Két olyan csapat méccsel ma, amelyek a tabella alsóbb szegletében vannak, a kiesést már biztosan megúszták, már csak a helyezkedés és a jövő szezonra való felkészülés történik.
- A két gárda két pont különbséggel áll egymás mellett a 10. és a 9. helyen. Mindkettő szenvedett sokáig, de nyilván az MTK zuhant nagyobbat az idei bajnoki szezon második felében. Mindkettejüknél a jövő szezon előkészítése zajlik, mindketten bent maradtak már, így nüanszok, főleg egyéni teljesítmények dönthetnek a meccsen. A Nyíregyháza csúnya zakóba rohant bele Újpesten, így ők nyilván kiköszörülnék ezt a csorbát, ráadásul a hosszabbító Bódog Tamás vezérletével agresszív letámadást mutatnak be.
- Az MTK jövője, ahogy eddig is, az utánpótlásnevelésen múlik majd. Az akadémiáról jönnek ki a tehetségek, akik az NB1-es csapatban pallérozódhatnak majd továbbra is addig, amíg sikerül eladni őket jó pénzért külföldre. Az MTK-nak nincs komoly eredménykényszere, nem kell bajnoknak lenni, elég ha nem esik ki. MOndjuk azért ennél többre lenne hivatott a csapat, amit a tavaszi szezonban elért Pinezits Máté.
- A Nyíregyházát tartom valamivel esélyesebbnek, de a hazai pálya előnye abszolút kiegyensúlyozza a kimenetel valószínűségét. Viszont mivel két támadó felfogású klubról van szó, a gólváltás itt is elképzelhető!

Ne feledd, legyél több irodánál is regisztrálva, hogy mindig a legjobb szorzókat és akciókat kapd el! Ha nincs még accountod a VEGAS-nál, akkor kérjük Erre a linkre kattintva regisztrálj, hogy megkezd az irodák között összehangolt játékot! A VEGAS-regisztráció később még fontos lesz a Tipplap felhasználók életében!
Ha pedig rárabolnál a TIPPMIXPRO májusi-, akár 5000 forintos bónuszára, akkor kattints IDE és regisztrálj! ZÖLDÜLJÖN A MÁJUS, ZÖLDÜLJENEK A TIPPEK IS!


Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
tippszelvény
MTK - Nyíregyháza
MTK