2025.08. 22.

NB1: Puskás Akadémia – DVSC

NB1: Puskás Akadémia – DVSC

Négy forduló telt el az NB1 idei szezonjából, ahol a 4. helyen álló Debrecen utazik a jelen pillanatban listavezető Puskás Akadémiához.

  • A Felcsút legutóbb elkapta a Ferencvárost az Üllői úton, de aki látta a meccset, az tudhatja, hogy nem a mutatott játékban volt jobb a Hornyák-csapat, hanem a Fradi hagyta ki az összes helyzetét szinte! Persze, nyilván ez semmit nem von le a győzelem értékéből, természetesen, a helyzeteket be kell rúgni, a Fradi megérdemelten kapott ki azon a meccsen, viszont koránt sem jelenti azt, hogy a Puskás Ferenc nevét használó csapat nem verhető! Sőt! A magyar szabály óta kifejezetten gyengült a gárda, bár még így is a jobbak közé tartozik! Négy forduló után 9 ponttal vezetik a bajnokságot, 8 lőtt és 6 kapott góllal.
  • A DVSC a negyedik helyen áll, mondhatni az egyik megeleptése a szezonnak, bár ezért a címért a Kisvárda is joggal vetekszik. A spanyol hátterű Loki egy döntetlen két győzelem és egy vereség után van, ha csak az eredménysort nézzük, nem lehet ok a panaszra. Viszont ha a mutatott játékot nézzük, akkor azért nem lehet olyan nagy nyugalom a gárda körül, hiszen a ZTE ellen egy hibákkal tarkított sokgólos döntetlent játszottak, ahol nem a csapatjáték, hanem az egyéni (Dzsudzsák, Bárány) villanásai hozták a pontot. Az MTK-t megverték, de a budapesti gárda minden téren uralta a meccset, egyetlen kivétellel, a kapusposztot. Varga Ádám azon a meccsen ihletett formában védett, nem lehetett túljárni az eszén. A mezőny leggyengébb Kazincbarcikát megverték becsülettel 2-1-re, majd legutóbb előnyből kaptak ki a Nyíregyháza ellen otthon! Ha mindent részletesen megvizsgálunk, akkor a debreceniek egyáltalán nem lehetnek nyugodtak! Gyors, modern támadójátékot tanul be a Loki, de még nagyon sok feladat van!
  • A Puskás Akadémia jelen pillanatban jobb csapat, mint a Debrecen, de nincs olyan nagy különbség, hogy ne lehessen elkapni őket. A magyar bajnokságban szinte bárki megverhet bárkit úgy, hogy a következő meccsen kap egy ötöst. Ha az eddig mutatott játékot nézzük, valamint a játékosállomány erősségét is figyelembe vesszük, akkor a Felcsút most jóval esélyesebb a győzelemre, viszont a DVSC-ben több olyan labdarúgó van, aki bármikor képes megvillanni és gólt szerezni! Mindkét csapattól várható gól a meccsen! 

Regisztrálj most és 5.000 Ft üdvözlőbónuszt kapsz első fogadásodhoz a TippmixPro-n! Ne hagyd ki a ziccert – szerezd meg bónuszodat!

tipp
Puskás Akadémia – DVSC
Mindkét csapat szerez gólt | 1.63 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
rommell 2025-08-22 21:58:44
Tipikus hazai biszembaszom. Fillért nem ér az egész hazai bajnokság.
Zsoli 2025-08-22 19:44:26
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.08.22. 20:00
Puskás Akadémia - DVSC
1X2
Döntetlen
4.50 1 - 3
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 4500
Norbi0609 2025-08-22 15:22:08
Helló!

Xre gondolom pompás szorzóért.
Indok: Puskás még nem játszott döncit ebben a szezonban és egymás ellenit tekintve utolsó 4 talijukat a hazaiak nyerték. Ma legalább 1 pontot elcsíphet a Debrecen szerintem, aztán lehet viszi mind3at😄 amúgy meg 2022 februárjában hoztak el a vendégek pontot, akkor mondjuk 3at, ez azért nem mostanában volt. Szóval azt nem gondolnám hogy ma kikap a Debrecen.
Apróval teszem 🍀

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.08.22. 20:00
Puskás Akadémia - DVSC
1X2
Döntetlen
4.35 1 - 3
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 4350
ImIsco22 2025-08-22 16:40:39
Helló! Nem lesz Dönci. Sima hazai
barpad 2025-08-22 07:22:09
Ma

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.08.22. 20:00
Puskás Akadémia - DVSC
1X2 + Mindkét csapat szerez gólt
Hazai és igen
3.10 1 - 3
Tét 100
Kihagyott nyeremény 310

további tippjeink a Foci világából

Az a nagy szerencséje a Ferencvárosnak, hogy nem csak ők botladoznak méltatlanul magukhoz képest, hanem a riválisok is! Olyannyira, hogy a tabella első helyén jelenleg a Debrecen áll. Ma a Fradi elmaradt meccsét pótolja be Kisvárdán, majd a hétvégi fordulóban a Groupamában is összecsapnak a csapatok.
Az a nagy szerencséje a Ferencvárosnak, hogy nem csak ők botladoznak méltatlanul magukhoz képest, hanem a riválisok is! Olyannyira, hogy a tabella első helyén jelenleg a Debrecen áll. Ma a Fradi elmaradt meccsét pótolja be Kisvárdán, majd a hétvégi fordulóban a Groupamában is összecsapnak a csapatok.
A hétközi időszakban két elmaradt mérkőzést pótolnak be az NB1-ben, ezek közül ma a Győr mezőkövesdi vendégjátéka kerül megrendezésre, ahol a Kazincbarcika lesz a pályaválasztó. Első látásra egyoldalú találkozónak tűnik!
A hétközi időszakban két elmaradt mérkőzést pótolnak be az NB1-ben, ezek közül ma a Győr mezőkövesdi vendégjátéka kerül megrendezésre, ahol a Kazincbarcika lesz a pályaválasztó. Első látásra egyoldalú találkozónak tűnik!
Hát ha folytatódik az eddigi egy sima-, egy fordított minta, akkor a jó EL-meccs után jön a katasztrofális bajnoki mérkőzés. Vagy képes lesz fordítani a Fradi a hazai játékán?
Hát ha folytatódik az eddigi egy sima-, egy fordított minta, akkor a jó EL-meccs után jön a katasztrofális bajnoki mérkőzés. Vagy képes lesz fordítani a Fradi a hazai játékán?