2025.05. 18.

OTP Bank Liga: Debrecen – Paks

OTP Bank Liga: Debrecen – Paks

A kiesés elől menekülő Debrecen hazai pályán fogadja a dobogóra hajtó és már kupagyőztes Paksi SE-t. A tabella 11. és 3. helyezettje között papíron jelentős a különbség, de a legutóbbi eredmények és a gólgazdag múltbéli összecsapások-, és a Paks hosszabbításba torkolló kupadöntője miatt nyílt, izgalmas találkozóra számíthatunk.

  • A Loki számára kiemelten fontos a három pont megszerzése, mivel jelenleg a 11. helyen állnak, és ezzel a kiesés réme fenyegeti őket. A szezonban eddig 8 győzelmet arattak, 17 alkalommal kaptak ki, és mindössze 6 döntetlent értek el, ami gyenge! Támadásban ugyan képesek veszélyt teremteni – 1.58 gól/meccs –, de a védelem sebezhető, hiszen 1.9 gólt is kapnak átlagosan. A legutóbbi mérkőzésükön 4–2-es vereséget szenvedtek a Puskás Akadémiától, és az elmúlt öt meccsükből csak egyet tudtak megnyerni, háromszor kikaptak, egyszer döntetlent játszottak. A Loki vezetőedzője számára kétszeresen is fontos a Loki bent tartása, hiszen az NB2-ben már nem lehetnek külföldi edzők. Még olyanok sem, akiket El Maestro-nak hívnak! Egy ilyen kerettel rendelkező csapat kiesése hatalmas blama lenne, de még van esély, hogy bent maradjanak! Ha ma tudnának pontot lopni a kupagyőzelem után, minden bizonnyal fáradt és demotivált Paks ellen, akkor mentálisan felpörögnének és az utolsó meccs a Fehérvár elleni, minden bizonnyal ki-ki összecsapás lesz! Lesz itt még izgalom!
  • A Paks idén is stabil teljesítményt nyújt, és jelenleg a dobogó harmadik fokán áll, friss kupagyőztesként most már biztosan az Európa Liga-selejtezőben vesznek majd részt. A döntő hosszabbításig, majd büntetőkig ment, így biztosan fáradtabb is a csapat, no meg egy ilyen nagy siker után nehéz mentálisan felpörögni és koncentrálni! Pedig a Paks nagyon jó csapat! A csapat 16 győzelmet, 8 vereséget és 7 döntetlent könyvelhetett el, ami jól tükrözi a kiegyensúlyozott játékot. A támadósoruk az egyik legerősebb a bajnokságban, 2.06 gólt szereznek átlagosan, míg 1.48-at kapnak.
  • Nagyon kiegyenlített meccs lehet ez, Bognár rotálni fog, nekik nincs már ténylegesen motiváció, így nyugodtan megteheti. Jöhetnek a fiatalok, akik oda fogják magukat tenni! A fentiek alapján, azt gondolom, lesz esélye a Debrecennek gólt-gólokat szerezni és akár nyerni is.

TUDTAD, HOGY A TIPPLAPPAL ISMÉT 5000 FORINTOS FELTÖLTÉST KAPHATSZ? KATTINTS ÉS MEGTUDOD!

tipp
Debrecen – Paks
DVSC nyer | 1.87 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
49ers_fan 2025-05-18 16:40:17
❤️🤍🖤🤍

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.05.18. 16:45
DVSC - Paks
1X2 + Gólszám 4,5
Hazai és kevesebb
2.62 0 - 0
2025.05.18. 17:00
Körmend - DEAC
A mérkőzés győztese
DEAC
1.83 76 - 97
Eredő odds 4.80
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 4800
Ronnie 2025-05-18 15:49:02
Szerintem ekkora szorzót nem enged el Bognár Gyuri :D
(Tippmixprón 4,20)

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.05.18. 16:45
DVSC - Paks
1X2
Paks
3.15 0 - 0
Tét 100
Kihagyott nyeremény 315
Ronnie 2025-05-18 18:46:19
Elfelejtettek egyeztetni Szappanossal, utóbbi a hazaira fogadott.
bazsi411@gmail.com 2025-05-18 11:10:58
Szerintem bent kell tartani a Debrecent. Talán ma szerencsésebb helyzetben van mint a Vidi mivel a Paks aki már nincs tét, de a Fradinak van. Bognár fasza gyerek és kedvez a Debrecennek.
Gyurka72 2025-05-18 06:48:01
A Pakstól ma nem várok sok gól. Nyer a Debrecen simán.
surda64 2025-05-18 08:55:02
Igen...
Baggio 2025-05-18 05:54:05
A Lokinak támadnia kell a győzelemért, a Paks gyors játéka illeni fog hozzá. Lesz vagy négy gól itt

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.05.18. 16:45
DVSC - Paks
Gólszám 3,5
Több, mint 3,5
2.06 0 - 0
Tét 100
Kihagyott nyeremény 206

további tippjeink a Foci világából

Az a nagy szerencséje a Ferencvárosnak, hogy nem csak ők botladoznak méltatlanul magukhoz képest, hanem a riválisok is! Olyannyira, hogy a tabella első helyén jelenleg a Debrecen áll. Ma a Fradi elmaradt meccsét pótolja be Kisvárdán, majd a hétvégi fordulóban a Groupamában is összecsapnak a csapatok.
Az a nagy szerencséje a Ferencvárosnak, hogy nem csak ők botladoznak méltatlanul magukhoz képest, hanem a riválisok is! Olyannyira, hogy a tabella első helyén jelenleg a Debrecen áll. Ma a Fradi elmaradt meccsét pótolja be Kisvárdán, majd a hétvégi fordulóban a Groupamában is összecsapnak a csapatok.
A hétközi időszakban két elmaradt mérkőzést pótolnak be az NB1-ben, ezek közül ma a Győr mezőkövesdi vendégjátéka kerül megrendezésre, ahol a Kazincbarcika lesz a pályaválasztó. Első látásra egyoldalú találkozónak tűnik!
A hétközi időszakban két elmaradt mérkőzést pótolnak be az NB1-ben, ezek közül ma a Győr mezőkövesdi vendégjátéka kerül megrendezésre, ahol a Kazincbarcika lesz a pályaválasztó. Első látásra egyoldalú találkozónak tűnik!
Hát ha folytatódik az eddigi egy sima-, egy fordított minta, akkor a jó EL-meccs után jön a katasztrofális bajnoki mérkőzés. Vagy képes lesz fordítani a Fradi a hazai játékán?
Hát ha folytatódik az eddigi egy sima-, egy fordított minta, akkor a jó EL-meccs után jön a katasztrofális bajnoki mérkőzés. Vagy képes lesz fordítani a Fradi a hazai játékán?