2024.08. 10.

OTP Bank Liga: Diósgyőr – Ferencváros (BL-csalódás után nehéz bajnoki)

OTP  Bank Liga: Diósgyőr – Ferencváros (BL-csalódás után nehéz bajnoki)

Csalódást jelentő vereséget szenvedett a hétközi BL-selejtezőn a Fradi, de ez cseppet sem fogja meghatni a borsodi legényeket, mindent megtesznek majd, hogy tovább szomorítsák a zöldek táborát. Mondjuk ehhez azért lesz pár szava Dibuszéknak is.

  • A hétközi BL-selejtezőn jól láthattuk, hogy ami elég az NB1-ben, az messze nem elég a BL-be jutásért sem már! Ez a Midtjylland lehet, hogy értékében hasonló, mint a Fradi, de 7-8 BL-szintű játékosa van (6-7 milliós értékben), míg a Fradinak maximum négy! Most, hogy Marquinhos elment, maradt Dibusz, Zachariassen, Traoré és Varga Barna, a többiek nem ütik már meg a BL-szintet! Az elmúlt hetekben egekbe dicsért Raul Gustavo eddig magabiztos volt, most hibázott, gól lett belőle! A jobbhátvédben és még jó pár poszton zakatoló, eddig remeklő Makreckis egyszer kihagy, máris gólt kapnak a zöldek! Félreértés ne essék, ezek a játékosok, meg még jó pár a Fradiban az NB1-ből magasan kiemelkednek, az EKL-ben és vagy az EL-ben még elegendőek arra, hogy pontokat szerezzenek, akár továbbjussanak, de ennél többre nem! A BL-ben több kell! Jóval több! És, hogy miért nincs még a Fradinak 5-7 ilyen szintű játékosa, főleg ha a Midtjyllandnak lehet és anyagilag is megengedhetné már a csapat? Hát azért, mert az NB1-be nem akarnak eljönni játszani! Mert egy 21-23 éves Laiduni, Marquinhos stb, eljön és tudja, hogy ez ugródeszka, de ennél egy emelettel magasabb játékos már nem fog eljönni ide a posványba! Mert a Dán bajnokság pontosan ennyivel erősebb. Hiába Pascal Jansen felsőbb polcos edző, egyelőre nagyon úgy fest a BL-hez még kell fejlődni.
  • És hogy mi lesz ma a DVTK ellen? Mivel ez a posvány NB1, itt ha ezek a játékosok odateszik magukat, plusz Jansen megcsinálja a taktikát, akkor nem lehet gond Diósgyőrben sem. Főleg úgy nem, hogy láttam a DVTK fehérvári meccsét és hát maradjunk annyiban, hogy Diósgyőrben is van még szükség munkára ahhoz, hogy stabilan a dobogóért küzdjenek. Itt ma, ha nem történik kiállítás, vagy valami hatalmas váratlan összezuhanás a Ferencváros részéről, akkor biztos zöld-fehér győzelem születik majd. Azok közé a Fradi-szurkolók közé tartozom, akik egyáltalán nem nézik le a többi rivális csapatot, sőt Diósgyőrrel családi kötődésem is van, kifejezetten szurkolok, hogy ők legyenek az a csapat, amelyik képes felzárkózni és akár a nemzetköziben esélyesen kijutni a főtáblára.

KÉRJÜK, SEGÍTSD A MUNKÁNKAT ÉS A TIPPMEZŐRE VAGY ERRE A FELIRATRA KATTINTVA, REGISZTRÁLJ A MEGÚJULT TIPPMIXPRÓRA AHHOZ, HOGY JÁTSSZ! KÖSZÖNJÜK!

tipp
Diósgyőr – Ferencváros
Mindkét csapat szerez gólt | 1.68 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
eden12 2024-08-10 14:15:53
2-2✌️🤣🤙

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.08.10. 16:00
Diósgyőr - FTC
1X2 + Mindkét csapat szerez gólt
Döntetlen és igen
4.90 0 - 2
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 4900
eden12 2024-08-10 14:15:13
✌️

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.08.10. 16:00
Diósgyőr - FTC
Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5
Igen és több, mint 2,5
1.87 0 - 2
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 1870
barcelona 2024-08-10 02:29:01
A fradinak és más nb 1-es csapatnak is Afrikából és dél Amerikából, főleg Brazíliából kellene vennie utánpótlás korú játékosokat. Én biztos ezt tenném, mert vannak nagy tehetségek, csak meg kell találni őket. De ezért vannak elvileg a játékos megfigyelők. Simán tudnak a 17-18 éves srácok úgy focizni, mint ezek az agyonsztárolt ebben a térségben is középkategóriás játékosok.
A fradi nem biztos, hogy hozni fogja a meccset. Szerintem biztosabb, hogy gólt kapnak és lőni is fognak legalább egyet.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.08.10. 16:00
Diósgyőr - FTC
Mindkét csapat szerez gólt
Igen
1.57 0 - 2
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 1570
Ronnie 2024-08-10 01:53:13
Nekem még most is van családi (nem rokoni) kötődésen Borsoddal, bár Pesten születtem a 8. kerületben, de kicsi az ország :D
Ennek örömére Pászkál ma kevésbé mászkál, mert nyerő felállást használ, vagy kisebb tétet b*sznál.
Megint alpári voltam, bocsánat kívánok.
Legalább 2 góllal győzünk ma, nem azért mert olyan jók vagyunk, hanem mert a miskolciak gyengének tűnnek.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.08.10. 16:00
Diósgyőr - FTC
Hendikep 1:0
FTC
2.54 0 - 2
Tét 100
Nyeremény 254

további tippjeink a Foci világából

Az a nagy szerencséje a Ferencvárosnak, hogy nem csak ők botladoznak méltatlanul magukhoz képest, hanem a riválisok is! Olyannyira, hogy a tabella első helyén jelenleg a Debrecen áll. Ma a Fradi elmaradt meccsét pótolja be Kisvárdán, majd a hétvégi fordulóban a Groupamában is összecsapnak a csapatok.
Az a nagy szerencséje a Ferencvárosnak, hogy nem csak ők botladoznak méltatlanul magukhoz képest, hanem a riválisok is! Olyannyira, hogy a tabella első helyén jelenleg a Debrecen áll. Ma a Fradi elmaradt meccsét pótolja be Kisvárdán, majd a hétvégi fordulóban a Groupamában is összecsapnak a csapatok.
A hétközi időszakban két elmaradt mérkőzést pótolnak be az NB1-ben, ezek közül ma a Győr mezőkövesdi vendégjátéka kerül megrendezésre, ahol a Kazincbarcika lesz a pályaválasztó. Első látásra egyoldalú találkozónak tűnik!
A hétközi időszakban két elmaradt mérkőzést pótolnak be az NB1-ben, ezek közül ma a Győr mezőkövesdi vendégjátéka kerül megrendezésre, ahol a Kazincbarcika lesz a pályaválasztó. Első látásra egyoldalú találkozónak tűnik!
Hát ha folytatódik az eddigi egy sima-, egy fordított minta, akkor a jó EL-meccs után jön a katasztrofális bajnoki mérkőzés. Vagy képes lesz fordítani a Fradi a hazai játékán?
Hát ha folytatódik az eddigi egy sima-, egy fordított minta, akkor a jó EL-meccs után jön a katasztrofális bajnoki mérkőzés. Vagy képes lesz fordítani a Fradi a hazai játékán?