2020.06. 21.

OTP Bank Liga: Az utolsó szalmaszálak...

OTP Bank Liga: Az utolsó szalmaszálak...

A Debrecen helyzete egyre kilátástalanabb. Lassan meg kell barátkozni a gondolattal, hogy a 90-es évek legjobb csapata a másodosztályban fogja kezdeni a jövő évi szezont. Persze amíg van esély, addig nem szabad föladni és nem is fogják. Ma verhető ellenfél, a DVTK érkezik.

LABDARÚGÁS, NB I 
2020.06.21. 21:05
DEBRECEN - DIÓSGYŐR

  • Nagyon egyszerű a képlet. A Debrecennek minden meccsét meg kell nyernie a hátralévő három összecsapását és még abban is bíznia kell, hogy a Kisvárda pontokat hullat. Már csak azért is nehéz lesz, mert most a DVTK helyet cserél a Zetével, ha nyer, legközelebb pedig a Loki Mezőkövesdre utazik, ahol a harmadik helyért harcot folytató Zsóry lesz az ellenfele. Az utolsó fordulóban pedig a paksiak várnak Kondás Elemér csapatára. Félő, hogy jövőre a Nagyerdei Stadion lesz a másodosztály legszebb arénája.
  • A legnagyobb érvágás Bódi Ádám kiesése. Az egykori válogatott középpályás sérülés miatt nem játszik, pedig a csapat nagyon fontos tagja. A győzelemhez csakis a gólokon vezet az út, így támadni kell. Fel kell vállalni a mélységből indulásokat, egy-az-egyben rá kell vezetni a labdát a gyors játékosoknak a diósgyőri védőkre, megcsinálni a cselt, valamint sokat próbálkozni átlövésekből is! Ha ezek nincsenek, akkor a gólhelyzetek száma nagyságrendileg sokkal kevesebb.
  • A DVTK pedig be fog állni stabil védekezésre és a kontrákra játszani. A gond az, hogy a debreceni játékosok vállán nagy a teher, hatalmas s tét, muszáj lenne nyerni. És ilyen mentális állapotban nagyon nehéz megcsinálni a cseleket, valamint a legjobb megoldást választani. A borsodi alakulat pedig miért is játszana félgőzzel? Miért is engedné át a pontokat a nehéz helyzetben lévő Debrecennek? Akarjunk hinni az tiszta játékban és a Borsodi-hajdúsági térségi rangadó ténye is sokat nyom a latban.  

Azt gondolom, hogy ez a meccs sokkal kiegyenlítettebb lesz, mint ahogy a szorzói mutatják. Éppen ezért a DVTK 3,5-ből indulok ki és azt gondolom, nem kap ki ma Feczkó Tamás csapata.

tipp
Debrecen - Diósgyőr
Kétesély | Döntetlen vagy Diósgyőr | 1.70 | (8/10)

kapcsolódó meccs

Debrecen - Diósgyőr

2020. 06. 21. 21:05 | NB I Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A téli szünet előtti utolsó fordulóban a 4. helyen álló Debrecen hazai körülmények között fogadja a 6. helyezett Kisvárda csapatát. Kelet-magyarországi összecsapásról van szó, így motivált csapatokat láthatunk majd.

Újpesten megérkezett Dárdai Pál! Ő lesz a klub sportigazgatója, otthagyta ezért a munkáért a Herthát és Berlint. Ma pedig meglehet a sima győzelem is, hiszen az utolsó helyezett Kazincbarcika érkezik a Megyeri útra.

Kicsi, sárga, savanyú, de a miénk és így szeretjük, ahogy van.Ismét nyereményjátékot indítunk az NB1-es szezonra, pont ugyanazokkal a szabályokkal, mint tavaly. Minden egyes fordulóra kell tippelni, a szezon végén az első három helyezett nyer. A részleteket kattintás után!