2023.02. 11.

OTP Bank Liga: Debrecen – Paks

OTP Bank Liga: Debrecen – Paks

A szombati játéknap utolsó meccsén keleti országrész többszörös bajnok csapata, már az 5. helyen álló DVSC a Nagyerdei Stadionban látja vendégül a 7. helyen álló Paksi FC-t. Vajon idegenben működik az atomcsapás?

  • Minden alkalommal azt tudom megemlíteni, így ma is, hogy a Loki jó eredményei az új szakvezetés munkájának eredménye. Srdjan Blagojevic csapata már az 5. a bajnokságban, a hétközi kupafordulóban pedig a Győrrel szemben jutottak tovább. A hajdúsági együttes vezére Dzsudzsák Balázs, aki rendkívül elszántan és nagy kedvvel futballozik, a veteránnak számító játékostársai mellett pedig a fiatalok is jól teljesítenek. Egy remek kohézió most a Debrecen és nem látom okát annak, hogy ez a fejlődés és jó teljesítmény megálljon.
  • A Paksnál nem érzem ezt a lendületes fejlődést. Stagnál a Paks, vannak jobb meccseik, amelyek közlé becsúsznak a szenvedős pontvesztések. Kedvelem Waltner Róbertet, talán az egyik legígéretesebb magyar szakvezető, aki ráadásul egyre rutinosabb is. A téli átigazolási időszak egyik legjobb húzása lehet Skrbek Alen Paksra érkezése, a kiváló képességű fiatal ha beérik, nagyon értéke lehet a tolnai egyesületnek.
  • A mai meccs egyrészt a hazai pálya miatt, másrészt a remek forma miatt a Lokié lehet.
tipp
DVSC - Paks
1X2 | DVSC | 2.45 | (8/10)

kapcsolódó meccs

DVSC - Paks

2023. 02. 11. 19:30 | NB I Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
tibcsi68 2023-02-11 17:45:48
Ezt gondolom

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2023.02.11. 19:30
DVSC - Paks
Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5
Igen és több, mint 2,5
1.88 2 - 1
Tét 600
Nyeremény 1128
tibcsi68 2023-02-11 21:25:58
Mákos tipp volt, 2 gól hosszabításban!

további tippjeink a Foci világából

A téli szünet előtti utolsó fordulóban a 4. helyen álló Debrecen hazai körülmények között fogadja a 6. helyezett Kisvárda csapatát. Kelet-magyarországi összecsapásról van szó, így motivált csapatokat láthatunk majd.

Újpesten megérkezett Dárdai Pál! Ő lesz a klub sportigazgatója, otthagyta ezért a munkáért a Herthát és Berlint. Ma pedig meglehet a sima győzelem is, hiszen az utolsó helyezett Kazincbarcika érkezik a Megyeri útra.

Kicsi, sárga, savanyú, de a miénk és így szeretjük, ahogy van.Ismét nyereményjátékot indítunk az NB1-es szezonra, pont ugyanazokkal a szabályokkal, mint tavaly. Minden egyes fordulóra kell tippelni, a szezon végén az első három helyezett nyer. A részleteket kattintás után!