Egy pont van a két csapat között, de amíg a Puskás Akadémiától csalódás a 7. hely, addig a Kisvárda még mindig erőn felül teljesít az 5. helyével. Viszont az irányok ellentétesek! Amíg a Szabolcs vármegyeiek lefelé haladnak, a felcsúti alakulat fölfelé indult el!
- A két gárda között egyértelmű a különbség. A Kisvárda mínusz 5-ös gólaránnyal szerepel ilyen jól, ez azt jelenti, nagyon nagy százalékban használják ki a kialakult helyzeteket, vagyis minden összejött eddig! De legutóbb már kaptak egy ötöst Pakson, három ellenében, előtte pedig egy 0-0-ás döntetlent értek el a Nyíregyháza ellen. Persze Révész Attila erős nyilatkozatai alapján a Kisvárda teljesítménye abszolút reális és ő igenis azt várja, hogy a dobogó közelében marad a gárda tartósan, erre azért nemigen érdemes fogadni!
- A Puskás Akadémia kerete hasonlatos a tavalyihoz. Még mindig kiemelkedik az átlagból, több kifejezetten jó képességű futballista kergeti a labdát Felcsúton. Mindenképpen ki kell emelni Lukács Dánielt, aki megtáltosodott, immáron 7 gólnál tart a szezonban és a válogatottba is beverekedte magát. A balszerencsésen végződött írek elleni meccsen is lőtt egy csodaszép gólt! Gyors, remekül érzi a kaput, technikailag is képzett. Mivel magyar, szinte bizonyos a részvétele a meccsen! A tippem pedig az, hogy ő lő gólt a mai mérkőzésen.



Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!