2025.08. 09.

NB1: Nyíregyháza – Ferencváros

NB1: Nyíregyháza – Ferencváros

A Ferencváros él az MLSZ által meghatározott halasztási-szabállyal és az augusztus 23-i, Kisvárda elleni bajnokiját elhalasztja. De ma még le kell játszani a soros mérkőzést, mégpedig szintén egy Szabolcs-megyei gárda ellen, Nyíregyházán. Nyilván a Fradi az esélyesebb, de az biztos, hogy a BL-selejtező párharc a Ludogorec ellen, előbbre való! Vajon sikerül hazavinni mindhárom pontot a Spartacus otthonából?

  • A Szpari szintén felemásan kezdte a bajnokságot. Az első meccsen hazai környezetben csak 1-1-es döntetlent ért el a Kisvárda ellen, itt nagyon sok hibával játszottak, a végén örülhettek a pontszerzésnek. A második meccsen a Puskás otthonában már sokkal jobb volt a játék! Meglepték a felcsútiakat és szórakoztató meccsen szerezték meg a vezetést kétszer is! A 84. percben még vezetett Szabó István gárdája, de aztán megmutatkozott a két csapat közötti „kvalita”, ahogy Hornyák Zsolt szokta mondani és Dárdai Pál nagyszerű ollózó góljával, valamint Fameyeh találatával fordítani tudtak. De a Szpari ezen a meccsen bemutatott játéka ígéretes volt, ha a verhető ellenfelekkel szemben is tudnak így játszani, akkor nem lesz gond a bent maradással. De most nem verhető ellenfél érkezik, egyetlen reményük lehet a hazaiaknak, hogy a Fradi most túlontúl a BL-selejtezőre koncentrál majd!
  • A bajnokcsapat a hétközi BL-selejtezőben Razgradban játszott 0-0-ás döntetlent, ami abban az esetben, ha valaki nem látta a meccset, akár jónak is tűnhet. Ám aki látta, annak inkább keserű a szája íze, hiszen a Fradi az első 45 percben akár a továbbjutást is eldönthette volna! Aztán a második játékrészben feltámadott a bolgár csapat és itt már a szerencse is kellett, hogy Dibuszék ne kerüljenek hátrányba. De ez a 0-0 pont arra jó, hogy ne dőljön el a világon semmi és ne legyen senki sem elégedett! A mai bajnokira úgy fut ki a Fradi, hogy szerdán érkezik a Ludogorec és az év meccse vár majd a zöldekre. Ennek megfelelően ma a cserecsapat játszik majd. Még az sem biztos, hogy a kapuban Dibusz lesz. A védők között biztosan szerepet kap a tavaly még a hazai csapatban játszó Nagy Barnabás, de ott lesz Cadu és Cissé is a kezdőben. A francia védő még nem töltötte le eltiltását, így nem játszhat a Ludogorec ellen. A középpályán szerintem Keita játszani fog, és nem csodálkoznék, ha a fiatal Madarász is a kezdőben kapna lehetőséget. Elöl szinte biztos kezdeni fog Levi, Grúber, a csatársorban pedig inkább Pesic játszik majd, hogy a jól fejelő Varga Barni pihenhessen.
  • De ez a Fradi erősebb még így is, mint a Nyíregyháza, így a vendégsikerre jó esély mutatkozik.

Regisztrálj most és 5.000 Ft üdvözlőbónuszt kapsz első fogadásodhoz a TippmixPro-n! Ne hagyd ki a ziccert – szerezd meg bónuszodat!

tipp
Nyíregyháza – Ferencváros
FTC nyer | 1.57 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Zsoli 2025-08-09 19:48:05
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.08.09. 20:15
Nyíregyháza - FTC
Vendégcsapat szerez gólt mindkét félidőben?
Igen
2.10 1 - 4
Tét 1000
Nyeremény 2100
Niké 2025-08-09 17:16:20
Kedden jàtszik a Ferencvàros Pákász!
Itt is a Kvalita veletek van!
Gólváltással érdemes operálni!
eden12 2025-08-09 14:14:37
👌

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.08.09. 20:15
Nyíregyháza - FTC
Mindkét csapat szerez gólt
Igen
1.77 1 - 4
Tét 1000
Nyeremény 1770
Niké 2025-08-09 14:03:05
Szabó Pista a szarból várat épített Nyíregyhàzán is!
Ma Köbenhavn után jöhet a Ferencvàros veresége.
Egy ikszre mindenképpen jó a Szpari.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.08.09. 20:15
Nyíregyháza - FTC
Kétesély
Nyíregyháza vagy Döntetlen
2.15 1 - 4
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 2150
Niké 2025-08-09 17:38:45
Köbenhavn ellenfele a Malmö szintèn kikapott most.
BL-re hajt mindkèt gárda és nagyon nem mindegy ki viszi a visszavàgót és a tovàbbjutást.(Odavàgón 0-0-ra vègeztek)
Slavia Szófia lassan kezd a Ludogoreccel,oda szintèn nagyon hazai a tippem.
A Dobrudzsát alig verték otthon felforgatott csapattal.
barcelona 2025-08-09 11:04:40
Sosem értettem, hogy életerős profi sportolókat, miért kell pihentetni a szezon legelején? Miben fáradt el szegényke? Érdekes módon senkit nem pihentetnek a normális bajnokságokban ilyenkor. Ha már a szezon közepén járnak és már mondjuk 35 éves, akkor érthető. De az elején pont az kellene, hogy minél előbb csúcsformába kerüljenek, ami csak sok sok edzéssel és játékkal lehet. Ezért ilyen fos ez a magyar bajnokság. Simán hoznia kellene a fradinak ezt a meccset, mert a két keret más liga. Hendivel kellene nyerni. Aztán meglátjuk megint mit alkotnak a nagy"sztárok"
Zsoli 2025-08-09 18:50:26
azért hogy lehessen bundázgatni
Ronnie 2025-08-09 12:33:16
Pont ezt akartam írni. Miért nem tud ugyanaz a kezdőcsapat (valamennyi változás úgyis lesz a magyarf*szság miatt) 4 nap alatt 2 meccset lejátszani? A Nyíregyháza és a Ludogorec ellen, nem a Pool meg a Madrid ellen. Aztán halasztás, nehogy kivegye az erőnket a Kisvárda... nevetséges.
barcelona 2025-08-09 11:12:56
Az mondjuk nagyon jó lenne, ha nem Dibusz védene, mert amilyen jó kapus volt néhány éve, most annyira rossz. Minden meccsen vannak hajmeresztő megoldásai. Rosszul jön ki és látszik, hogy néha bizonytalan mit is csináljon.
Zsoli 2025-08-09 18:51:28
elég fura rángásai vannak
Niké 2025-08-09 13:59:45
Làtszik nem követed a Nemzetközi kupák most zajló részét.(nem csak a Ludogorec az ellenfelük tartalékolt hanem tegnap egy jóval nívósabb Köbenhavn is tegnap)
Csak minimális néznéd tudnád sok csapat most keresni meg a bevétele zömét és egyàltalàn nem mindegy hol köt ki.
Lásd a Slovan példáját a Ferencvàrost kiejtett dânok annyit hoztak a konyhára amit a Ferencvàros EL továbbjutással sem ért el.
Az EL ugyanyilyen a Konferrencialigához képest.
A BL és EL jól fizet persze mindenki arra a néhány még megmaradt helyre hajt a BL-be hiszen ott van a nagy lóvé.
barcelona 2025-08-09 15:03:45
Náluk sem értem. A Barcelona miért nem fog pihentetni a szezon elején? Vagy Real Madrid és sorolható az összes nagy klub. Az erőnlethez semmi köze a tehetségnek. Nem kell hozzá zseniális focistának lenni, csak edzeni.
F_Dávid 2025-08-09 15:51:19
Azért nem pihentet, mert nem játszik selejtezőt :D

Én is azon a párton vagyok, hogy ennyi pénzért focizzanak csak 2-3 naponta, mindenki heti 5 napot dolgozik, nem kéne ez gondot okozzon.

De abban van igazság, hogy azert minden ilyen kvalis csapat pihentet vagy meccset halaszt, a nagyok azért nem mert basszus, nem játszanak még :D
Niké 2025-08-09 17:24:39
Persze amióta már a negyedik sem kell selejtezzen úgy könnyen jutnak nagy pénzekhez.
Jelenleg a 36 csapatból 30 ismert amolyan bérletesek.
Abba a hatból négy a Bajnokok ága kapja.(a maradèk két hely a nem bajnoki ágasoké)
Mennyien próbálnak szerencsét azt most nem részletezném.
Ne csodálkozzon senki halasztanak amikor nem kis összegeket nyerhetnek.
Ezt felesleges így összehasonlítani!
Ronnie 2025-08-09 15:57:31
Még nem játszanak? Oké, de amikor a Fradi kiesik a nemzetközi versenyből, tehát MÁR nem játszik, ők még hány meccset lenyomnak a BL-ben, EL-ben? Közben darálják a bajnokságot, a kupát, klubvébét... mi meg a Nyíregy és a Kisvárda között pihenőt tartunk?
Niké 2025-08-09 17:19:33
Nem sokkal többet!
Klub VB most idén volt,de nem minden évben van.
Megsúgom például Szoboszlai Poolja szinte ugyanakkor fejezte mint a Ferencvàros.
Mi lesz ott három magyarral?😅
Kiesnek a BL-ben simán?😁
tom21 2025-08-09 07:24:18
hajrá

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.08.09. 20:15
Nyíregyháza - FTC
Mindkét csapat szerez gólt
Igen
1.77 1 - 4
Tét 1000
Nyeremény 1770

további tippjeink a Foci világából

Az a nagy szerencséje a Ferencvárosnak, hogy nem csak ők botladoznak méltatlanul magukhoz képest, hanem a riválisok is! Olyannyira, hogy a tabella első helyén jelenleg a Debrecen áll. Ma a Fradi elmaradt meccsét pótolja be Kisvárdán, majd a hétvégi fordulóban a Groupamában is összecsapnak a csapatok.
Az a nagy szerencséje a Ferencvárosnak, hogy nem csak ők botladoznak méltatlanul magukhoz képest, hanem a riválisok is! Olyannyira, hogy a tabella első helyén jelenleg a Debrecen áll. Ma a Fradi elmaradt meccsét pótolja be Kisvárdán, majd a hétvégi fordulóban a Groupamában is összecsapnak a csapatok.
A hétközi időszakban két elmaradt mérkőzést pótolnak be az NB1-ben, ezek közül ma a Győr mezőkövesdi vendégjátéka kerül megrendezésre, ahol a Kazincbarcika lesz a pályaválasztó. Első látásra egyoldalú találkozónak tűnik!
A hétközi időszakban két elmaradt mérkőzést pótolnak be az NB1-ben, ezek közül ma a Győr mezőkövesdi vendégjátéka kerül megrendezésre, ahol a Kazincbarcika lesz a pályaválasztó. Első látásra egyoldalú találkozónak tűnik!
Hát ha folytatódik az eddigi egy sima-, egy fordított minta, akkor a jó EL-meccs után jön a katasztrofális bajnoki mérkőzés. Vagy képes lesz fordítani a Fradi a hazai játékán?
Hát ha folytatódik az eddigi egy sima-, egy fordított minta, akkor a jó EL-meccs után jön a katasztrofális bajnoki mérkőzés. Vagy képes lesz fordítani a Fradi a hazai játékán?