Szabolcs-megyei rangadóval kezdődik az NB1 első fordulójának második játéknapja, hiszen a hazai pályán játszó Szpari az Újonc Kisvárdát fogadja. Nehéz megmondani előre mit is várhatunk, de Szabó István szakértelme és a hazaiak jó átigazolási időszaka alapján a hazaiak oldalára billen az esélyesség mérlegének nyelve.
- A Nyíregyházával kapcsolatban mindig ki fogom emelni Szabó István szerepét. A Kecskemét egykori edzője már tavaly is komoly eredményeket ért el a csapatnál, ahol elsődlegesen a védelmet tette rendbe. A tavalyi bajnokság utolsó öt meccsén két győzelemmel és három döntetlennel nagyon stabil játékot mutattak. Ezeken a meccseken átlagosan 1,2 gólt szereztek, miközben 0,8-at kaptak. A távozók közül Pinte Patrikot (Honvéd), Nagy Barnabást (Fradi) és Eppel Mártont (Csíkszereda) emelném ki, de sok fiatal és több légiós is elhagyta a gárdát. Láthatóan a Szpari is az újonnan bevezett magyar-szabályra készül, hiszen több-, hazai szinten erős magyar játékost jelentettek be. Érkezett Manner Balázs a Fraditól, Katona Mátyás a Viditúl, Kovács Dániel a Volosztól és Farkas Bendegúz a Puskás Akadémiától. Ezen kívül érkezett több-, hazai szinten már bizonyított és jó képességű idegenlégiós, úgymint Nemanja Antonov, Bojan Sankovic, Stefan Evangelu, Dorian Babunski és Bright Edomwonyi. Nagyon alaposan megerősödött a Nyíregyháza idén magabiztos és erős középcsapat lesznek!
- A Kisvárda kicsit sötét ló! Révész Attila jó keleti kapcsolatát ismerjük, már több általa Magyarországra hozott kelet-európai focista bizonyította be, hogy nem véletlenül került az NB1-be. Most is van néhány ilyen érkező légiós, példáué az Ardától Igazolt Tonislav Yordanov, vagy éppen Marko Matanovic. De visszatért a csapathoz Bogdan Melnyik és leigazolták Novothny Somát is. A 46 éves Gerliczki Máté kinevezését az edzői posztra nem nagyon értem, de Kisvárdán a legerősebb szabály az, hogy Révész Attila a főnök, az edző mindenben együttműködik vele. Az utolsó öt egymás elleni meccs 1-1 győzelmet és 3 döntetlent hozott, tehát kiegyenlített a mérleg.
- A Nyíregyháza Spartacus jobb védekezése és valamivel erősebb játékosállománya miatt esélyesebbnek tűnik, hogy hazai pályán pontokat szerez, de a Várda SE támadóereje sem lebecsülendő. Összességében egy kiegyensúlyozott, védekezésre alapozott mérkőzésre lehet számítani, ahol az 1X mellé bekötöttem a kevesebb, mint 3,5 gól opciót is.



Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
tippszelvény
Nyíregyháza - Kisvárda
Nem
Bendegúz sulyos sérülést szenvedett edzőmeccsen, Kovácsréti még lábadozik...
Edomwonyi jól szerepelt edzőmeccseken, vele erősödtünk.
Legyen egy nézhető meccs, a teltház megint megvan, de egyetértek a többiekkel, ez no bet kategória.
Rugjon egy gólt az uj igazolás.
tippszelvény
Nyíregyháza - Kisvárda
Igen
Nálam ez ma vendég!
Szpari idén is küzdhet a bennmaradásért.
Szabó Pista varázsa nem tart ki!
tippszelvény
Nyíregyháza - Kisvárda
Kisvárda
tippszelvény
Nyíregyháza - Kisvárda
Nem
tippszelvény
Nyíregyháza - Kisvárda
Döntetlen/Nyíregyháza