Jelen pillanatban ez a meccs az idei szezon eddigi első számú kiesés-elleni rangadója. 4-4 ponttal állnak az utolsó két helyen, aki itt nyerni tud az kicsit le tudja rázni a másikat. Sőt, ha az Újpest meg tudná verni a Nyíregyházát, akkor az csapat, amelyik ezen a találkozón győztesen hagyja el a pályát, még a kiesőhelyekről is el tud lépni! Komoly a tét, de mire mennek egymással?
- A Zalaegerszeg kicsit jobban kezdett, hiszen a bajnokság elején sorozatos döntetleneket ért el. Csak aztán az emelkedés helyett zuhanás következett és a gárda három vereséget ért el sorozatosan, ezzel pedig lecsúszott egészen az utolsó helyig! Ők az egyetlen alakulat, a melyik még nem nyert meccset az idei bajnokságban! A dél-amerikai illetőségű tulajdonosi háttér meg is tette a szükséges lépéseket, amelyek egyfelől az egyetlen rutinos, jól szervező játékos Croizet eladása volt, valamint újabb-, nevenincs dél-amerikai játékosok leigazolása volt. No persze ez még nem jelenti azt, hogy ők tehetségtelenek, de egyelőre még nem mutattak semmit, míg Croizet már igen. Legutóbb az MTK ellen meccseltek Budapesten és nem szabad elvitatni a Zetétől, hogy sokáig szépen tartotta magát! De a védelmi problémák megint kiütköztek és Molnár Ádin a 75. percben betalált. A végére maradt az 1-0 és az újabb vereség a ZTE számára. Mindezek után egyre aggasztóbb a helyzet, amiből egy jó kis győzelem kiránthatná a csapatot.
- A Kazincbarcika esetén lehet látni a fejlődést a csapat háza táján! A DVTK ellen már majdnem sikerült, de végül csak döntetlen lett, aztán a Paks elruházta őket 3-0-ra, majd jött a legutóbbi forduló, ahol Mezőkövesden (hazai pályán) megverték az Újpestet. Méghozzá teljesen megérdemelt módon, jó játékot mutatva. Természetesen kellett hozzá a bűnrosszul játszó lila alakulat is, de ettől még a siker ,az siker marad. Az ő védekezésük egy fokkal talán jobb, Gyollai kapus egészen jól véd és a csapat is egyre jobban összeérik. A meccs pikantériája Meshack lesz, aki korábban a Zetében játszott, majd rövid külföldi kitérőt követően a Kazincbarcikába igazolt.
- Az utóbbi időszak mutatott játéka alapján nálam a Barcika az esélyesebb, de az idegenbeli helyszín azért óvatossá tesz. Aztán megnéztem a szorzókat és egészen meglepett! Nagyon komoly különbséggel (1,73-4,15-4,75) várják a bukik a ZTE sikerét. Nem tudom miért, a hazai pálya előnye ennyit nem jelent, a dél amerikai fiúk pedig eddig még nem bizonyítottak. Nálam ez X2, de kíváncsi vagyok, mit szóltok hozzá!



Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
Az én véleményem nem a hazai pálya miatt van. Erős indok nálam a hazai győzelem, mivel eddig csak a ZTE nem nyert mérkőzést az idei szezonban. Hát kit tudnának elkapni, ha nem épp az utolsó előttit.
Ma szerintem meglesz az első győzelmük.
🍀
tippszelvény
ZTE - Kazincbarcika
ZTE
Nem tudom, de nekem ez a meccs tipikusan egy erős X meccs.
Egy görcsösen akaró két csapat találkozása, amiben mind a kettő győzelemre hajt... Aztán egy döntetlennel beérik, aminek egyik fél sem örül de szomorúan elfogadják.