A Fradi bemutatkozott a kedden a BL-selejtezőben, idegenben verték meg 2-1-re az örmény Noah csapatát, ma pedig megkezdi az NB1-es menetelését, mégpedig az Örökrangadóval, az MTK ellen.
- Az MTK rendelkezik a legjobb utánpótlásképző akadémiával Magyarországon, ezt pedig rendszeresen ki is használja a csapatépítéskor. A gárdát az állandóság jellemzi, a keretet mindig kiegyensúlyozottan alkotják a fiatal tehetségek és a rutinos-, NB1-es szinten kiváló játékosok. Idén is ez lesz. A távozók között nem volt komoly játékos, Gruber visszament a Fradihoz, míg az érkezők között ott van Szépe János a Győrtől és Bévárdi Zsombor és Jakob Plsek a Puskás Akadémiától. Különösen a cseh játékos jelent komoly erősítést! A kispadon maradt Horváth Dávid, így a gárda már a szezonkezdéskor szinte olyan állapotban lesz, mint az előző végén, hiszen a keret jórészt együtt maradt. Azt várom a kék-fehérektől, hogy 4-6 körüli helyek valamelyikén végeznek majd, de ha igazán kijön nekik a lépés akár a dobogó sem lenne meglepetés.
- A Fradihoz szerdán megérkezett a 8. új igazolás is, Gabi Kanichovszky személyében. Az izraeli bajnok és sokszoros válogatott játékos nem túl magas, viszont annál technikásabb és gyorsabb. Kis villámléptű, zseniális passzokat adó támadó középpályásról beszélünk, aki Robbie Keane kedvenc játékosa volt a Maccabi Tel Avivnál. A Fradi pedig pont olyan lesz, mint ahogyan azt Keane megálmodta. Gyors, feltolt agresszív presszinggel és elöl tele kreatív, jól passzoló játékossal. Az ír O’Dowda a Noah ellen fantasztikusan játszott, fel-le zakatolt bejátszotta az egész baloldalt, kivette a részét a védekezésből és a támadásból is és egy remek gólt fejelt. Levi minden mozdulatán látni, hogy rendkívül képzett. Ötvös pedig cseppet sem volt megilletődve és maximálisan megtette azt, amit várt tőle Keane. A magyar-szabály miatt az MTK ellen várhatóan szerepet kap Szalai, Nagy Barna, valószínűleg Botka vagy Kaján Norbi is. A középpályán ott lesz az elnyűhetetlen Tóth Alex, elöl pedig Varga Barni. Elöl tud játszani Gruber, a középpályán pedig Baráth és szükség esetén Madarász is. Ha nem lesznek sérültek, akkor a Fradi gond nélkül képes lesz teljesíteni az ötmagyaros szabályt, ámbár jó nagy baromság ez, az biztos. Ha egy csapatnál azt akadályozzák meg, hogy a lehető legjobb 11 játsszon, ezzel előnybe hozva olyat, aki nem érdemli meg, az nettó baromság! De hát ez van.
- Komoly különbség van a két gárda között! Idén sokkal simább Fradi-bajnoki címet várok, a mai meccsen pedig vendéggyőzelmet!



Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
Uff!Én beszéltem!✌️
tippszelvény
MTK - FTC
Döntetlen
tippszelvény
MTK - FTC
FTC
tippszelvény
MTK - FTC
FTC
tippszelvény
MTK - FTC
MTK
tippszelvény
MTK - FTC
Igen
De én inkább a GG tippre mennék.
tippszelvény
MTK - FTC
Igen
De amúgy egy döntetlen vagy mindkettő gól verzió menne nekem csak olyan már nincs az új PRO-n.