2024.05. 11.

OTP Bank Liga: Diósgyőr – Ferencváros (Ha az Újpest bevert hetet, mi lesz ma?)

OTP Bank Liga: Diósgyőr – Ferencváros (Ha az Újpest bevert hetet, mi lesz ma?)

A DVTK legutóbb szégyenteljes 7-0-ás vereséget szenvedett Újpesten, valami olyan gyenge játékkal, ami gyanakvás nélkül szinte elképzelhetetlen!

  • Mivel a DVTK, csuda tudja, hogy miért, szégyenteljes 7-0-ás vereséget szenvedett Újpesten, ma ezen a meccsen próbálja majd meg kibékíteni a közönséget, amely el sem megy a meccsre, hiszen ők józanul látják az esélyeket. Ha a DVTK-nak egy borzalmasan gyenge Újpest tudott hetet gurítani, akkor a Fradi még egy rotált csapattal is kétszámjegyűt csapat. De itt mérget lehet tenni, hogy a Diósgyőr nem lesz ma gyenge!! Sokkal-sokkal erősebb és karakteresebb focit fognak játszani, mint legutóbb. Kérdés, hogy ez ma mire elég.
  • A Fradi rotálni fog, hiszen a prioritás a jövő heti kupadöntő, így biztosan szerepelni fog Botka, Civic, Szevikjan, Kodro is. Aztán ha szükséges, akkor a második félidőben jönnek majd a cserék. Ez az idei Fradi össze sem hasonlítható a tavalyival, már amikor már megnyerte a bajnokságot. A Csercseszov-féle csapat miután bajnok lett borzalmasan gyenge teljesítményt nyújtott. Sőt már előtte is. Ez az idei brigád pedig élvezi a focit, örömmel játszanak, azok a játékosok, akik kevesebb lehetőséget kapnak (Szevikjan, Kodro) igyekeznek bizonyítani azt, hogy kezdőként is lehet rájuk számítani. Dejan Sztankovics kiváló taktikát dolgoz ki mindig, a taktikai fegyelem hatalmas, akiket nem lehetett megreformálni az repült a keretből, még egy olyan kiváló játékos is, mint Tokmac, akinek sokat köszönhettek! Erő van, egyetértés van, bajnoki cím van. Nehezen hiszem, hogy még egy csúcsra járatott Diósgyőr is képes lenne pontot szerezni, de most még a meccs előtt egyetlen kívánságom van: Nehogy agyonrúgjanak valakit! Még egy pontot is odaadnék azért, hogy ne sérüljön le senki. 

KÉRJÜK, SEGÍTSD A MUNKÁNKAT ÉS A TIPPMEZŐRE VAGY ERRE A FELIRATRA KATTINTVA, REGISZTRÁLJ A MEGÚJULT TIPPMIXPRÓRA AHHOZ, HOGY JÁTSSZ! KÖSZÖNJÜK!

tipp
Diósgyőr – Ferencváros
Ferencváros nyer + több mint 1,5 gól a mérkőzésen | 1.68 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Ronnie 2024-05-11 23:55:07
Ezek szerint 9-0-ra fogunk kikapni a liláktól, ha jól számolok?! :D
AHA 2024-05-11 21:17:55
Nem szinjatek az egész.. Dehogy 🤣
Lalika 2024-05-11 22:32:04
Ma visszakapták a múlt heti szívességet buktát … vicc… hol vannak ezek egy Leverkusenhez? Sehol. A cipőjüket se takaríthatnák…
AHA 2024-05-11 17:43:33
fociznak egy jót?!

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.05.11. 19:30
Diósgyőr - FTC
Mindkét csapat szerez gólt
Igen
1.67 2 - 0
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 1670
zsoma88 2024-05-11 15:41:11
,

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.05.11. 19:30
Diósgyőr - FTC
1X2 + Gólszám 1,5
Vendég és több
1.68 2 - 0
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 1680
zsoma88 2024-05-11 15:25:29
lila drukkerekknek, nem esik szarul hogy bármit megtehetnek veletek? hülyének néznek mindenkit, hát ki nem mennék a meccsekre aztán majd lehet elkezdenének focizni... jövőre is ugyanezt fogják csinálni és azután is
bazsi411@gmail.com 2024-05-11 09:14:38
Na ez az a meccs, amire nem fogadok. Ki tudja milyen bundás kenyér van itt.
UltrasKispest 2024-05-11 08:45:12
De Ti, kedves fradisták, mégis mi a tökömet vártok? De most komolyan kérdezem! Mindenki asszizstáljon ehhez a szappanoperához, amit itt kreált a NER? Ebben a bohózatban Ti vagytok a királyok, a többiek meg a kellékek? És ehhez persze mindenki vágjon jó pofát. K...ra nem kedvencem sem az Ute sem a Diók, de nagyon helyesen tették, ha összebeszéltek. Így bent tartották az Újpestet, aztán a mind a diók mind a lilák szurkolói bojkottot hirdettek a "nagy" Ferencváros ellen...mert nem kiváncsiák a Győzike-showra. Teljesen meg tudom őket érteni, bár mi, kispestiek, inkább a szurkolást választjuk akkor is, ha 3-al ég a csapatunk otthon a Vasas ellen. (Bár berkeken belül sincs ebben mindig egyetértés) vicc ez az egész bajnokság, jobban tennék a lilák meg a diók, ha kiesnének, aztán jó kis meccseket játszanánk a kettőben. Fradi meg játszon hat meccet egy évben a testvércsapatával, a felcsúttal. Ha már minket anno undorító módon kiejtettek
Pákász 2024-05-11 13:10:58
Szia!
Szívesen beszélgetek, de kérem, ragaszkodjunk a tényekhez! Ha nem ez a kormány kerül annak idején hatalomra, sőt ha a kormányfőnek nem kedvence a foci, akkor egyik csapat sem kerül sehova, a focink most is a béka segge alatt lenne! Nem csak a Fradi, minden csapat! Emlékezzünk vissza a 90-es évek magyar valóságára!
A másik nagyon fontos tény: Nem csak a Fradi kapta meg a lehetőséget arra, hogy megcsinálja ezt, amit megtett, hanem a Fehérvár is, a Puskás is megkapja folyamatosan és a Honvéd is! Csak eddig senki nem tudott élni vele, mert a pénzeket nem befektetni akarták, nem építeni akartak, hanem megszedni magukat. Ez az én véleményem! A Fradi nem lenne itt, ahol most van akkor, ha a Kubatov-vezette szakvezetés NEM AKAR CSAPATOT CSINÁLNI!! Mert Hajnal kapcsolatai és hálistennek beigazolódott tehetsége a szakmához okozta a javulást, a fejlődést! És nyilván, igen, kellett hozzá a támogatás, a pénz! De nem csak a Fradi kapta meg és most megint megkapta az Újpest is! És Fradi-szurkolóként mondom, hogy ez JÓ! Mert összességében szeretem a magyar focit. És ahhoz kellene még minimum egy csapat, amely képes európai kupacsoportban reálisan továbbjutni! Ez kellene nagyon. A Fehérvár nem tudott élni ezzel, most jöhet az Újpest. Én mondjuk a Diósgyőrt választottam volna, de nem én döntök.
ÉS még valami. A Honvédra is nagyon nagy szükség lenne az NB1-ben, mindig ezt vallottam!
UltrasKispest 2024-05-11 14:02:03
Van igazság abban amit írsz. De azárt van különbség a Metalcom (strómanokkal) és a Telekom-Mvm-Groupama-Gazprom stb stb. között anyagilag...
Pákász 2024-05-11 20:47:47
Ez igaz.
tibcsi68 2024-05-11 13:56:02
Van igazságod, mert amikor a Fradi először bejutott a BL-be, akkor is sok pénz folyt be a kasszába, elherdálták, semmi látszatja nem volt.
Megj: ha a kormányfőnek az egészségügy lett volna a hobbija, több magyar élne hazánkban, és tovább is élhetnénk.
Pákász 2024-05-11 20:48:07
Ez is igaz. De ez a fórum, nem erről szól!
surda64 2024-05-11 11:54:20
👍
poci 2024-05-11 08:53:11
Talán nem az utolsó meccsre kellett volna hagyni a bennmaradás esélyét.....
UltrasKispest 2024-05-11 09:20:52
Kár volt ennyit pötyögnöm a telefonon, ha nem fogod fel a mondandóm lényegét
poci 2024-05-11 12:29:36
Teljes mértékben elfogadtam,csak felhívtam a figyelmedet arra,hogy nem csak a körülmények hanem a csapatod is hibás volt.
UltrasKispest 2024-05-11 13:52:52
A csapatomat véletlen sem akarom felmenteni, meg azt mondandi, hogy a külső körülményekre fogni a kiesést. De szerintem mi szurkolók már ebben elég hangisan véleményt nyilvánítottunk. Mind a csapatunk felé, és főleg a tulajdonosok felé. Csak amikor égett már a ház, de még lett volna esély megkapaszkodni, akkor bizony nagyon sok érdekes ítélet született, és ha jól emlékszem, pont a Fradi volt az egyik csapat, aki nem törte össze magát a Kispest riválisai ellen...de a kiesést természetesen magunknak köszönhetjük, nem kenhetjük másra, ez jogos
UltrasKispest 2024-05-11 13:58:15
Ui: a Fradi akkor sem törte össze magát (Vidi elleni 4 1-es zakó) amikor egy fordulóval a vége előtt bajnokot csinálhatott volna belőlünk. Bár ezért utólag nagyon hálásak vagyunk, mert így otthon telt ház előtt, fantasztikus hangulatban avattuk magunkat bajnokká. Csak azt akarom mondani ezzel, neg csodalkozzatok, ha a lilák szövetkeztek a diókkal, hogy nektek ne lehessen kárörvendő eufóriátok. Nagyon jól tették, ha így tették
surda64 2024-05-11 11:54:08
Milyen igazad van....Akkor is maradok UTE...szurkoló....lehet nem fogadta el Írásodat...finoman fogalmaztam.....
poci 2024-05-11 12:29:55
:)
barcelona 2024-05-11 07:55:39
Nem a "csuda" tudja, hanem mindenki. Óriási bunda volt, csak ahhoz is hülyék, hogy normálisan bundázzanak. Az újpestiek vérszemet kaptak, nem elégedtek meg az 1 vagy 2 gólos győzelemmel, kihasználták, hogy a diósgyőr egyértelműen lefeküdt. Az Újpest egy gyenge szar csapat, ezt tegnap is jól lehett látni. Remélem, hogy zárásként élete legnagyobb vereségét méri rá a fradi. A minimum az lett volna, ha vizsgálatot inditanak a meccs után és pontlevonással büntetik mindkét felet.
Remélem komolyan veszi a fradi ezt a meccset és nyerni fog. Még jobban kilóg majd a lóláb, ha a Fradit meg mondjuk döntetlenen tudják tartani.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.05.11. 19:30
Diósgyőr - FTC
1X2
FTC
1.45 2 - 0
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 1450
tibcsi68 2024-05-11 12:28:40
Ezelőtt 2-3héttel a bundáról váltottunk pár mondatot egy meccs után(nem írom le ide), azt mondtad nem lehet, ezért meg ezért stb.
Most már te is "egyértelmű" bundáról írsz, mi ez a pálfordulás?
Ezek szerint elolvatad az általam ajánlott könyvet...
Bundák voltak, lesznek, politika beleszól, NER van, remélem nem sokáig.
tibcsi68 2024-05-11 12:32:35
Az is Magyar NB1-es meccs volt, ez is az.

további tippjeink a Foci világából