A Szpari elmozdult a kiesőzónából és mérget veszek rá, hogy nem fog már visszacsúszni oda. Ma egy hamisítatlan keleti rangadó következik, a Kisvárdával mérik össze az erejüket.
- Beindult a Nyíregyháza, beérni látszik Bódog Tamás munkája! A játékosok fizikai állapota kitűnő, a meccsek utolsó percéig képesek hajtani, darálni. A taktika is működik, és már végre a szerencse is kezd melléjük állni. Az Újpest elleni 1-1- után három győzelem következett, megverték a Zetét idegenben, az MTK-t 4-2-re ütötték ki otthon és legutóbb a Barcikának is gurítottak egy négyest, de erre már nem is érkezett válasz. Amellett, hogy összeért a csapat egy hatalmas átigazolási szenzációt is sikerült beteljesíteni, érkezett kölcsönben Tijani Muhamed, aki szerényen bekezdett: Négy meccs, négy gól! Nem tudom, hogy sikerült Szabolcsba csábítani, de sok öröm lesz benne! A menet folytatódik, mögöttük a Diósgyőr is éledezik, így nem állhatnak le. Egy komoly vizsgamunka következik, a győri vereség után igencsak paprikás hangulatban érkező Kisvárda feladja majd a leckét!
- A Kisvárda legjobbja maga az edző-mindenes, a csapat lelke, Révész Attila. Kiváló taktikát talál ki, de nem mindig tudja megvalósítani a gárda. Az viszont biztos, hogy kőkemények, fizikai téren remekül fel vannak készítve és tökéletes taktikai fegyelemmel harcolnak meccsről-meccsre. A Kisvárda még mindig túlteljesít önmagához képest, bár az elmúlt négy meccsen csupán három pontot szereztek, ezzel megindultak lefelé a lejtőn. Nincs olyan messze a kiesőzóna, így nekik is nagyon oda kell figyelni és minden pont fontos!
- Egy kifejezetten harcos, küzdelmes mérkőzésre számítok, ahol akár a lapokra is érdemes lehet fogadni, de én azonban a vendégsikert és a Tijani-gólt ajánlom figyelmetekbe, komoly szorzóért!

👉 REGISZTRÁLJ ITT, aktiváld az egyedi bónuszkódot és legyen tiéd a 10.000 forintos befizetési bónusz!
Ahhoz, hogy mindezt továbbra is fenntarthassuk ezen a szinten a Tipplapot, és még jobb- és több tartalmakat készíthessünk, hozzátok fordultunk segítségül és elindítottuk a Donably-t. Minden támogatás számít, és segít abban, hogy a közösségünk tovább növekedjen. Ha teheted, kérjük támogass minket! Ez számunkra hatalmas segítség! Előre is köszönjük szépen!


Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
Reális eredmény szerintem.
2+ góllal, hozott egy keveset :)
tippszelvény
Nyíregyháza - Kisvárda
Hazai és több
döntetlen és 3.5over akartam... 2-2,ahogy irtam is.
megjatszottam papiron a tippeket, szépen jött...3ból 2.
Én az Osztrákra gondoltam.