2024.03. 02.

OTP Bank Liga: Debrecen – Mezőkövesd

OTP Bank Liga: Debrecen – Mezőkövesd

A Debrecen megint megszorongatta a Ferencvárost, ezúttal a kupában! Hosszabbítás és büntetők után jutottak tovább csak a Zöldek, az pedig már lutri. Ma hazai pályán játszik a Loki és bizony nagyon sok köze is van ehhez a meccshez a szerdai kupameccsnek!

  • Hát itt olyan nagy a minőségi különbség a két gárda között, hogy nehezen hiszem, hogy a Lokit meg lehet verni. Csak egy dolog van, ami a Kövesd ellen szól, az, hogy csütörtök este 10kor ért véget a Debrecen kupameccse a Fradival, most szombaton pedig kora délután már pályán kell lenniük. De azt gondolom, hogy a Lokiban megvan az a keret, ami a rotálás után is ütőképes lesz ma. A Fradi ellen csak csereként játszott például a Kecskemétről igazolt Szuhodovszki Soma, ő biztos szerepet kap ma a kezdőben is, valamint ott lehet a pályán már a kezdő sípszótól kezdve az izlandi Thor is.
  • A Mezőkövesdben van néhány jó képességű játékos (Molnár, Cseri, Drazsics), ők már kevesek lesznek. Ráadásul, náluk nem sült el olyan jól az ismeretlen szerb edző kinevezése, mint a DVTK-nál. Nem tudok semmit sem felhozni a Kövesd mai pontszerzése mellett. Itt stabil hazai győzelemre lehet számítani, még a döntetlen is meglepetés lenne. Tipp: Debrecen nyer 1,60-ért.

KÉRJÜK, SEGÍTSD A MUNKÁNKAT ÉS A TIPPMEZŐRE VAGY ERRE A FELIRATRA KATTINTVA, REGISZTRÁLJ A MEGÚJULT TIPPMIXPRÓRA AHHOZ, HOGY JÁTSSZ! KÖSZÖNJÜK!

tipp
Debrecen – Mezőkövesd
Debrecen nyeri a meccset | 1.60 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Niké 2024-03-02 12:07:59
Debrecen képes leadni a keletiek rangadóján a 3 pontot.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.03.02. 12:30
DVSC - Mezőkövesd
1X2
Mezőkövesd
5.25 0 - 1
Tét 1000
Nyeremény 5250
Bazs95 2024-03-02 14:22:58
Grat!
Malacka123 2024-03-02 14:22:13
Gondolkodtam,hogy megrakom X2 - re
Csak lemaradtam róla sajnos.
Amíg a tipmix szponzor addig lesznek
ès vannak ilyenek.
Ezt már megfigyeltem a magyar bajnokságban.
Lalika 2024-03-02 14:14:02
Képes volt
AHA 2024-03-02 13:45:47
Előben megprobaltam a meglepi vendéget.. De 60p után illene kaput találni
Lalika 2024-03-02 14:14:37
Talált is
AHA 2024-03-02 14:28:50
Jol elsült a balos

további tippjeink a Foci világából

A tabella második helyén álló Puskás Akadémia látogat a Kisvárdához, amelynek elsősorban a hazai nyeretlenségi sorozatát és a gyenge helyzetkihasználását kellene megszakítania. A felcsútiak 21 ponttal állnak, míg a Kisvárda 12 pontot gyűjtött az eddigi 12 fordulóban. Könnyen lehet, hogy Supka Attila hamarosan követi Pinezits mestert!

A mai találkozón az MTK-nak hazai pályán kellene javítania a gyenge bajnoki formáján, úgy, hogy a Kispest Honvéd az előző fordulóban aratott győzelemmel érkezik. Külön érdekesség, hogy az MTK-nál Pinezits Máté távozása után Kanta József megbízott vezetőedzőként irányítja majd a csapatot!

A Paks hazai pályán szeretné megszakítani a ZTE elleni kedvezőtlen sorozatát, a vendégek viszont jó formában érkeznek, és az előző egymás elleni találkozójukon 5–2-re nyertek.
A Paks hazai pályán szeretné megszakítani a ZTE elleni kedvezőtlen sorozatát, a vendégek viszont jó formában érkeznek, és az előző egymás elleni találkozójukon 5–2-re nyertek.