2019.05. 11.

OTP Bank Liga: A Fradi idei búcsúmeccse a hazai szurkolóktól

OTP Bank Liga: A Fradi idei búcsúmeccse a hazai szurkolóktól

A Groupama Aréna búcsúzik a bajnokságtól. Az idei bajnoki szezonban ez lesz az utolsó mérkőzés, amely igen izgalmasnak ígérkezik, hiszen a már bajnok Ferencváros a dobogó harmadik fokáért elkeseredetten harcoló DVSC-t fogadja. Gólokra van kilátás én pedig egy kövér duplázót hoztam!

LABDARÚGÁS, NB I
2019.05.11. 19:30
FTC - DEBRECEN

  • A Fradi teljesen megérdemelten lett bajnok. Szerhij Rebrovnak sikerült meghonosítani a futballról valló filozófiáját, a kőkemény erőnléten alapuló totális kontrollt és támadójátékot, amit mesterétől, az ukránok legendájától, Lobanovszkij mestertől tanult. Ehhez pedig a hazai mezőny legerősebb kerete állt rendelkezésére. Petrjak minden bizonnyal már nem játszik többet a Ferencvárosban, de van helyette, aki fog. A motiváció pedig adott, hiszen nagyon fontos lenne győzelemmel búcsúzni a csodálatos hazai közönségtől, akik idén nem egyszer bizonyították elhivatottságukat. A Derbi elleni koreográfia például egész Európában nagy tetszést aratott a szurkolók között. Azt várom, ami a Fradit eddig is jellemezte, elszánt, rengeteg mozgáson alapuló letámadás, szélről érkező beadások és mélységi passzok sokasága, amit elöl Szihnyevics vár majd. Lanzafame eltiltás miatt nem lép pályára. Egészen biztos vagyok benne, hogy a Zöldek komolyan veszik a meccset, amit meg akarnak nyerni. Ez pedig garancia a hazai gólra, gólokra is akár.
  • A másik oldalon a DVSC, akik a bronzéremmel az európai kupaindulást vették célba, de ehhez még mindenképpen pontokra lenne szükség, hiszen az Újpest és a Honvéd is ide pályázik. Mivel a liláknak ugyanannyi pontjuk van, velük vannak versenyfutásban a harmadik helyért elsősorban. A Lokiban Herczeg András kiváló munkát végez! A rutinos játékosok mellé remekül építi be a tehetséges fiatal játékosokat. Igazi nagybetűs csapat a Debrecen, amelynek ha jól megy a játék a legjobb alakulatokat is képes megverni. Ezt már pont a Ferencváros elleni hazai meccsen be is mutatták. Ők is menni fognak, ráadásul az ő vállukat nem nyomja az esélyesség terhe.

Minden bizonnyal egy remek, lüktető meccset láthatunk majd sok góllal, a tippem is erre vonatkozik!

Fogadóiroda ODDS
22bet.com -
bet365.com 1.90 
Pinnacle 1.75 (OVER 2,5 and 3)
Unibet 1.61 (MINDKÉT CSAPAT GÓL)
tipp
FTC - Debrecen
Mindkét csapat gólt szerez & több, mint 2,5 gól a mérkőzésen | 2.30 | (7/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Az a nagy szerencséje a Ferencvárosnak, hogy nem csak ők botladoznak méltatlanul magukhoz képest, hanem a riválisok is! Olyannyira, hogy a tabella első helyén jelenleg a Debrecen áll. Ma a Fradi elmaradt meccsét pótolja be Kisvárdán, majd a hétvégi fordulóban a Groupamában is összecsapnak a csapatok.

A hétközi időszakban két elmaradt mérkőzést pótolnak be az NB1-ben, ezek közül ma a Győr mezőkövesdi vendégjátéka kerül megrendezésre, ahol a Kazincbarcika lesz a pályaválasztó. Első látásra egyoldalú találkozónak tűnik!

Hát ha folytatódik az eddigi egy sima-, egy fordított minta, akkor a jó EL-meccs után jön a katasztrofális bajnoki mérkőzés. Vagy képes lesz fordítani a Fradi a hazai játékán?
Hát ha folytatódik az eddigi egy sima-, egy fordított minta, akkor a jó EL-meccs után jön a katasztrofális bajnoki mérkőzés. Vagy képes lesz fordítani a Fradi a hazai játékán?