friss 2 órája

NB1: Puskás Akadémia - Nyíregyháza

NB1: Puskás Akadémia - Nyíregyháza

Az NB1 24. fordulójában az 5. helyen álló Puskás Akadémia hazai körülmények között fogadja a 10. helyezett Nyíregyházát.

  • A 7. és a 4. helyek között álló négyes (Paks,Puskás,ZTE,Kisvárda) nagyon szorosan áll egymás mellet és mive a Magyar Kupa helyzete úgy áll, hogy nagy eséllyel a 4. bajnoki helyezés is nemzetközi kupás indulást jelent majd, a fent emített négy csapat hatalmas harcban lesz a 4. helyért. Sőt a jelenle 3. Debrecen is besüllyehet még bb a harcba, ez esetben öt csapat vív majd két kupás helyezésért. Ennek a csoportnak a tagja a Puskás is amely tavaly még a bajnoki címért hajtott ilyenkor, mára viszont már megelégednének a európai kupaindulással is. A csapat kerete kétségtelenül gyengült tavaly óta, a távozó-, zömmel légiós futballisták helyére igazolt, főleg magyar labdarúgók nem mind vagy nem teljes mértékben váltották be a reményeket. Így a magyar szabály csúnyán betette a kaput a felcsútiaknak is. Nem sok olyan bajnkság van Európában, gyanítom nincs is több, amelynek a labdarúgó szövetsége szándékos szabályalkotással ellehetetenít több csapatot is az adott pontvadászaban, sőt nem csak, hogy ellehetetleníti, hanem még azt is eltűrik, hogy legyen csapat amelyik fittye hány ennek a szabálynak! Skandallum! A felcsútiak így aztán küzdenek, harcolnak derekasan, ma például kötelező lenne legyőzni nekik a Nyíregyházát. Ami azért sem lesz könnyű feladat, mert a szakmai vezetés tekitetében bizony a Bódog Tamás veette Szpari erősebbnek tűnik a Hornyák féle regnálásnál.
  • A Nyíregyháza is komoly küzdelemben van, ők a Diósgyőrel és most már az MTK-vel futnak verseny a megmaradó 11. még keső helyelkerülése a tét! A Szpari jó formában van, tavasszal még nem kaptak ki,két döntetlen mellett három győzelem a mérleg Bódog Tamáséknak. Meg kell említenem Meldin Dreskovic és Muhamed Tijani neveit, akik az utolsó igazolásként nagyon megdobták a Szpari teljesíményét. Fokozottan igaz ez Tianira, aki négy gólt szerzett öt meccs alatt!
  • A Puskás reaktív focija találkozik ma a Szpari támadó stílusával. Kérdés, melyik edző tud újítani és rákényszeríteni akaratát a másik mesterre. Bódogot jobb edzőnek tartom, így a gólváltás mellett, akár a vendégsikert sem tartom elképzelhetetlennek, de ez az opció már nem része a tippnek! 

👉 REGISZTRÁLJ ITT, aktiváld az egyedi bónuszkódot és legyen tiéd a 10.000 forintos befizetési bónusz! 

Ahhoz, hogy mindezt továbbra is fenntarthassuk ezen a szinten a Tipplapot, és még jobb- és több tartalmakat készíthessünk, hozzátok fordultunk segítségül és elindítottuk a Donably-t. Minden támogatás számít, és segít abban, hogy a közösségünk tovább növekedjen. Ha teheted, kérjük támogass minket! Ez számunkra hatalmas segítség! Előre is köszönjük szépen! 

👉 Támogass minket a Donably-n!

tipp
Puskás Akadémia - Nyíregyháza
Mindkét csapat szerez gólt | 1.88 | (7/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Ezt a gyenge Kazincbarcikát az ifi-játékosaival is meg kellene vernie a Fradinak, úgyhogy ma nem lehet a magyar-szabályra panaszkodni! Robbie Keane mennybe ment az EL-meccsen, ez a sikersorozat minden bizonnyal itt ragasztja akkor is, ha nem lesz bajnok a Fradi. De még lehet, de ahhoz minden elkövetkezendő meccsünket nyerni kell!
Ezt a gyenge Kazincbarcikát az ifi-játékosaival is meg kellene vernie a Fradinak, úgyhogy ma nem lehet a magyar-szabályra panaszkodni! Robbie Keane mennybe ment az EL-meccsen, ez a sikersorozat minden bizonnyal itt ragasztja akkor is, ha nem lesz bajnok a Fradi. De még lehet, de ahhoz minden elkövetkezendő meccsünket nyerni kell!
2026.02. 28. NB1: Győr - Újpest
Az Újpest kezdi összeszedni magát, két szép győzelem után képes lesz megállítani a bajnoki címért hajrázó Győrt?
Az Újpest kezdi összeszedni magát, két szép győzelem után képes lesz megállítani a bajnoki címért hajrázó Győrt?
Kelet-nyugati rangadó a Vasgyár szomszédságában! A szezon elején erre a meccsre fix hazait tippelt volna mindenki, de mára már a Zete a nemzetközi porondra vágyik, a Diósgyőr pedig örülni fog, ha bennmarad.
Kelet-nyugati rangadó a Vasgyár szomszédságában! A szezon elején erre a meccsre fix hazait tippelt volna mindenki, de mára már a Zete a nemzetközi porondra vágyik, a Diósgyőr pedig örülni fog, ha bennmarad.