A két sötét lova a bajnokságnak! Mindkét gárda elkelt, a Loki spanyol-, a Zete dél-amerikai érdekeltségű tulajdonosi kézbe került. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi sül ki ebből, de elsőre talán a Debrecennél látok pozitív változást. Ezen a meccsen kiegyensúlyozott esélyeket látok, a Loki ütőképesebb valamivel, viszont a hazai pálya előnye kiegyenlíti ezt. Lássuk, mire mennek egymással!
- Nem fogom felsorolni az igazolásokat, hiszen mindkét gárdához zömmel ismeretlen idegenlégiósok érkeztek, különösen Zalaegerszegre, ahol eddig Dél-Amerikában játszó focista is igazolt. Mindenesetre a DVSC-nél komolyabb háttér, erőteljesebb keret várta az új tulajdonost, azt gondolom, hogy a Hajdúságban könnyebb lesz építkezni, mint Zalában. Amikor végignéztem a csapatokat elsőként kialakult bennem az első négyes, akik a bajnoki címért és a dobogóért küzdenek majd, illetve az utolsó kvartett, akik a kiesést akarják elkerülni. És bizony a Zetét ide sorolom, ők harcban lesznek a kiesés ellen, ha mégsem így lesz, akkor az komoly meglepetés lesz. Zalaegerszegen a pozitív az, hogy a keret nagyjából egyben maradt. Nem igazolt el sem Mim Gergő, sem Croizet és Dénes Csanád is maradt. Érekezett négy dél-amerikai 21 éves játékos, akikről semmit, de semmit nem tudunk. Ez a ZTE keret már tavaly is gyenge volt, és így első látásra idén is az lesz.
- Debrecenben spanyolos hangulat és stílus várható, az erősítések is ezt bizonyítják. Varga Ádám érkezett kölcsön a Fradiból, ez mindenképp fontos volt. Aztán jött a spanyol Adrian Guerrero és a szintén spanyol Fran Manzara. Ők ketten azért komolyabb szinten fociztak, mint az NB1, még így ismeretlenül is erősítést jelenthetnek. Jött még egy francia, egy szerb és egy venezuelai, no meg magyarok, főleg fiatalok kölcsönből vissza.
- Ezen a meccsen a hazai pálya előnye miatt nem mondok azonnal Debrecen-győzelmet! De az X2-őt így is be merem vállalni.



Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
Óriási hibák, bazi nagy gólok, nb1 is so back!
tippszelvény
ZTE - DVSC
ZTE
tippszelvény
ZTE - DVSC
Hazai és igen
tippszelvény
ZTE - DVSC
Vendég és kevesebb
tippszelvény
ZTE - DVSC
DVSC
Hát azért, mert ők a leggyengébbek, teljesen új csapatot építettek, annak idő kell, hogy összeérjen. Nincs hazai pályájuk, Mezőkövesden kell játszani és végezetül a nem nagyon tudok olyan csapatot mondani, amely ne lenne egységesebb, minőségben jobb. De természetesen, ez nem személyeskedés, vagy a Kazoncbarcika kipécézése, hanem csak próbálom felmérni az erőviszonyokat. Lehet, hogy rám cáfolnak és bent maradnak, volt már ilyesmire példa, de ritkán.