2026.02. 21.

NB1: Újpest – Diósgyőr

NB1: Újpest – Diósgyőr

Mindkét csapat győzelem után érkezik a találkozóra, az Újpest a Debrecent verte hazai környezetben, míg a Diósgyőr idegenben győzte le a Paks csapatát. Vajon mire mennek egymással?

  • Újpesten nehezen indult a naptári év. Egy 1-1-es döntetlennel kezdtek Nyíregyházán, majd otthon kaptak ki a Puskás Akadémiától éppen csak 1-0-ra, pedig ezen a meccsen a játék képe már teljes mértékben kiegyenlített volt. Aztán beleszaladtak a késbe a Groupamában, majd legutóbb otthon verték meg a Debrecent. A liláknál egyértelműen Matko az a játékos, amelyik a hátán viszi a csapatát! 13 góllal már kétlöketes előnye van a győri Benbuaeli előtt! Rajta kívül is van még bőven néhány jó játékos Újpesten, de azt gondolom, hogy a következő szintlépéshez nyáron komoly vércserére lesz szükség! Fiola mehet vissza Fehérvárra levezetni, de rajta kívül is van a védelemben 2-3- játékos, aki valószínűleg mehet Isten hírével. Dehogy jót is mondjak, a fiatal Bodnár Gergő játéka kifejezetten ígéretes volt! Fenyő Noah nagyon tehetséges, kicsit még akklimatizálódik és nagy értéke lesz a középpályának, Horváth Krisztofer legutóbb nagyon gyenge volt, de ha jó napja van, akkor ő is képes válogatott szinten focizni. Ademi kuka, Maier pedig remélhetőleg futballozni is fog, nem csak az orvosi szoba előtt üldögél! Gradisar jól játszott, amióta itt van, Tucic, Brodic, Beridze és Vlijter nálam kuka, náluk sokkal jobbak kellenek. De alakul ez és Dárdai szakértelme alapján mos végre reálisnak tűnik a célkitűzés, miszerint idén bent maradni, jövőre 6. hely környéke, két év múlva dobogó és nemzetközi kupa. Aztán szépen becélozni az ezüstérmet! Jönnek a szép idők Újpesten.
  • Diósgyőrben is az aranyért fognak harcolni jövőre és utána, csak egy szinttel lejjebb! Kifejezetten kedvelem a miskolciakat, patinás egyesület, abszolút élvonalat érdemelne! De ahol hagyják, hogy ilyen dilettáns szakmai vezetés kormányozzon, az a csapat megérdemelten esik ki. Egyetlen reményük van, a balf.sz MTK, amely egy remek csapatot zúz tönkre most néhány hét alatt! Olyan, mintha direkt ki akarnának esni!? Mindenesetre, a Diósgyőr a Radenkovic-Kovács kettőssel zuhan az NB2 irányába. Legutóbb kihasználták a Paks hullámvölgyét és sikerült nyerni, de az Újpest ellen, idegenben nem lesz esélyük. Sima hazai győzelmet várok és Matko-gól is kinézhet könnyedén, szintén erős szorzóért!

👉 REGISZTRÁLJ ITT, aktiváld az egyedi bónuszkódot és legyen tiéd a 10.000 forintos befizetési bónusz! 

Ahhoz, hogy mindezt továbbra is fenntarthassuk ezen a szinten a Tipplapot, és még jobb- és több tartalmakat készíthessünk, hozzátok fordultunk segítségül és elindítottuk a Donably-t. Minden támogatás számít, és segít abban, hogy a közösségünk tovább növekedjen. Ha teheted, kérjük támogass minket! Ez számunkra hatalmas segítség! Előre is köszönjük szépen! 

👉 Támogass minket a Donably-n!

tipp
Újpest – Diósgyőr
Aljosa Matko szerez gólt | 2.40 | (7/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
tibcsi68 2026-02-21 16:58:44
2:2

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.02.21. 18:30
Újpest - Diósgyőr
Ázsiai Gólszám 3,75
Több, mint 3,75
2.81 2 - 1
Tét 800
Kihagyott nyeremény 2248
tibcsi68 2026-02-21 21:56:50
Az UTE egymaga 4 gólt rugott.
akibor000 2026-02-21 08:34:35
2-1

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.02.21. 18:30
Újpest - Diósgyőr
1X2 + Mindkét csapat szerez gólt
Hazai és igen
3.40 2 - 1
Tét 1000
Nyeremény 3400
Baggio 2026-02-21 07:20:25
A Matko gól jó ötlet és ma kiszakad a gólzsák is.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.02.21. 18:30
Újpest - Diósgyőr
Gólszám 2,5
Több, mint 2,5
1.59 2 - 1
Tét 100
Nyeremény 159
kohalmi82 2026-02-21 04:55:55
Kezd formája lenni végre a liláknak ezen a véleményen vagyok én is.
Hazaira teszem.

további tippjeink a Foci világából

Az NB1-es bennmaradást szinte már teljesítő Nyíregyháza hazai pályán fogadja a gödörből kimászni látszó Paks csapatát.
Az NB1-es bennmaradást szinte már teljesítő Nyíregyháza hazai pályán fogadja a gödörből kimászni látszó Paks csapatát.
2026.04. 11. NB1: MTK – ZTE
A kiesés ellen próbálkozó MTK a Hungária Körúton fogadja a már dobogós meglepetéscsapatot, a Zalaegerszeget!
A kiesés ellen próbálkozó MTK a Hungária Körúton fogadja a már dobogós meglepetéscsapatot, a Zalaegerszeget!
Vajon a becsületéért harcoló, de már kiesett Kazincbarcika dacból megnehezíti az Újpest dolgát? Lássuk!
Vajon a becsületéért harcoló, de már kiesett Kazincbarcika dacból megnehezíti az Újpest dolgát? Lássuk!