban?

Két gyengébb formában lévő NB1-es alakulat találkozik ma Pakson. A hazaiak a 8. helyen állnak, a borsodiak pedig még lejjebb, a 10. pozíciót birtokolják. Egy jó esélylatolgatáshoz, azonban meg kell nézni azt is, kikkel játszott gyatra meccseket az adott csapat. Van egy remek tippem mára!

LABDARÚGÁS, NB I
2018.12.15. 17:00
PAKS - DIÓSGYŐR

  • A paksiakra évek óta el lehet mondani, hogy a leginkább egységesebb csapat az élvonalban. Csak hazai játékosokkal szerződnek, de mégis megtalálhatóak a már kipróbált, rutinos focisták, akik mindenképpen előreviszik a csapat szekerét. Simon András, Remili Mohamed, neveit mindenképpen megemlíteném. Legutóbb a Puskás Akadémia ellni döntetlen talán nem a legfényesebb eredmény, előtte viszont rendre a tabella élén található együttesekkel meccselt a csapat! Vereség a Ferencvárostól és a Viditől, illetve két döntetlen az Újpest és a Honvéd ellen. Ezen csapatok mind erősebbek és egységesebbek, mint a Diósgyőr! Ahogyan a Paks is.
  • A DVTK valahogy egy helyben topog. Kiszaladt belőlük két győzelem a DVSC és az MTK ellen, de utána megint két vérszegény játékkal letudott döntetlen a mérleg, mégpedig két kiesés ellen küzdő riválistól a Kisvárdától és a Haladástól. Nem egy veretes névsor. Most szabadultak meg Liptáktól és valahogy olyan súlytalan az egész csapat. Fernando mester modern támadójátékot próbál begyakoroltatni a csapatával, de nagyon kellene egy stabil és magabiztos védelem, valamint több-, a kreatív játékhoz illő focista. Talán majd a téli szünetben találnak erre is gyógyírt, de ma még vereség lesz a vége Pakson!

TIPP: Paksi győzelem – 1,80

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A téli szünet előtti utolsó fordulóban a 4. helyen álló Debrecen hazai körülmények között fogadja a 6. helyezett Kisvárda csapatát. Kelet-magyarországi összecsapásról van szó, így motivált csapatokat láthatunk majd.

Újpesten megérkezett Dárdai Pál! Ő lesz a klub sportigazgatója, otthagyta ezért a munkáért a Herthát és Berlint. Ma pedig meglehet a sima győzelem is, hiszen az utolsó helyezett Kazincbarcika érkezik a Megyeri útra.

Kicsi, sárga, savanyú, de a miénk és így szeretjük, ahogy van.Ismét nyereményjátékot indítunk az NB1-es szezonra, pont ugyanazokkal a szabályokkal, mint tavaly. Minden egyes fordulóra kell tippelni, a szezon végén az első három helyezett nyer. A részleteket kattintás után!