2025.03. 08.

OTP Bank Liga: Diósgyőr – Paks

OTP Bank Liga: Diósgyőr – Paks

Diósgyőrbe megérkezett az új edző, Valdas Dambrauskas és a DVTK 2-1-re megverte otthon a Puskás Akadémiát. Mindezek ellenére ez még nem az új edző közvetlen hatása, hanem sokkal inkább annak az ösztönző erőnek a hatása, ami edzőváltáskor jellemzi a csapatokat. Az NB1 jelenlegi erőviszonya mellett kimondhatjuk azt, hogy az a gárda, amelyik meg tudja verni a Diósgyőrt, az meg tudja a Paksot is. De ez nem biztos, hogy a gyakorlatban is sikerül!

  • A DVTK jó erőkből áll, ez eddig sem volt kérdéses és ezt legutóbb is bizonyította. Jelenleg 5. helyen áll a Diósgyyőr, de sokkal többre hivatott ennél. Dambrauskas mester kifejezetten úgynevezett tudományos-alapú edző, aki mindent „grammra kimér” a pályán, mindent precízen megszab és kialakít. Hasonlatos az MTK-s Horváth Dávidhoz. De nyilván idő kell neki ahhoz, hogy a saját arcára formálja az együttest, erre jól jön majd a válogatott szünet. Ma pedig még elsősorban az várható, hogy a Diósgyőr pont azt fogja játszani, amit eddig. Próbálja a modern és direkt támadójátékot játszani majd, amelynek a kulcsa a gyors, technikás támadók lesznek. Ma kiemelten fontos lesz a védelem is, hiszen a paksiaknál a nehézsúlyú ketrecharcosok (Ádám Martin, Böde Dani és Tóth Barna) lesznek a csatársorban és védő legyen a talpán, aki megállítja őket 90 percen keresztül. Ez ma sem fog sikerülni a DVTK-nak, a Bognár-legénység minden bizonnyal betalál majd, de ha a Diósgyőr úgy játszik, ahogy a felcsúti falusiak ellen, akkor ma is eredméyne lesz majd.
  • Mindkét csapat szerez gólt és minimum három találat is lesz a meccsen! 

Minden újonnan regisztráló felhasználó 5.000 Ft-os üdvözlő bónuszban részesül a TIPPMIXPRÓN! Részletekért kattints! 

tipp
Diósgyőr – Paks
Mindkét csapat szerez gólt + több mint 2,5 gól a mérkőzésen | 1.86 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
zsoma88 2025-03-08 18:46:02
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.03.08. 19:30
Diósgyőr - Paks
Mindkét csapat szerez gólt
Nem
2.47 0 - 2
Tét 1000
Nyeremény 2470
tibcsi68 2025-03-08 17:49:34
Én csatlakozom a tipphez

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.03.08. 19:30
Diósgyőr - Paks
Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5
Igen és több, mint 2,5
1.75 0 - 2
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 1750
eden12 2025-03-08 14:44:03
✌️

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.03.08. 19:30
Diósgyőr - Paks
Mindkét csapat szerez gólt
Igen
1.46 0 - 2
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 1460

további tippjeink a Foci világából

friss 3 órája NB1: Debrecen – Paks
A Paks legutóbb hazai környezetben szenvedett vereséget a Ferencvárostól, ma pedig Debrecenbe kell utazniuk, ahol ha kikapnak, akkor bizony helyet cserél a két gárda!
A Paks legutóbb hazai környezetben szenvedett vereséget a Ferencvárostól, ma pedig Debrecenbe kell utazniuk, ahol ha kikapnak, akkor bizony helyet cserél a két gárda!
2026 első derbijét rendezik, ezúttal a Groupama Aréna lesz a helyszín és talán másfél évtizede nem volt ilyen közel egymáshoz a két csapat! És mivel egy derbin soha nem a helyezés számít, ma bármilyen eredmény elképzelhető!

Már csak egy pontra van a kiesőzónától a Diósgyőr, hiszen legutóbb otthon nem tudta megverni a Kisvárdát. Ma pedig ismét a borsodi megyeszékhelyen lépnek fel a hazaiak (kongó lelátók előtt), de az ellenfél a listavezető Győr lesz!