Mondhatni, kiesési rangadó ez, bár a tabella alsó fele nagyon szoros, még mindig elmondható, hogy 4-5 csapatnak kőkeményen meg kell harcolnia azér,t hogy ne essen ki. Eme két alakulat is ebbe a 4-5 csapatba tartozik, ilyenkor a közvetlen rivális elleni három pont nagyon fontos lenne.
- A Szpari két vereség és két döntetlen után hat ponttal áll a 11. helyen, ami a bajnokság végén kiesést jelent majd. Nehezen indul be a szekér Szabó Istvánnak, pedig a kerete nagyon erős magyar szinten, ezek a játékosok-, elég a Katona-testvérekre gondolni, az NB1 kiemelkedő csapataiban játszottak már, amint összeérik a játék, abban a pillanatban megindul a Nyíregyháza fölfele. Nem tudom, meddig lesz türelem Szabó István irányában, azt gondolom a téli pauzát biztosan megvárják majd. Két nehéz meccsen vannak túl, előbb a Paks ellen játszottak 1-1-es döntetlent hazai környezetben, majd az életéért küzdő Újpest otthonában végeztek 2-2-re. A mutatott játék teljesen rendben van, a gárda remekül védekezik, csak egy kicsi szerencse kellene és feloldódnak a görcsök. Vagy ha nem, akkor sajnos Szabó Istvánnak is mennie kell. De erről még szó sincs, Nyíregyházán állandóan tele van a stadion, csak a legmagasabb dicséret illeti a szurkolókat ebben a vidéki fellegvárban is! Nagy szüksége van a magyar focinak ezekre a vidéki fellegvárakra, így a Nyíregyházára is.
- A mai ellenfél jó sokat utazik, hiszen a nyugati országrész egyik-, imént említett vidéki fellegvára. Zalaegerszegen dél-Amerikában hisznek mostanság, egyre-másra jönnek a fiatal, ismeretlen, de tehetségesnek mondott játékosok a tengeren túlról, de még nincs egyértelmű áttörés. A gárda nyílt támadójátékot próbál a pályára kitenni, sok gólt lőnek, de sokat is kapnak! A védelem megerősítésére mindenképp szükség van, no meg egy kis szerencsére is.
- Ezen a nagyon fontos kiesési rangadón ismét egy támadó zalaegerszegi csapatot várok, ahol a villámléptű támadókban bíznak a szakvezetők, erre pedig Szabó István okosan fel tud készülni! A Szpari játékosok közül több kreatív ügyes focista van, akik képesek gyors kontrákat végrehajtani majd. Mivel mindkét gárda sok gólt kap, a tipp a gólokról szól majd. Mindkét oldal szerez és kap is majd.



Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
Na ez szép volt!
tippszelvény
Nyíregyháza - ZTE
Nem
Edzőmentő eredményt várok.
tippszelvény
Nyíregyháza - ZTE
Nyíregyháza
Zalaegerszeg-Kacincbarcika 5-0 után egy vaskos Szpari sikerrel.
tippszelvény
Nyíregyháza - ZTE
Nyíregyháza